A nemzeti díszletépítés rendszerei, 1. rész: A Nyugat kultusza

video
  • Ha van kérdés, ami az egyre aggasztóbb fejlemények láttán szinte mindenkit érdekel, az egyszerűen az: hogy jutottunk idáig?
  • Persze, a politikusok meg az elit miatt, de azért ez magyarázatnak kevés.
  • Megnézzük, mire alapul a NER és mit jelent Magyarország világgazdasági helyzete.
  • Készítette: Plankó Gergő, Sidó Zoltán, Tamás Bence Gáspár, Botos Tamás, Boncsér Sára Luca
  • A második rész a szabadságharc-kultuszról itt nézhető meg.
Kapcsolódó cikkek
Legfrissebb videóink

A Fidelitas elnöke MINDENT ELMONDOTT a hamis zászlós műveletről

A szervezet fővárosi elnöke ugyanarról a Bajcsy-Zsilinszky úti erkélyről nézte a Tisza Párt március 15-i felvonulását, mint azok a fiatalok, akik aztán kifeszítettek egy ukrán zászlót a Nemzeti Meneten.

Kovács Bendegúz, Czinkóczi Sándor
video

Hogyan lett a tüntizésből szervezett ellenzék?

Másfél évtizeden át járt ki a Kossuth-térre az ellenzéki közönség, hogy tiltakozzon az egyre keményedő rendszer ellen, szinte teljesen hiába. Magyar Péter megjelenésével váratlanul minden megváltozott: stratégiával is rendelkező kihívója lett a hatalomnak. Mi lehet ebből? A stúdióban Plankó Gergő és Ács Dániel.

Kiss Bence, plankog, Ács Dániel, Botos Tamás
video

„Erősödik egy másik párt, erre aktivitás a válasz” – Orbán országjárásán kérdeztük a kaposváriakat

„Ijesztő volt a nagy tömeg a tiszások felvonulásán” – mondták a kaposvári esemény résztvevői. Volt, aki arra panaszkodott, hogy a tiszások ordenárék az interneten, mások inkább attól tartanak, hogy Magyar Péter kivinné a fiaikat az ukrán frontra.

Jelinek Anna, Kovács Bendegúz, Kristóf Balázs
video

A Tiszánál már készülnek a Fidesz végső rohamára

Átbeszéljük, mit tudunk a két nagy párt kampányának belső dinamikáiról.

Bábel Vilmos, Kovács Bendegúz, Rényi Pál Dániel, Czinkóczi Sándor, Botos Tamás
video

„Ha a Fidesz nyer, beveszem az összes szívgyógyszerem” – videóriport a Nemzeti Menetről

„Magyar Péter az utolsó esélyünk ebben az évtizedben a kormányváltásra” – mondták a Tisza-menet résztvevői, akik közül sokan utcára mennének, ha a Fidesz nyerne. De ezt egyébként is csak akkor tudják elképzelni, ha elcsalják a választásokat.

plankog, Jelinek Anna, Németh Dániel, Kovács Bendegúz, Botos Tamás, Kristóf Balázs
video