Így lehet belőled egyik napról a másikra ellenség Magyarországon

  • Az egyik szervezet nemrég még gördeszkapályákról és védett fákról beszélgetett a városvezetéssel, most pedig már az önkormányzati újságban gyalázzák, és azzal vádolják, hogy titokban a bevándorlást készíti elő.
  • A másik szervezet hajléktalanokat és rászorulókat segítő akcióit nemrég még lelkesen dicsérték, és szurkoltak nekik, ma pedig már arra szólítják fel őket, hogy szűnjenek meg.
  • A Nyílt Társadalom Alapítvány támogatásainak bejelentése után országszerte megindult a támadás támogatott szervezetek ellen.
  • Ami pedig Debrecenben történik a civil szervezetekkel, az elég pontosan megmutatja, hogyan szűkült be, és fordult sokkal sötétebbre a magyar közélet.
Kósa Lajos az RTL Klub Híradóban.

Nem akármilyen négyes állt ki hétfőn nyilatkozni Debrecenben. Kósa Lajost, a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli minisztert, Papp László polgármestert, Tasó Lászlót, a Miniszterelnökség államtitkárát és Pósán László országgyűlési képviselőt egyszerre vetették be.

Kósa Lajos volt debreceni polgármester elmondta:

„elkezdődött azoknak a civil szervezeteknek a szervezése, melyek látszólag a szegények támogatásával foglalkoznak, de később más szerepet kapnak a migránspolitikában”.

Szerinte ezek átláthatatlan, követhetetlen módon működnek, hogy később így lehessen pénzt csatornázni a migráció szervezésére. A magyar kormány határozottan tiltakozik ez ellen, és arra hívta fel a debreceniek figyelmét, ne hagyják magukat megtéveszteni.

Hagyják abba úgy, ahogy van

Eztuán Papp László polgármester állt ki, és közölte, a Nyílt Társadalom Alapítvány által támogatott

„álcivil szervezetek karitatív álca mögé bújva erősítik Soros György tevékenységét”.

Azokat a szervezeteket, melyek részt vesznek ebben a tevékenységben, nem tekintik civileknek, hanem politikai szervezeteknek, ezekkel semmilyen kapcsolatot nem hajlandó az önkormányzat fenntartani.

Papp László az RTL Klub Híradóban.

Sőt, Papp László egyenesen azt mondta:

„nem akarja kockáztatni Debrecen nyugalmát álszervezetek tevékenysége miatt, ezért azt kéri tőlük, hogy hagyjanak fel a működésükkel”.

Az erőteljes kiállás egyáltalán nem véletlen. Soros György alapítványa, a Nyílt Társadalom Alapítvány november végén jelentette be, több százezer dollárt oszt szét dél-dunántúli és észak-alföldi civil szervezetek között, és két új irodát is nyit, Pécsen valamint Debrecenben. Csontos Csaba szóvivó akkor azt mondta:

„Felismertük, hogy mélyebbre kell menni a társadalmi gondok kezelésében, és nem lehet Budapestről megmondani, mire van szükség egy ormánsági faluban”, ezért megállapodtak egy pécsi és egy debreceni civil szervezettel. Felmérték, melyek a legnagyobb problémák ezekben a régiókban, és pályázatokat írnak ki lakhatási, oktatási, egészségügyi és szegénységgel kapcsolatos témákban.

Már országos „összefogás” szerveződik

És mivel ezzel együtt Soros György személyesen is megszólalt néhányszor magyarul, a magyar ügyekről, minden adott volt, hogy a kormány rákapcsoljon azzal az üzenettel: tessék, itt van, Soros tényleg beavatkozik a magyar politikába.

Az igazi újdonság viszont az, hogy az eddig főleg országosan vitt (és legfeljebb csak a fórumokra fazonírozott) üzenetet most áthelyezik helyi szintre, és mindenhol helyben mennek neki a Nyílt Társadalom által támogatott szervezeteknek. Az első a sorban Pécs volt, ahol még azt is sikerült elérni, hogy az Emberség Erejével Alapítványt kidobják a helyéről (végül új helyet találtak maguknak), aztán jött sorban Miskolc, Székesfehérvár, ahol szintén nem kértek a Soros-szervezetekből, majd kedden már országos összefogást kezdeményeztek a támogatott szervezetekkel szemben.

