Választási év elején egy közélettel foglalkozó újság normális esetben beharangozót ír, esélyeket latolgat, izgalomba jön és felhívja a figyelmet arra, hogy pezsgő vitákkal teli fontos időszak következik, aminek végén majd megalapozottan döntünk közös sorsunkról.

Természetesen most eszünk ágában sem áll ilyesmit tenni. 

Miért hazudnánk az olvasóknak?

2018 tavaszán a klasszikus demokratikus választás helyett valamiféle bizarr showműsort tartanak, ami egyszerre emlékeztet egy nemzeti konzultációra, egy migránsfórum előtti utcai ordibálásra és egy olyan futóversenyre, amiben egy gepárd küzd összekötözött lábú selyemtyúkokkal.

Nemzeti konzultáció, mert pont úgy hangsúlyozza saját demokratikus díszleteit, miközben tartalmilag ugyanúgy csak torz paródia. Utcai kiabálás, mert ettől függetlenül rá fog menni az ország idegrendszere, és kedélyes állatverseny, mert valamiféle vetélkedés közben valóban van. Hogy milyen feltételek mellett, arra mindjárt visszatérünk.

A nyugati típusú, liberális demokratikus választást viszont nem teszi lehetővé a rendszer. Ami végül is nem meglepő, Orbán Viktor maga jelentette be, hogy annak vége van.

Nem érdemes belemenni a szómágiába arról, hogy akkor pontosan milyen rendszer is van. Olyan rendszer van, ahol szabályok, intézmények és informális hatalmi eszközök együttesen segítik, hogy csak egyetlen párt lehessen hatalmon, ahol egyetlen párt politikai irányítás alatt tartja a legfontosabb állami intézményeket, és ahol a kormány a nemzetbiztonság ürügyén gyűlöletkampányt folytat saját állampolgárainak egy része ellen. Mindenki hívja az ilyen rendszert úgy, ahogy akarja.

A berendezkedés éve

Bár az évértékelő szezonból már kicsúsztunk, még érdemes megjegyezni: ha van valami, aminek az éve volt 2017 Magyarországon, az nem a lázadás, hanem a lázadás tökéletes, mértani pontosságú ellentéte, a berendezkedés éve.

A berendezkedés éve már 2016 decemberében elkezdődött. Akkor jelent meg a hír, hogy Mészáros Lőrinc megveszi az Echo tévét, akkor állt ki először a maga hús-vér valójában kezet rázni egy nagy, és politikailag is fontos üzletre. Mészáros színre lépése persze mérföldkő volt a magyar szórakoztatóipar szempontjából, de valami sokkal fontosabb is történt.

Ekkor lépett színre nyíltan az új elit. Ekkor kezdődött el az időszak, amikor az új tőkésosztályt már nem a színfalak és céghálók mögött dugdosták, hanem a kirakatba tették. Egyben ezzel lett vége annak az időszaknak, amikor fideszes politikusok még pironkodnak az urizáláson. A közpénz hosszú éveken keresztül tartó, akkurátus átcsatornázása után Orbán Viktor úgy látta, hogy 

a magyar társadalom lelkileg már készen áll arra, hogy elfogadja, tényleg ez az új elitje.

Mészáros (@freemail.hu) onnantól egyre-másra jelent meg hivatalosan, interjúkban, a tehetségét dicsérték tévéjében, rejtőzködés nélkül gyarapodott tovább. Az év végén már felesége, Mészárosné Kelemen Beatrix teljesen természetesen állt ki igazgatósági elnökként a megújult Echo tévé élén. Mészáros holdingjáról pedig, ami 2017 elején még tőzsdei lufinak tűnt, mostanra világosan látszik, hogy egy óriási tőzsdei vállalat létrejötte felé tart.

Közben jöttek a többiek is. Matolcsy Ádám megvette az Origót. Tiborcz István elismerte, hogy az ő cége vette meg a turai kastélyt. Újságcikkek természetesen utaltak már ezekre az ügyekre korábban is, a tájékozott közönség tudhatott ezekről, mégis egészen más, amikor már nyíltan vállalják. 

