Fideszes körökből erősítették meg, hogy tényleg Kásler Miklós lesz az Emmi vezetője

politika
2018 április 27., 05:24
comments 566

Napok óta terjedő kormányközeli pletyka, hogy Kásler Miklós onkológus válthatja a Balog Zoltánt az Emberi Erőforrások Minisztériuma élén. Ez a pletyka kapott péntekre komoly megerősítést, amikor a Fidesz házilapjának, a Magyar Időknek mondták el fideszes források, hogy tényleg Kásler érkezik a többek között az egészségügyért, az oktatásért és a sportért felelős óriásminisztérium élére. 

Mint pár napja írtuk róla, Kásler Miklós 24 éve vezeti főigazgatóként az Országos Onkológiai Intézetet, az onkológustársadalom egyik legnagyobb hatású, de egyben ellentmondásos szereplője is. A Magyar Narancs nemrég közölt portréja szerint feudalista, sőt diktatórikus stílusban irányítja intézetét és a magyar onkológiát, de menedzselési képességeit még kritikusai is elismerik.

A konzervatív beállítottságú Kásler jó kapcsolatokat ápolt a kormánnyal az elmúlt években is. A köztelevízió egyes csatornáján másokkak közösen Nemzeti nagyvizit címmel műsort is kapott, ahol történelmi kontextusban elemezte a „modern individualizmus veszélyeit”. 

A többek között az Árpád-háziak DNS-ének azonosításával is foglalkozó Kásler vélhetően egy újfajta hangot fog képviselni a kormányban: az elmúlt napokban nagyot futott például egy márciusi beszélgetés felvételen, melyen a leendő miniszter többek között arról beszélt, hogy 

a halálos betegségek 70-80 százaléka elkerülhető, ha az ember betartja a tízparancsolatot. 

link Forrás

Kifejtette azt is, hogy az ősrobbanásra semmiféle bizonyíték nincs, a mai napig csak hipotézis, ahogy a tudomány minden megállapítása is csak az lehet:

link Forrás

Kásler neve nemrég akkor bukkant fel a hírekben, amikor még a választások előtt a CÖF rendezvényén ifj. Lominci Zoltán az ő adataira hivatkozva beszélt arról, hogy „Nigéria lakosságának több mint 80%-a, legalább 100 millió ember AIDS-es, vagyis a megerőszakolt svéd lányok közül 5-ből 4 elkapta a HIV-fertőzést, illetve az AIDS-et. Olyan víruseredetű betegségeket hoznak magukkal, mint a nílusi láz, ebola és a többi, aminek nincs gyógyszere”.

link Forrás

A kijelentés miatt akkor tiltakozott a nigériai nagykövetség is, mint írták, „teljességgel abszurdnak, meggondolatlannak, könnyelműnek és sértőnek ítélik, hogy Kásler és ifj. Lomniczi urak ellenőrizetlen adatokat használnak a magyar közvélemény Nigériáról alkotott képének befolyására, ezzel saját propagandacéljaikat szolgálva,"

Kásler rendszeres szereplője a jobboldali tévék nemzeti-ezoterikus műsorainak, ahol általában a modernitást ostorozza. A márciusi beszélgetés teljes egészében itt tekinthető meg: 

link Forrás

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.