A Fidesz elvárja a vidéki polgármesterektől, hogy helyi szinten is álljanak bele a félelemkeltésbe

POLITIKA
2017 december 19., 12:35
comments 528

Három hete írta meg az Abcúg, hogy a Soros-féle Nyílt Társadalom Alapítvány hamarosan több százezer dollárt fog szétosztani dél-dunántúli és észak-alföldi civil kezdeményezések között. Két vidéki irodát nyitnak, Pécsen és Debrecenben, amelyek pályázatokat írnak ki lakhatási, oktatási, egészségügyi és mindenféle, szegénységgel kapcsolatos témákban. Hiába hangsúlyozták ezek a civil szervezetek, hogy nem folytatnak politikai tevékenységet, és pláne nem foglalkoznak bevándorlási kérdésekkel, a gépezet beindult.

A KDNP-s Hollik István rögtön leleplezte a milliárdos tőzsdespekuláns terveit:

„kiderült, Soros György hálózata vidéki irodákat nyit, azaz kampányolni kezdenek azért, hogy elfogadtassák Soros György politikáját és tervét”.

Szita Károly, Kaposvár fideszes polgármestere és a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke pedig arról kezdett el beszélni, hogy ezek a civilek „hálózatot szerveznek” és kiképzéseket tartanak:

„…ha elnyerték a pályázatot, akkor azt követően kapnak mentort – hát kiképzőt, én lefordítom önnek magyarul, és kapnak egy kapcsolattartót…”

- mondta az ügynökkérdésben járatos Szita az M1-en.

A két megyeszékhely, ahol irodát akar nyitni a Nyílt Társadalom Alapítvány, villámgyorsan reagált:

  • Pécs közgyűlése Soros-ellenes kiáltványt fogadott el, és elérték, hogy az Emberség Erejével Alapítvány jövendő irodáját végül ne adják ki nekik (később azonban más felajánlott számukra másik helyet). 
  • Debrecenben Kósa Lajos, Papp László polgármester, Tasó László államtitkár és Pósán László országgyűlési képviselő közös sajtótájékoztatón szólította fel az Alternatív Közösségek Egyesületét, hogy fejezzék be tevékenységüket. Debrecenben ugyanis tökéletesen meg van oldva a rászorulók ellátása, és az „álszervezet” csak Debrecen nyugalmát akarja megzavarni - mondta a polgármester.

Ezután jöttek azok a városok, ahol egyáltalán nem akar irodát nyitni az alapítvány.

  • Kriza Ákos, Miskolc fideszes polgármestere nemkívánatosnak nyilvánította a városban az alapítványt, mert "a Soros-féle szerveződések se nem önszerveződőek, se nem önkéntesek, inkább felülről szervezett zsoldosok."
  • A fideszes Cser-Palkovics András által vezetett Székesfehérvár pedig szintén határozatban tiltakozik az ellen, hogy „Soros György bevándorlásszervező irodákat” akar nyitni a magyar városokban. A szöveg szerint a terv valamennyi településre, így Székesfehérvárra is „rendkívül veszélyes, hiszen veszélybe kerülne a mindennapok biztonsága”.

Ma végül Szita Károly kijelentette, hogy országos összefogást kezdeményez ezen civil szervezetek ellen. Az MTI által lejegyzett sajtótájékoztató előrevetíti, mire számíthatunk a választásokig:

„Szita Károly levélben kereste meg polgármester kollégáit, hogy a következő év első felében találkozzanak, hogy 

el tudják hárítani azt a veszélyt, amely a településeik polgáraira leselkedik. 

Legutóbb egy évvel ezelőtt a polgármesterek 80 százaléka közös nyilatkozatban utasította el a kötelező betelepítési kvótákat - emlékeztetett.

Az MJVSZ elnöke aggodalomra okot adó hírnek nevezte, hogy Brüsszel továbbra sem tett le a kötelező betelepítésről, sőt olyan döntéseket készít elő, amelyek a felső korlát nélküli betelepítési kvótákról szólnak.

További aggasztó hírként említette, hogy nemrég olyan határozatot hozott az Európai Parlament, hogy 

a civil szervezeteknek óriási szerepet szán a bevándorlás szervezésében. 

Emellett Soros György több százezer dollárt szánna migrációs elképzelései propagálására, civil szervezetek támogatására - közölte.

Szita Károly elmondta: ilyen civil szervezetek megjelentek már Magyarországon, Pécsett és Debrecenben, és a magyar vidéki városokban tovább épül ez a hálózat. Kijelentette: 

a polgármesterek legfontosabb feladata a biztonság és nyugalom megteremtése a településeiken élőknek.”

A Magyar Nemzet újságírója emlékeztette Szitát a sajtótájékoztatón, hogy semmilyen bizonyítéka nincs rá, hogy ezek a civil szervezetek a bevándorlás elősegítésén munkálkodnak. Majd megkérdezte, hogy ha ezek törvényesen működő szervezetek, akkor miért megengedhető a vegzálásuk, miért kérik fideszes politikusok az állampolgárokat, hogy ne érintkezzenek velük.

Szita ezekre a kérdésekre kétszer egymás után is azt válaszolta:

„jobb félni, mint megijedni”.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.