Harminc év után került elő egy ellopott Chagall-festmény

Harminc éve lopták el egy New York-i lakásból azt a Marc Chagall-festményt, amit most adtak vissza az egykori tulajdonosok vagyonkezelőjének, közölte az FBI. 

A francia festő  Othello és Desdemona című képét több mint egy tucat más műalkotással és ékszerrel együtt lopták el a Heller házaspár lakásából. A képen a Shakespeare-dráma címszereplője kardot tart a kezében és az ágyon fekvő feleségére tekint.

Fotó: HANDOUT/AFP

A Chagall-festmény tavaly került elő, egy washingtoni galériának kínálták eladásra, de az kétszer is nemet mondott a vételre. Azt tanácsolta az eladónak, igazolja, hogy legálisan van a tulajdonában. A marylandi férfi, aki el akarta passzolni a képet, évtizedeken át padlásán tárolta az festményt egy ajtókeretből és furnérlemezből barkácsolt dobozban. A periratok szerint a képet az 1980-as évek végén vagy az 1990-es évek elején kapta egy másik férfitól, aki a gyanú szerint Manhattan Upper East Side negyedének egy lakásából lopta el.

A Heller házaspár lakását Renoir-, Picasso- és Hopper-képek is díszítették. A férfi ékszerkereskedő volt, 1998-ban halt meg, felesége 2003-ban. A marylandi férfi kétszer is megpróbálta eladni a Chagall-képet, 2011-ben és 2017-ben, azonban a galériatulajdonos, aki dokumentumok nélkül nem vette meg tőle, végül jelentette az ügyet az FBI-nak.

Az ügyész csütörtökön kérte a bíróságot, hogy adja át a képet a család vagyonkezelőjének, aki ezután aukcióra bocsátja. A bevétel a lopáskárt megtérítő biztosítóé és a vagyonkezelő támogatta jótékonysági szervezeteké lesz.

A tolvaj és az orgazda már nem büntethető, idő közben a bűn elévült. Egyébként a férfi, akit a műkincslopással gyanúsítunk, más tolvajlások miatt már ült börtönben. (BBC/MTI)