Egyre csak gyűlnek a határon túli levélszavazatok a Fidesznek

politika
2018 április 12., 17:38
comments 440

Összesen több mint 266 ezer levélszavazat érkezett az NVI-hez, ebből mintegy 226 ezret bontottak fel, és ezek közül csaknem 195 ezerben volt érvényes az azonosító nyilatkozat - közölte a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke csütörtökön a Nemzeti Választási Bizottságnak adott tájékoztatóján.

Pálffy Ilona az ülésen azt közölte, postán 38 412 levélszavazat érkezett, a külképviseleteken 205 048-at adtak le, míg a magyarországi országgyűlési egyéni választókerületek székhelye szerinti választási irodákban 23 137-et.

A levélszavazatok már hoztak egy mandátumot a Fidesznek, amelyet a Jobbiktól vettek el.

Patyi András NVB elnök emlékeztetett arra, hogy a törvény értelmében a levélszavazatoknak postán szombat éjfélig kellett megérkeznie az NVI-hez, a később érkezett szavazatok már nem számlálhatók meg. A számlálást vasárnap este 7 órakor kezdhették meg, a feldolgozás az NVB tagjainak jelenlétében indult meg, és azóta is tart, és abban a pártok által felkért megfigyelők is részt vehetnek.

Pálffy Ilona arról is beszámolt, hogy az eddig beérkezett levélszavazatok között 3240-et tekintett az NVI érvénytelennek, az NVB döntésének megfelelően. A testület korábban arról hozott határozatot, hogy azokat a levélszavazatokat, melyek külső borítékján a biztonsági csík elszíneződött, felbontottnak, és ezért érvénytelennek kell tekinteni.

A Nemzeti Választási Bizottság csütörtöki ülésének keretében a tagok megvizsgálták valamennyi, a külképviseletekről a budapesti választási központba érkezett szavazatgyűjtő urnát, és azok állapotát mindannyian sértetlennek találták. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.