A választási rendszer, amit a Fidesz a 2014-es országgyűlési választás előtt a saját igényeinek megfelelően alakított ki, több szempontból kevésbé igazságos, vagyis aránytalanabb, mint a korábbi. De az, hogy a Fidesz a kisebb Parlamenthez saját magának kedvezve szabta át a szavazókerületeket, hogy rendesen kampányolni legfeljebb nekik van pénzük és lehetőségük, hogy csaló kispártokkal duzzasztották fel a mezőnyt, illetve hogy bejöttek a képbe a külhoni szavazók, akiknél a külföldön dolgozó anyaországiaknak nehezebb szavazniuk, együtt is csak eltörpül ahhoz az előnyhöz képest, hogy a Fidesz-KDNP egyfordulóssá tette az addig kétfordulós választást.

Ez az egyetlen, egyébként a világ számos, egyfordulós választási rendszert bevezető országában alapvetően egyáltalán nem botrányos, de a magyar politikai viszonyokat alaposan megkavaró változtatás az, ami az országgyűlési választási kampányt talán a legjobban befolyásolja. Legalábbis addig, amíg az igazságtalanság nem lép át egy határt.

A választási rendszer így az arányosságitól elmozdult a többségi elv felé, torzítva a végeredményt, több szempontból is a Fidesznek kedvezve. Magyarországon a baloldal széttagolt, de a korábbi, kétfordulós rendszerben a jelöltek az első fordulóban lefektetett erőviszonyok alapján visszaléphettek egymás javára a második fordulóban, ezzel pedig sok esetben megelőzhették az első körben legtöbb szavazatot szerző Fidesz-KDNP-s jelöltet.

Korábban az első fordulóban egy jelöltnek legalább 50 százalék + 1 szavazatra volt szüksége a győzelemhez, most már viszont elég relatív többséget szerezni. Vagyis mindegy, hány százalékot ér el a jelölt, a lényeg, hogy legalább egy szavazattal többet kapjon a másodiknál. Tehát, ha egy választókerületben mondjuk 26 százalékot szerez a fideszes jelölt, 25-25-öt a jobbikos és az MSZP–P-s, és 12-12-t az LMP és az Együtt jelöltje, akkor hiába szavazott a választók háromnegyede ellenzéki képviselőre, a kormánypárti ember jut be a Parlamentbe.

Ráadásul a győztesek után jár töredékszavazat is, tehát ha például az első helyezett 100 szavazatot kap, a második pedig 50-et, akkor a győztes után – az elnyert mandátumán felül – a győzelemhez nem szükséges 49 szavazat még hozzácsapódik az országos listához. Minél simábban nyer a Fidesz-KDNP jelöltje az egyéni választókerületben, annál több extra szavazat kerül győzteskompenzációval a pártlistára, az Index szerint ez 2014-ben 7, más számítás szerint 6 mandátumot jelentett, enélkül nem lett volna meg a kétharmad. Ugyanígy, minél több választókerületben lépnek vissza ellenzéki jelöltek azért, hogy ott legyőzzék a Fideszt, annál több töredékszavazatról mondanak le, amin mandátumokat bukhatnak.

Nem véletlenül gyakorolt nyomást a Fidesz a szocialistákra, nehogy együttműködjenek a Jobbikkal, és ezért van az, hogy még az eddig különutas LMP is késznek mutatkozik a koordinációra.

1993-ban még ragaszkodtak hozzá, 2013-ban már azt mondták, sosem szerették

A Fidesz 1993-ban – amikor a párt még szinte mindenben mást gondolt, mint most – kifejezetten ragaszkodott a kétfordulós választási rendszerhez.

De miután a párt jobbra tolódott, és azt a politikai oldalt teljesen le is uralta, méghozzá olyan sikeresen, hogy 2010-ben kétharmados győzelmet ért el, minden megváltozott. 2012. január 1-én lépett hatályba a Fidesz és a KDNP szavazataival két héttel korábban, nagyüzemi törvényalkotás közben elfogatott, új választási törvény. Rétvári Bence közigazgatási államtitkár azzal érvelt, hogy az új rendszer olcsóbb, mert a választások évében a pártok a működésükre nem kapnak állami támogatást, a választások egyfordulósak lesznek, és a szabályozott hirdetési felületek is költséghatékonyabbá teszik a folyamatot. (Mindez még a milliárdos gyűlölet-plakátkampányok és a nemzeti konzultációs pénzszórás előtt volt.)