„Minden igazság három stádiumon megy keresztül: először kinevetik - majd erőteljesen ellenzik - végül pedig mint maguktól értetődő dolgokat fogadják el” - szól a sokat idézett tétel, ennek NER-változatát látjuk itt. Először csak nevettek az emberek, hogy ugyan már, nem a feudalizmusban élünk, miért történne ilyesmi. Amikor elkezdett felsejleni, hogy mégis így van, akkor minden lehetséges jogi eszközzel igyekeztek körülbástyázni, hogy ne látszódjon annyira. Aztán eljött a berendezkedés éve, és a világ legtermészetesebb dolgaként prezentálják, hogy a jegybankelnök fiának tulajdonában van az ország egyik legolvasottabb portálja, a miniszterelnök vejének tulajdonában pedig az ország egyik legszebb kastélya.

Ilyesmi akkor történik egy rendszerben, ha működtetői tudják, hogy megszilárdult a pozíciójuk. 

Ha nemcsak egyszerűen nem számítanak arra, hogy jöhet egy hatalomváltás, ami után esetleg valaki elkezdi vizsgálni ezeknek a vagyonoknak az eredetét, hanem konkrétan tudják, hogy ez nem történhet meg. (Ez természetesen nem jelenti azt, hogy ne lenne további rengeteg pénz a színfalak és céghálók mögött.)

A magyar Manchester City

Naivan persze azt lehet mondani erre, hogy igen, vannak csúnya ügyek, na de ez miért jelentené a demokrácia hiányát - egyszerűen arról van szó, hogy a Fidesz jogosan nem számít arra, hogy elveszíti a hatalmát, mert annyival jobb mindenkinél. Mintha a Fidesz ugyanabban a helyzetben lenne, mint a tavasz másik várható nagy nyertese, az angol bajnokságot utcahosszal vezető Manchester City labdarúgócsapat. Mármint nem az Arab-félsziget milliárdosaival való üzleti kapcsolatokra gondolok, hanem hogy mindketten egyszerűen annyival jobbak a mezőnynél. Ez részben igaz is: a Fidesz szervezettebb, profibb, rugalmasabb, felkészültebb, több fontos politikai helyzetet jobban használt ki, mint az ellenzéke, és éppen gazdasági fellendülés is van. De a magabiztosságukat nemcsak ez okozza.

Már a 2014-es kampányban is felborult a pálya: a választási rendszer átszabásától a médiafölényen át az átláthatatlanná tett mezőnyön keresztül a vita hiányáig sok eleme volt annak, miért nem lett az a választás a demokrácia ünnepe. Mivel akkor még nem nemzetbiztonsági kockázatként, csak egyszerűen bohócként ábrázolták az ellenzéket, azt írtuk:

„Ha a kormánypárt valóban úgy gondolja, hogy az ellenzék nevetséges bohócokból áll, nyugodtan megpróbálhatná legyőzni őket tisztességes versenyben is.”

Azóta szinte minden elemében súlyosabb lett a helyzet. Az akkori médiafölény szinte semmi nem volt ahhoz képest, amit lapok felvásárlásával, bezárásával, megszállásával, és a teljes tájékoztatási térkép lefedésével elértek. Most már nem egyszerűen nincs vita, hanem konkrétan államilag szított gyűlölet van a rendszer ellenfeleivel szemben. (A 2016-os migránsellenes kampányban már jól látszott, hogy ezek után sokkal egyszerűbb lesz olyanok ellen is uszítani, akik tényleg itt élnek közöttünk. Azóta jött Őcsény, a Soros-disznó, a civilellenes hergelés.) És míg 2014-ben még csak kellemetlenkedtek bizonyos ellenzéki indulókkal szemben, most már egy fokkal komolyabb fegyvernemre váltott a rendszer, és bevetette  az Állami Számvevőszéket. Azt a hivatalt, ami az ellenzéki pártok utolsó irodabérletére is odafigyel, de a Fidesz esetében a szeme előtt lobogtatott szerződéseket sem hajlandó figyelembe venni.

Azt pedig az elmúlt években többször is egyértelműen kifejezte a NER, hogy mi történik, ha mégsem úgy alakulnak a dolgok, ahogy szeretné. Újra és újra visszaverték a népszavazási kísérleteket, volt olyan eset, amikor kopasz verőemberekkel akadályozták meg. A saját népszavazásuk érvénytelensége miatt kitalálták a politikai érvényesség fogalmát. Amikor pedig zavarták őket a Jobbik plakátjai, a parlamentben már a látszatra sem adva egyszerűen feles többséggel fogadtak el egy kétharmados többséget igénylő törvényt, majd a köztársasági elnök rábólintott. És még egy fejlemény: a nagyközönség számára is nyilvánvaló lett, hogy mind az ellenzéki pártok, mind az ellenzéki média egy része a Fidesz befolyása alatt működik.

