A 17 éves Szilágyi Erik négy bronzérmet szerzett a szumó Eb-n

A 17 éves Szilágyi Erik négy bronzérmet szerzett a vasárnap befejeződött plovdivi szumó Európa-bajnokságon. A Nemzeti Versenysport Szövetség délutáni beszámolója szerint a fiatal tehetség a 92 kilós kategóriában állhatott dobogóra a felnőttek között.

Fotó: NVESZ

Rovnyai János tanítványa a kontinensviadalon az U21-es korosztályban egyéniben és csapatban, illetve az U23-as mezőnyben csapatban is 3. lett, így a magyar válogatott legeredményesebb szumósaként négy éremmel fejezte be az Európa-bajnokságot.

A magyar küldöttség – az U21-es és az U23-as korosztályt is beleszámolva – 2 arannyal, 1 ezüsttel és 7 bronzéremmel zárt Bulgáriában.

Az Eb ideje alatt rendezték az Európai Szumó Szövetség közgyűlését, ami több világverseny helyszínéről is döntött: ennek értelmében 2019-ben utánpótlás Európa-bajnokságot rendezhet Magyarország.

„Budapest, Szigetszentmiklós helyszínnel megpályáztuk az U14-es, az U16-os és az U18-as korosztályok Európa-bajnokságát, amelyet elnyertünk, így jövő október végén mi lehetünk az utánpótlás kontinensbajnokság házigazdái” – mondta Ancsin László, a Magyar Szumó Szövetség elnöke, aki az európai szövetség alelnöke is egyben.

A birkózó-Eb-n nem szerepeltünk jól

Nem lesz magyar a Kaszpijszkban zajló birkózó Európa-bajnokság hétfői nyitónapjának esti elődöntőiben, miután a kötöttfogásúak 87 kilós címvédője, Lőrincz Viktor kikapott a negyeddöntőben.

A kétszeres világbajnoki bronzérmes, olimpiai 5. fiatalabbik Lőrincz-fivér magabiztos győzelem után várta a legjobb 8 közötti mérkőzését az azeri Islam Abbasov ellen. Lőrincz Viktor még abban bízhat, hogy az eddig igazán kiugró eredménnyel nem rendelkező legyőzője az esti elődöntőjét is megnyeri, és így a vigaszágra segíti őt. Hasonló reménye maradt Lőrincz Tamásnak (77 kg) és Lám Bálintnak (130 kg). A nap negyedik magyarja, Krasznai Máté (63 kg) már kiesett. Frissítés: Lőrincz Tamás és Lám Bálint a keddi vigaszágra került, de Lőrincz Viktor kiesett.

Az Eb-n már az új szabályok érvényesek, így a súlycsoportok küzdelmei két napon át zajlanak. Az első napon az elődöntővel bezárólag rendezik meg a meccseket, míg a vigaszágra és a helyosztókra másnap kerül sor. (MTI)

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.