Kósa Lajos viszont – aki még az előzetes regisztráció mellett is kiállt – már 2013-ban elismerte, hogy az egyfordulós rendszer az ő táboruknak kedvez:

„Mi soha nem szerettük a kétfordulós rendszert, mert ez alkalmas volt az emberek átverésére. Mindig a másodiknál vesztettünk, például 2002-ben, amikor alapvetően megnyertük a választást, de a második fordulóra összeállt az MSZP és az SZDSZ, nyertek is. Ez olyan, mintha a Loki lenne a bajnok az NB I-ben, de a mögöttük lévő két csapat összeadja a pontszámait, és ennek alapján ők indulnának a Bajnokok Ligájában.”

Az igaz, hogy a legnagyobb pártszövetségnek, a Fidesz-KDNP-nek kedvez az egyfordulós rendszer, viszont valójában sosem a második forduló miatt bukták el a választást.

1. 1990: A második legkisebb pártként, 9 százalékos eredmény után 21 képviselővel jutott a parlamentbe a Fidesz, így fel sem merült, hogy kormányt tudna alakítani.
2. 1994: A választások idejére a Fidesz a parlamenti ciklus közben szerzett magas népszerűségét elveszítette, így csak 7 százalékos eredményt ért el, 20 képviselőt juttatva a Parlamentbe. Az abszolút többséget szerző MSZP-vel a Fidesz addigi szövetségese, az SZDSZ alakított kétharmados kormányt, és bár a szocialisták a Fidesznek is ajánlottak együttműködést, az akkorra már jobboldalra tartó párt elutasította az ajánlatot, és a koalíciókötés miatt szembekerült az SZDSZ-szel is.
3. 1998: Itt éppen a második forduló hozta meg a siker a Fidesznek, ugyanis az első fordulót az MSZP nyerte az 1994-est megismétlő, 33 százalékos eredménnyel, több mint 3 százalékkal a Fidesz előtt. Ezután – bár korábban is találgattak arról, hogy a Fidesz és az FKGP együttműködik, de – a két párt csak a második forduló előtt két nappal állt ki nyilvánosan is egymás mellett. A Fidesz az MSZP megbuktatásának érdekére hivatkozva minden konzervatív erő összefogását sürgette, és egyoldalúan visszaléptette az összes jelöltjét ott, ahol az FKGP állt jobban, majd Torgyán József FKGP-elnök jelentette be, hogy 82 kisgazda képviselő visszalép a jobban álló fideszes vagy MDF-es jelöltnek. (Több helyen visszalépett a MIÉP is, ami szintén bejutott a Parlamentbe.) A Fidesz–FKGP–MDF-koalíció alakított kormányt, az MSZP és koalíciós partnere, az SZDSZ ellenzékbe szorult.
4. 2002: Annak ellenére, hogy a felmérések szerint a Fidesz vezetett, az MSZP már az első fordulóban legyőzte a kormánypártot, ráadásul a jobboldal éppen a második fordulóban szépített, csak nem eléggé ahhoz, hogy a kormányalakításhoz elég mandátumot szerezzen.
5. 2006: Ahogy négy évvel korábban, úgy ekkor is jó eséllyel indult a választáson a Fidesz, ehhez képest az MSZP és az SZDSZ már az első fordulóban gyakorlatilag behozhatatlan előnyt szerzett, és ugyan Orbán Viktor továbbra is kitartóan kampányolt, és egy MDF-fel kötendő szövetség létrehozásával is próbálkozott, végül a második fordulóban a kormánykoalíció pártjai még növelni is tudták a parlamenti többségüket.
6. 2010: Az őszödi beszéd és a gazdasági világválság után nem volt nehéz dolga a Fidesz–KDNP-nek: már az első fordulóban abszolút többséget szerzett, a második forduló után pedig 68,13 százalékkal zárt. A kétharmados parlamenti többség birtokában aztán új alkotmányt írt, illetve új választási törvényt fogadott el, mindez pedig új politikai rendszerhez vezetett.
7. 2014: Az új, egyfordulós választási rendszerben a Fidesz kevesebb szavazattal szerezett kétharmados többséget, mint amennyit akkor kapott, amikor elveszítette a választást 2002-ben és 2006-ban.