A debreceni példa

A debreceni eset nemcsak azért különösen tanulságos, mert itt sorakoztak fel a legnagyobb politikai erők. Hanem azért is, mert látványosan megmutatja, hogyan változott meg egyik napról a másikra az érintett szervezetek megítélése.

A Nyílt Társadalom helyi partnere az Alternatív Közösségek Egyesülete (AKE) nevű szervezet. Megkérdeztük őket, mivel foglalkoznak.

Az AKE rendezvénye. Kép: Facebook

„Az Alternatív Közösségek Egyesülete alulról jövő kezdeményezéseket támogat és segíti az emberek önszerveződését. Egyesületünk megkeresi és várja azokat, akik a közjó érdekében szeretnének tevékenykedni és segíti őket céljaik elérésében. Meghallgatjuk az embereket, összehozzuk és képessé tesszük őket, hogy saját maguk tudjanak értékeik, érdekeik mentén közösen cselekedni” - közölte Molnár Ágnes alelnök.

Hozzájuk összesen 130 millió forint támogatás került a Nyílt Társadalom Alapítványtól, amiből 40 milliót saját működésükre fordítanak, illetve rendezvényeket és képzéseket szerveznek, 90 millióból pedig pályázatokat írnak ki a régió kisebb civil szervezeteinek 500 ezer és kétmillió forint közötti összegben. A saját 40 millióból fejlesztik például a közösségi teret, ahol ők, és több más „informális csoportszervezetük” működik. Ez mit jelent pontosan?

„Egyesületünk nem irányítja az így létrejött csoportokat, azok függetlenek, maguk döntenek saját ügyeikben, a tevékenységeikhez szakmai és technikai segítséget nyújtunk. Konzultálunk velük például a csoportműködés hatékonyságáról, a demokratikus működés feltételeiről és igényeik szerint információt nyújtunk számukra. Tehát az a célunk, hogy önállóan működő közösségek és szervezetek jöjjenek létre, melyek később az AKE támogatása nélkül is hosszútávon működni tudnak.”

Tehát vannak helyi szervezetek, akiknek technikai hátteret és segítséget nyújt az AKE, és akik a közösségi terüket is használhatják. Ilyen például a Natív nevű, debreceni fiatalokból álló szervezet, és a Debrecen Bike Maffia.

Utóbbi a Budapest Bike Maffia nevű önkéntes biciklis szervezet debreceni alakulata. (A budapesti szervezet januárban az év leghidegebb éjszakáján segített a hajléktalanoknak, akkor videóriportot készítettünk róluk.) 2015-ben alakultak, bemutatkozó interjújukban ez szerepel:

„Rászorulóknak, hajléktalanoknak szállítunk ki csomagokat kerékpárral. A csomagok elsősorban ételt, tisztasági szereket tartalmaznak, de igyekszünk más igényekre is reagálni.” Az induláskor Molnár Ágnes azt nyilatkozta:

„Azon túl, hogy a kerékpározás eleve fenntartható és egészséges életformára nevel, praktikus is a hajléktalanok felkutatásakor. A biciklizésnek egyébként is egyre nagyobb kultúrája van Magyarországon, ez pedig lehetővé teszi egy olyan kör bevonását is, akik először esetleg inkább csak a biciklizés élményéért csatlakoznak, de később felébred majd bennük az empátia is.”

A Debrecen Bike Maffia és a Debreceni Napraforgó Waldorf Általános Iskola közös akciója, amikor 50 adag ételt készítettek.Fotó: Arendas Robert

Önkéntesekkel, önkéntes adományokkal segítettek a rászorulóknak, ezekről az akciókról pedig az elmúlt években 

a debreceni önkormányzati lap, a dehir.hu is lelkesen tudósított.

Nemes cél, jótékony, segítő

Jótékonysági nagy szendvicskészítést szerveznek Debrecenben címmel közöltek riportot 2015 januárban. „Különleges jótékonysági akciót szervez a Debrecen Bike Maffia. ... az elkészült szendvicseket a tervek szerint a Refomix Kft-vel együttműködve juttatják majd el a hajlék nélkül élő embereknek és a nehéz körülmények között tengődő debreceni családoknak” - írták.

