Egy kormánypárt számára elképzelni sem lehet ideálisabb helyzetet, minthogy a parlamenti választások előtt az ellenzéki pártok nem a hatalommal, hanem egymással vívnak öldöklő küzdelmet egy-két parlamenti mandátumért. Ez pont így történt most is annak köszönhetően, hogy a Fidesz első kétharmados többségével élve a 2014-es választások előtt eltörölte a második fordulót. 

Ami azt jelenti, hogy az ellenzéki pártoknak a választások előtt kellene megegyezésre jutniuk arról, amiről éppen a szavazásnak kellene eldöntenie: melyikük mögött áll erősebb társadalmi támogatottság, kinek a jelöltje erősebb. 

A csapdahelyzetet nem is tudták kikerülni az ellenzéki pártok, hosszas marakodás után csak részleges visszalépések voltak, a Jobbik például nem ment bele semmilyen alkuba, az LMP is visszafogottan lépett vissza. Így aztán több olyan választókerület is volt vasárnap, ahol utólag derült ki, hogy az ellenzék egyetlen közös jelölttel nyerhetetett volna, még olyan, tradicionálisan fideszes kerületben is, mint a fővárosban a II. vagy a XII. 

Ha lenne második forduló, akkor a 106 választókerület felében, 53-ban lehetne ismét szavazni két héttel később. Ennyi helyen nem érte el az ötven százalék plusz egy szavazatot a győztes. (Van baloldali 50+-os is az 52 fideszes mellett, az MSZP-P-s Hiszékeny Dezső szerezte meg a szavazók több mint felének a támogatását a XIII. kerületben, pedig volt jobbikos és LMP-s jelölt is.)

Amellett, hogy hátradőlve nézheti a kampányban egymással marakodó ellenzéki pártokat, a Fidesz számára a második kör eltörlésének nagy előnye, hogy a jelöltjeiknek már nem igazán lenne tartaléka, miközben az ellenzék az első forduló eredményeinek ismeretében már könnyedén meg tudna állapodni a visszalépésekről. 

Ha lenne második forduló, az újrázó 53 választókerületben innen folytatnák: az első fordulót 39 helyen a fideszes jelölt, 14 helyen az ellenzéki jelölt nyerte. (Már amennyiben nem szólnak közbe a még feldolgozásra váró szavazatok.) Ezekből hat olyan van, ahol a fideszes jelölt éppenhogy nem csípte meg az ötven százalékot, nagy valószínűséggel a második fordulót is nyernék, ha lenne. De 46 választókerület messze nem lenne lefutott, sőt. Ez nem azt jelenti, hogy ezekből közül minden vinne az ellenzék - ha így lenne, a Fidesz nemcsak a kétharmadot, de a többségét is bukná -, mert van még pár választókerület, ahol 48 százalék fölött végzett a kormánypárti induló. De hogy 

a kétharmad nem lenne meg, az szinte biztos. 

Pár példa: Csöbör Katalin és Hubay György Miskolcon csak 39, illetve 38 szavazattal győzött, kihasználva, hogy a jobbikos mellett DK-s, illetve MSZP-P-s jelölt is volt. Kocsis Máté Ferencvárosban, Hoppál Péter a pécsi körzetben, Bóna Zoltán Szigetszentmiklóson is 41 százalék alatt maradt, Szabó Tünde Nyíregyházán éppenhogy 41 százalék fölé ment, Gulyás Gergely a XII. kerületben, Varga Mihály a II. kerületben, Simicskó István Újbudán, Kállai Mária Szolnokon nem érte el a 43 százalékot, a XV. és XVII. kerületben is ugyanez a helyzet (Szatmáry Kristóf, illetve Dunai Mónika). Egyik helyen sem csak egyetlen ellenzéki jelölttel álltak szemben, kis különbséggel nyertek. Ha lenne második forduló, könnyedén meg tudnának állapodni az ellenzéki pártok, hogy visszalépjenek a második helyen álló javára. 

A Fidesz egyébként 1993-ban még ragaszkodott a kétfordulós rendszerhez, 2013-ban már azt mondták, sosem szerették. Pedig 1998-ban annak köszönhetően kerültek kormányra, hogy Orbán Viktor megegyezett Torgyán Józseffel a kisgazdák tömeges visszalépésről, legyőzve ezzel az első fordulót megnyerő MSZP-t. 2002-ben pedig még nagyobb lett volna a Fidesz veresége, ha Orbán nem kapott volna lehetőséget egy óriási kampányra a második forduló előtt, amivel ha megfordítani nem is, de legalább megszépíteni tudta az eredményt, felrázva az első forduló után összezuhant választóit. 

A Fidesz kormányzását ismerve a legcinikusabb indoklást Rétvári Bence közigazgatási államtitkár adta arra, hogy miért törlik el a második fordulót. Azzal érvelt, hogy az új rendszer olcsóbb, mert a választások évében a pártok a működésükre nem kapnak állami támogatást, a választások egyfordulósak lesznek, és a szabályozott hirdetési felületek is költséghatékonyabbá teszik a folyamatot. Érdekes, hogy anyagi szempontok nem jönnek elő, amikor a kormány milliárdokat szór el nyilvánvalóan értelmetlen és már a sokadik, teljesen hasonló témában megtartott nemzeti konzultációra és gyűlölet-plakátkampányokra.