A mostani rendszerben nincs 50 százalékos érvényességi határ, tehát nem kell a szavazásra jogosultak felének sem elmennie szavazni. Ez pedig közvetetten ahhoz vezet, hogy senkinek sem érdeke mindenkit megszólítani, hanem célszerű a saját embereit mozgósítani, ezzel pedig szűkül a politikailag aktívak köre.

A felhergelt fanatikusok és a politikából kiábrándult, csendes többség rendszere

A Fidesz és a médiája most folyamatosan azt taglalja, hogy melyik ellenzéki párt teszi magát hiteltelenné azzal, hogy valamelyik másikkal igyekszik összefogni (mintha egy demokratikus alku már önmagukban botrányt jelentene), csak hogy a Fideszt – ami egyes ellenzéki vezetők szerint ráadásul az ellenzéki pártok soraiba is beférkőzött – le tudják győzni. Pedig egy egyfordulós rendszerben a Fidesznek is hamarabb fel kellett volna vállalnia az összefogást a Független Kisgazdapárttal.

(Érdekesség: amikor tavaly Franciaországban Emmanuel Macron került kormányra, miután 49 százalékos részvétel mellett a voksok 32 százalékával megszerezte a mandátumok kétharmadát, a kormánymédia számon kérte, hogy az eredmény miatt a kormány kritikusai nem háborogtak, nem úgy, mint 2014-ben, amikor a Fidesz a franciánál magasabb, 62 százalékos részvétel mellett a szavazatok nagyobb arányával, 45 százalékkal érte el a mandátumok kétharmadát – csakhogy a francia választás kétfordulós volt, arról nem is beszélve, hogy Franciaországban nem lehet fenekestől felforgatni a rendszert még kétharmaddal sem.)

A mostani választási rendszerben a Fidesznek a szétdarabolódott, megosztott ellenzék a főnyeremény, a kormánypártok nem véletlenül fúrják ennyire az ellenzéki összefogást. A Fidesz politikai iránymutatását rendre szolgaian követő választási bürokrácia is besegített: a Nemzeti Választási Bizottság január végén kiadott egy iránymutatást, ami szerint a választáson egy párt akkor sem állíthat országos listát, ha amúgy teljesítette a törvény szerinti indulási feltételeket, csak éppen túl sok egyéni jelöltje lép vissza a választás napjáig. (Az NVB elnöke ezután azt nyilatkozta, furcsállja, hogy még el sem kezdődött a jelöltállítás, de már az a kérdés, ki kinek a javára lép vissza.)

A Fidesz párhuzamos valóságot építő kommunikációval, főleg a saját választótáborát fűtve és a radikális szavazókat hergelve próbálja megőrizni az előnyét, miközben az olyan figurákkal, mint a hivatásos hablatyoló Németh Szilárd, igyekszik a jó érzésű, mérsékelt, bizonytalan szavazókat elriasztani az egyre mocskosabb közélettől.

A hódmezővásárhelyi időközi polgármesterválasztás megmutatta, hogy bár a Fidesz komoly vereséget szenvedett, magához képest kifejezetten jól szerepelt, ugyanis 9468 ember szavazott rájuk, 1308 fővel többen, mint a 2014-es önkormányzati választáson. Csakhogy négy éve ez 61 százalékos győzelmet hozott, most viszont hiába szavaztak rájuk 16 százalékkal többen, így is csak 41 százalékot értek el, ugyanis sokkal többen mentek el szavazni, mint 2014 őszén. Vagyis nem a fideszesek lettek kevesebben, hanem a 9200 új szavazóból 7900 az ellenzéki jelöltet támogatta, a jól kiválasztott ellenzéki jelölt támogatásánál nemcsak összeadódtak a szavazatok, de olyanok is elmentek szavazni rá, akik egyébként otthon maradnának. (Persze ez speciális eset is lehet, a Fidesz vereségének valószínűsíthető okairól itt írtunk.)