Vagyis a Fidesz Manchester City-je úgy vezet a bajnokságban, és úgy veheti biztosra a győzelmét, hogy övék az összes játékvezető és partjelző, embereik vannak az ellenfél csapataiban is, és elsötétítik a képet, amikor az ellenfél támad, de ha valamelyik csapat mégis eljutna a kapujukig, akkor egyszerűen arrébb viszik a gólvonalat. Vagy ráküldik az ellenfél csatárára a biztonsági őrt.

Ettől még lehet élni

„Úristen, feles törvények meg ÁSZ-vizsgálat, ez aztán a diktatúra!!! Ha olyan nagy elnyomás van akkor miért nem visz el titeket a rendőr? Hogy is van ez lipsik???” - gépeli most be minisztériumi billentyűzetén az ideirányított kormányzati kommentelő. És részben neki is igaza van: ezek az esetek szinte mind távol esnek az emberek úgynevezett hétköznapi életétől. Ha valaki épp a Balatonra indult nyaralni azon a júniusi napon, a legkevésbé sem érintette, hogy a Fidesz épp beletaposott a parlamentarizmus arcába, és az ÁSZ-büntetések bejelentésének napján is ugyanolyan langyos volt a kézműves sör a belvárosi foodtruckokban.

Csakhogy ez teljesen természetes. Egészen gyermeki világkép kell ahhoz, hogy a nem demokratikus rendszereket nagyjából az Éhezők viadala alapján képzeljük el, ahol már megszólalni is tilos, ahol szükségszerűen rohamrendőrök masíroznak örök szürkeség és apokaliptikus lakótelepek között. A demokrácia elvételéhez sokszor nem kell más, mint bürokratikus döntések sora. Egy ilyen rendszerben is lehet boldognak, szerelmesnek, sikeresnek lenni, sőt, akár teljes életet is lehet élni, amíg nem érintenek valakit személyesen is ezek a döntések. 

De azért nem árt észrevenni, ha lépésről lépésre elfogy a szabadság.

2018 elején az ellenzéki szavazók hangulata elég pontosan tükrözi ezt az állapotot. A dühöt és a frusztrációt lassan felváltja a reménytelenség és elkeseredés, végső soron a beletörődés. Emberileg ez teljesen érthető: végtelenszer azért nem lehet újra és újra lázba jönni, aztán újra és újra csalódni. Internetadó, tanártüntetések, CEU-tüntetések, hullámok hullámok után, és a végén mindig egy kicsit sötétebb lett a helyzet. Ezek után attól kellene lázba jönnie valakinek, hogy mit művel Gyurcsány Ferenc és Molnár Gyula, hogyan taktikázik Karácsony Gergely vagy milyen naiv húzással áll elő a Momentum? Ezt senkitől sem lehet elvárni.

A beletörődés a rendszernek tökéletes

Viszont a rendszer pontosan ezt akarja. Pontosan azt a beletörődő arckifejezést szeretné látni az elégedetlen állampolgárokon, amivel az elmúlt hetekben a közéletet figyelték. 

Az eddig felsoroltakon kívül ugyanis ez a pszichológiai trükk lehet a Fidesz választási csodafegyvere.

Hogy az ellenzéki szavazók csalódottsága afelett, hogy a kormányváltás nem lehetséges, teljesen elveszi a kedvüket attól is, hogy egyáltalán bármilyen eredményt elérjenek. Vagyis egyszerűen inkább be sem szállnak a vitákba, nem is nyilvánítanak véleményt, és főleg inkább nem is mennek el szavazni. A Fidesz pedig minden más előnye mellett ezzel is biztosítja, hogy valós támogatottságánál sokkal nagyobb felhatalmazást szerezzen.

Pedig attól még, hogy a kormányváltás nem tűnik opciónak (sőt, még amellett is lehet érvelni, hogy nincs olyan állapotban lévő ellenzéki erő, akire egyáltalán rá lehetne bízni az országot), még egyáltalán nem mindegy, hogy milyen eredményt ér el a Fidesz. Egyáltalán nem mindegy, hogy lesz-e kétharmad, hogy mekkora többség lesz, hogy mennyire lesz még rákényszerítve vitákra, kompromisszumokra, alkukra a rendszer.

A legcsúnyább alku is jobb, mint a teljhatalom, írtuk, amikor az LMP által jelölt alkotmánybírókat is megválasztottak, ezért pedig többen leárulózták őket. Épp a napokban derült ki, hogy ennek eredménye is lett: ezek a jelöltek védték meg a véleményszabadságot egy konkrét ügyben.

