A svéd ügyészség lopás gyanújával vizsgálja Semjén Zsolt vadászatát

POLITIKA
2018 április 13., 14:33
comments 185

Még március végén írtuk meg, hogy a Västerbotten megyei rendőrség átadta a Semjén Zsolt vadászatával kapcsolatos ügyet a svéd ügyészségnek. A svéd ügyészség pénteken közölte a 444-el, hogy jelenleg is nyomoznak az ügyben lopás gyanújával. Jelenleg azt vizsgálják, hogy vajon történt-e bűncselekmény.

A svéd törvények értelmében azonban több információt jelenleg nem árulhatnak el, és arról sem tájékoztathatnak, hogy van-e az ügyben gyanúsított.

Az ügy azután terelődött jogi útra miután egy svéd gazda azzal fordult a hatóságokhoz, hogy a miniszterelnök-helyettes egy az ő tulajdonában lévő háziasított rénszarvast lőtt ki.

Semjén Zsolt az egyik svédországi vadászaton pózol a döglött állattal.
photo_camera Semjén Zsolt az egyik svédországi vadászaton pózol a döglött állattal. Fotó: Hír Tv / MNO

Niklas Jonsson korábban úgy nyilatkozott a legnagyobb svéd lapnak, hogy a rénszarvas egyértelműen az övé volt. „Az enyém. Látni a füljelzőt rajta. És senki sem kapott engedélyt arra, hogy kilője.” Az apja, Tobias is azt mondta, hogy nincs kétség, a fiáé volt az állat, amely a vadászatról beszámoló Magyar Nemzet videóján látható.

A politikus a Magyar Nemzet szerint korábban ötször is részt vett többmillió forintba kerülű svéd vadászatokon. A kirándulásokat pedig egy vállalkozó, Farkas József finanszírozta

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.