Nagyon úgy fest, hogy Kásler Miklós onkológus lesz az új emberminiszter

politika
2018 április 25., 05:45
comments 319
photo_camera Kásler Miklós Fotó: Picasa/Thaler Tamas

Több helyről hallani, és a kormányhoz közel álló Figyelő már meg is pendítette, hogy Kásler Miklós onkológus válthatja a távozását hétfőn bejelentő Balog Zoltánt az Emberi Erőforrások Minisztériuma élén. 

Balog állítása szerint azért nem vállal még egy ciklust, mert Orbán Viktor ragaszkodik a jelenlegi, tömbösített tárcához, amely egyszerre felügyeli a kultúra, az oktatás és az egészségügy ügyeit. 

Kásler Miklós 24 éve vezeti főigazgatóként az Országos Onkológiai Intézetet, az onkológustársadalom egyik lenagyobb hatású, de egyben ellentmondásos szereplője is. A Magyar Narancs nemrég közölt portréja szerint feudalista, sőt diktatórikus stílusban irányítja intézetét és a magyar onkológiát, de menedzselési képességeit még kritikusai is elismerik.

A konzervatív beállítottságú Kásler jó kapcsolatokat ápolt a kormánnyal az elmúlt években is. A köztelevízió egyes csatornáján másokkak közösen Nemzeti nagyvizit címmel műsort is kapott, ahol történelmi kontextusban elemezte a „modern individualizmus veszélyeit”. 

A sorozatból hat kötetes könyvsorozat jelent meg, amit a Magyar Nemzeti Bank alá tartozó Pallas Athéné Domus Animae Alapítvány 39 millió forinttal támogatott. Kásler maga is az egyik MNB-alapítvány, a Pallas Athéné Domus Concordiae Alapítvány (PADOC) kuratóriumi tagja. 

Van egy-két egészen eredeti kutatási területe is, a kormánybarát sajtóban most februárban például arról számolt be, hogy kollégáival együtt végre sikerült azonosítania az Árpád-háziak DNS-ét.

Politikai hírekben is fel-felbukkant az elmúlt években: 2015-ben Kásler higiéniai és léletani okokból nem engedélyezte, hogy az intézetében a nővérek és ápolók fekete ruhát öltsenek, hogy kifejezzék tiltakozásukat a szakma állapota miatt. Legutóbb aztán azzal került be a hírekbe, hogy a CÖF-öt képviselő ifj. Lomnici Zoltán egy fideszes fórumon neki tulajdonította azt az „„„adatot”””, ami szerint Nigériában a lakosság 80 százaléka HIV-fertőzött.

2007-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjével tüntették ki, 2015-ben a Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal (polgári tagozata) kitüntetést, 2018-ban Széchenyi-díjat kapott.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.