És nagyon nem volt mindegy az sem, hogy a Fidesznek nem volt kétharmada az elmúlt két évben. Ha az lett volna, például sokkal súlyosabb terrortörvényt fogadtak volna el 2016 elején, olyat, ami egészen ijesztő hatalmat adott volna a kormány kezébe. Mivel nem volt elég képviselőjük a törvény elfogadásához, és a teljes ellenzék együttműködött a kérdésben, sikerült változtatni a feltételeken. Lehet, hogy a rengeteg ellenpélda mellett, amikor a Fidesz minden ellenvéleményt lesöpört az asztalról, ezek nem tűnnek nagy dolgoknak, de ha még ennyi lehetőség sem lesz a rendszerben, az sokkal sötétebb helyzetet jelent.

A stabilitás is törékeny

Persze az is igaz, hogy amilyen hevességgel csapkodnak most a világtörténelem hullámai, érdemes nagyon szerénynek maradni a jóslatokkal, mert bármilyen stabilnak tűnő pozíció pillanatok alatt változhat meg. Amikor megválasztották Barack Obamát, és győzött a remény és a progresszió, akkor nem sokan gondolták, hogy évekkel később horogkeresztes tüntetők vonulnak majd fel Amerikában. Amikor pedig megválasztották Trumpot és mindenki az új jobboldali korszakról beszélt, nem sokan gondolták, hogy egy évvel később az utóbbi idők legerősebb feminista hulláma söpör majd végig a nyugati világon. 

Két héttel a Momentum feltűnése előtt senki nem mondta volna meg, hogy a Fidesz egyik napról a másikra hagyja majd veszni óriásplakátokon hirdetett nagy álmát, de hogy a másik irányból is mondjunk példát: a kitiltási botrány csetlés-botlásának közepén senki nem mondta meg, hogy egy évvel később ugyanennek a kormánynak éppen a keménysége miatt lesznek rajongói Európa-szerte. A macedón Gruevszkinek nyolc év hatalom után jöttek a lehallgatási ügyek, majd a bukás, a perui Fujimori rendszeréről a harmadik megnyert választás után fél évvel kerültek elő olyan felvételek, hogy az elnöknek még az országból is el kellett menekülnie. A külső hatások pedig egyébként is a magyar rendszerek jövés-menésének elsődleges mozgatórugói.

Váratlan fordulatok bármikor jöhetnek, és semmisíthetnek meg biztosnak látszó helyzetértékeléseket, de erre azért nem nagyon lehet építeni. És megtörténhet az is, hogy a meglepetés az, hogy évtizedekig nincs meglepetés.

Lehet durvulni, de az nincs ingyen

De ha az első bekezdésekben arról volt szó, hogy a rendszer szinte mozdíthatatlan, és azok az ajtók, amiken az ellenzék dörömböl, csak fel vannak festve a falra, akkor miért érdemes egyáltalán részt venni ebben? Ha egy választónak alapos oka van azt gondolni, hogy a Fidesz nem játszik tisztán, miért szabad egyáltalán beszállni?

Például azért, mert az nincs ingyen a rendszernek, ha nem játszik tisztán. Sokba kerültek a kopaszok, sokba került a média megszállása és sokba került az állami intézmények elfoglalása is. Ha ezeket az eszközöket használni kell, akkor a rendszer erkölcsi tőkéje csökken - de ehhez az kell, hogy legyen egyáltalán valaki, akivel szemben még használni kell ezeket. 

Hiszen ha senki nem akar népszavazni, akkor nem kell kopaszokat odaküldeni. Ha senki sem ír arról, mi történik a közpénzzel, akkor nem kell újságokat elfoglalni, és ha senki sem politizál ellenzékben, akkor nem kell rájuk küldeni az ÁSZ-t. Akkor tényleg nyugalom van. De a rendszer lelkét nem a nyugalom mutatja meg, hanem hogy mit csinál azokkal, akik nem értenek egyet. És most már ott tartunk, hogy provokációnak tekintik azt is, ha emberek  egyáltalán vitatkoznak közügyekről. 

Mivel a rendszer sokkal erősebb, mint az ellenzéke, végül várhatóan így is, úgy is eléri, amit akar. De nem mindegy, hogy ingyen, a csendes beletörődést kihasználva éri-e el, vagy kénytelen megmutatni az igazi arcát.