Egy másik, róluk szóló riport címe a dehir.hu-n: Nemes célért pattannak bringára a debreceni fiatalok.

Így írt a dehir akkor

„Kerítéshez támasztott biciklik és vidáman focizó fiatalok sokaságával találkozhatott az, aki a Nagyerdei Víztorony közelében járt azon a május eleji szombaton, mikor első születésnapját ünnepelte a Debrecen Bike Maffia”, írták akkor, a csoportról pedig azt: a hajléktalanok, a leszakadó társadalmi csoportok tagjainak segítése a fő célkitűzésük.

Máskor videóriportban számoltak be a szervezet szendvicsosztásáról, 2017-ben pedig Meleg étellel segít a jótékony maffia túlélni a telet Debrecenben címmel írtak róluk.

Sőt, idén januárban egyenesen szavazásra buzdította olvasóit a lap, mert a Debrecen Bike Maffia is a Highlights of Hungary nevű verseny indulói között volt. (Hetedikek lettek, korábban a Budapest Bike Maffia megnyerte ugyanezt a versenyt.) Születésnapi bulijukról a város hivatalos honlapja is beszámolt.

Mindezt azért érdemes ennyire részletezni, mert hétfőn Papp László polgármester nemhogy arra szólította fel őket is (nevük kimondása nélkül), hogy szüntessék be a tevékenységüket, még azt is elmondta, hogy amit csinálnak,

arra semmi szükség, mert Debrecenben nincs ilyen probléma.

„Debrecenben nincs szükség ilyen szervezetekre, az önkormányzat 2,8 milliárd forintot költ szociális tevékenységre, 24 órás ellátást kapnak a hajléktalanok, nappali és éjszakai melegedők, népkonyha működik Debrecenben, továbbá 17 egyház és civil szervezetet tömörítő karitatív testület dolgozik a városban, ami minden területen segíteni tud a rászorulóknak. Debrecenben kimagasló a szociális ellátás.”

Papp László közölte, 

a debreceni önkormányzat nem hiszi el, hogy karitatív munkát végeznek, ugyanis Debrecen meg tudja oldani a helyi szociális problémákat.

Megkérdeztük a Debrecen Bike Maffia önkéntesét, Váczi Andrást, aki elmondta, még nem találkoztak olyan helyzettel, hogy valaki visszautasította volna a segítségüket. Azt mondta, folytatják tovább az önkénteskedést, nekik maguknak pedig az a hasznuk a Nyílt Társadalom Alapítvány támogatásból, hogy az AKE közösségi terében van az irodájuk, így az is fel lesz újítva. Pályázni viszont nem fognak, éppen az összeférhetetlenség miatt - nem akarnak annál a szervezetnél pályázni, amivel együttműködnek. Attól viszont nem tartanak, hogy a támadások miatt kevesebb önkéntesük lesz - Váczi azt mondta, inkább úgy érzi, a negatív reklám is reklám.

Gördeszka, védett fa, fenntarthatóság, Putyin

A Debrecen Bike Maffia név szerint még nem került elő a politikai támadásokban, csak a tevékenység leírásából volt egyértelmű, hogy rájuk gondolnak. A Natívot viszont már konkrétan emlegetik is.

A debreceni fiatalok által alapított Natív idén augusztusban lett ismert, amikor petíciót indítottak az ellen, hogy a Debreceni Egyetem díszpolgári címmel tüntesse ki Vlagyimir Putyint. De foglalkoztak egészen másféle ügyekkel is.

Tikász Bendegúz, a szervezet tagja a 444-nek elmondta: korábban például a városi extrémsport-fejlesztésért kampányoltak, mert szerintük nincs rendben, hogy Magyarország második legnagyobb városában nincs gördeszka- és BMX pálya. Ebben a témában gyűjtöttek aláírásokat, és egyeztettek a várostervezéssel is.

