NVB: Jogsértő volt a szavazás Nyírkércsen, összekutyulták a szavazólapokat

POLITIKA
2018 április 16., 20:12

A vasárnapi választás után sorjáztak a hírek arról, mennyi furcsaság történt egyes szavazókörökben. Több mint 700 olyan szavazókör volt, ahol feltűnően sok lett az érvénytelen szavazatok száma, amelynek az oka az lehetett, hogy több szavazókörben egyszerűen nem tudták, hogyan kell a választást lebonyolítani.

A pártok közül többen is jelezték, hogy mindezek miatt fellebbezni fognak, lassan pedig elkezdenek szállingózni az első döntések ezekben az ügyekben.

A Nemzeti Választási Iroda hétfőn például határozatot hozott arról, hogy Nyírkércs 001. számú szavazókörének szavazatszámláló bizottsága megsértette a választási eljárásról szóló törvényt azzal, hogy

összekutyulták az egyéni és a listás szavazólapokat.

12 választópolgár ugyanis ahelyett, hogy kapott volna egy egyéni és egy listás szavazólapot, listásat egyáltalán nem kapott, hanem helyette két egyénit adtak nekik.

Fellebezést emiatt a Magyar Kétfarkú Kutyapárt nyújtott be. Nekik az szúrt szemet, hogy az egyéni szavazólapokból a megjelent választópolgárok számánál 12-vel több, míg a pártlistás szavazólapból 12-vel kevesebb volt az urnában. Innen következtettek a hibára, és szerintük emiatt 85 szavazatot kellett a végén érvényteleníteni, ez pedig a szavazókör érdemi részét érinti, hiszen ott összesen 465-en szavaztak.

Az Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság azonban első körben nem akart foglalkozni a panaszokkal, mondván, hogy a Kutyapárt nem csatolt elég bizonyítékot, az előbb említett számadatokból pedig önmagában nem következik szerintük jogsértés. Ezért került az ügy a Nemzeti Választási Bizottság elé, amelytől a Kutyapárt azt kérte, hogy ismételtesse meg a szavazást.

Az NVB végül igazat adott a Kutypártnak abban, hogy jogsértés történt, szerintük ugyanis elfogadható volt a Kutyapárt okfejtése. Új szavazást azonban nem írtak ki, mondván, hogy az eredeti beadvány erre a kérelemre nem vonatkozott, ők pedig csupán azt tudják figyelembe venni.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.