A német belügyminiszter szerint nem utal semmi terrorizmusra a münsteri gázolásnál

külföld
2018 április 08., 09:24
comments 82

Nincs terrorizmusra utaló jel a Münsterben történt tömeges gázolás ügyében - jelentette ki Horst Seehofer német szövetségi belügyminiszter vasárnap az előző nap történt bűncselekmény helyszínén.

Herbert Reul észak-rajna-vesztfáliai tartományi belügyminiszter hozzátette, hogy a gázoló nagy valószínűség szerint "egyedüli tettes volt, és német, nem pedig menekült".

Seehofer hangsúlyozta: , hogy nagyon erős jelek utalnak arra, hogy az eset nincs kapcsolatban a terrorista színtérrel, és a gázoló egyedül hajtotta végre a gyáva és brutális bűncselekményt. Azonban továbbra is minden lehetséges irányban nyomoznak.

A szövetségi miniszter kiemelte, hogy a német sajtó nagyon felelősségteljesen végezte a munkáját.

Herbert Reul szerint köszönet illeti a sajtó képviselőit, amiért a hatóságok kérését megfogadva csak a tényekről számoltak be, és nem spekuláltak. (Szemben mondjuk a magyar közmédiával, ahol órákkal azután, hogy megjelentek az ezt cáfoló német információk, még mindig bevándorlókat emlegettek a cikkekben.)

Az eddigi adatok szerint a gázoló minden bizonnyal egy 48 éves német férfi volt. Kisbuszával emberek közé hajtott a münsteri belvárosban, két embert megölt, több mint húszat megsebesített, majd végzett magával. (via MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.