A Natív az extrémsport-pályákért. Kép: Facebook

Máskor „Zöldellő Debrecen” néven tartottak környezetvédelmi programsorozatot. (A dehir.hu beszámolójának címe: Összefog az önkormányzat a civilekkel a minél zöldebb Debrecenért.) Ezen többek között a várostervezési osztály és a városi főkertész is vendég volt, és olyan témák merültek fel, mint a debreceni védett fák ügye. Máskor szerveztek vitát az orosz befolyásról és a tüntetésekről is.

Most viszont már városi botrány van abból, hogy politikai témákban szerveznek vitaesteket, és ezekre politikusokat hívnak meg. A legutóbbi vita témája a fenntartható fejlődés volt. Minden párt képviselőjét meghívták, de a Fidesz nem ment el. Az önkormányzati újság pedig már így számolt be az eseményről:

Hiába tagadták, politizálnak a Soros-alapítvány debreceni partnerei.

A lap (és a Fidesz) megközelítésének lényege az volt, hogy miközben az AKE azt mondja, nem politikai célokra kapták egy támogatást, egyik tagszervezetük szervezett egy vitát, amire politikusokat hívtak meg, tehát politizálnak, tehát Soros György így avatkozik be a belpolitikába.

„A politika azt jelenti, hogy alapvetően a közös ügyeinkkel foglalkozunk, a város ügyeivel vagy jelen esetben az ország ügyeivel. Nem összeférhetetlen, mert a civilek is ugyanúgy közügyekkel foglalkoznak. Ez mindenkinek joga és szerintem kötelessége is, hogy közös ügyeinkkel foglalkozzon. Annyi a különbség, hogy a civilek nem törekszenek a közhatalom megszerzésére” – nyilatkozta akkor Tikász Bendegúz a dehir.hu-nak.

Pósán László fideszes képviselőt ez nem hatotta meg, aki következő sajtótájékoztatóján már példaként említette a Natívot, mint olyan szervezet, ami csak látszólag végez politikamentes tevékenységet, valójában már a bevándorlás szervezését készíti elő. A Fidesz kommunikációjával együtt mozgó Nem akarunk Soros irodát Debrecenbe Facebook-oldal azóta is rendszeresen gyalázza a Natívot.

Tikász Bendegúz kérdésünkre azt mondta, ezek a vádak annyira alaptalanok, hogy nem is akar reagálni rájuk, a következő vitájukat januárban ugyanúgy megtartják, és ugyanúgy várják rá a Fideszt is. A Natív sem pályázik az AKE-nél, ugyanazért, amiért a Debrecen Bike Maffia: összeférhetetlennek tartanák.

Kiszámíthatatlan a hangulatkeltés hatása

Molnár Ágnes, az AKE alelnöke azt mondta, mostanáig semmilyen kapcsolatuk nem volt az önkormányzattal, és az egyesület nem politizál. Az viszont igaz, hogy tavaly az egyesület (akkor még Opera Kulturális Egyesület néven) huszonegy másik civil szervezettel együtt aláírt egy nyilatkozatot, amiben azt fejezték ki, „a kvótanépszavazás nem viszi előre a közös ügyeinket, és nem kínál választ sem a menekültek helyzetére, sem az Európai Unió jövőjére”, ezért annak érvénytelensége mellett kampányoltak.

Az alelnök azt mondta, a Nyílt Társadalom Alapítvánnyal való tárgyaláskor fel sem merültek azok a témák, amiket a kormány nekik tulajdonít. Nem volt szó migrációról vagy kormányellenes kampányról, arra szerződtek, hogy a közösségi teret fejlesszék, civil szervezeteket támogassanak szociális ügyekben, és nekik írjanak ki pályázatot.

Azt mondta, őket most nem fenyegeti olyan közvetlen veszély, mint Pécsen az Emberség Erejével Alapítványt, mert a helyükről nem tudják kitenni őket. Az viszont kiszámíthatatlan, hogy az ellenük folyó hangulatkeltésnek milyen hatása lesz. És az ellenük indított támadásnak az is lehet a célja, hogy elbizonytalanítsa azokat, akik pályáznának hozzájuk. Molnár szerint megvan a veszélye, hogy sokan emiatt nem mernek majd elindulni a pályázataikon.