Pert nyert a TASZ, lehet élőláncot vonni a Kossuth téren

jog
2018 május 04., 14:23
comments 89

A TASZ Facebookon számolt be róla, hogy a bíróság pénteki végzésével hatályon kívül helyezte a rendőrség tiltását, mellyel nem engedélyezték volna, hogy az Országgyűlés alakuló ülése előtti éjjel, illetve aznap hajnalban tüntetők élőlánccal tiltakozzanak a Kossuth téren. 

Azt már korábban lehetett tudni, hogy az Országgyűlési Őrség elrendelte a Kossuth tér lezárását, és kordonokkal fogják körbevenni a teret, hogy az alakulóülés idején ne lehessen ott tüntetni. A döntés értelmében kedd délutánra véget érne a tiltás és az akkor szervezett tüntetéseket már meg lehetne tartani, ugyanakkor korábban a Jobbik már jelezte, hogy el fogják bontani a kordonokat. 

Mint a TASZ beszámolójából kiderül, az élőlánc szervezői be is jelentették tiltakozó akciójuk a rendőrségen, de közben közben az Országgyűlési Őrség kiterjesztette a területlezárás időbeli határát, és előre hozták hétfő estére a kezdetét. Erre hivatkozva pedig a rendőrség megtiltotta az élőlánc megtartását, mivel szerintük az a népképviseleti szerv működését súlyosan veszélyeztetné. 

Ezt a tiltást a szervezők a TASZ segítségével támadták meg a bíróságon, és a bíróság végül hatályon kívül is helyezte. Az ítélet szerint a rendőrség nem vette figyelembe a szervezők nyilatkozatát, mely szerint nem kívánják zavarni a Parlament működését, a kordonon kívül is hajlandóak élőláncot vonni, és tiltakozásuk kedd hajnalig tart majd. 

A figyelemfelhívásuk célja amúgy, hogy a magyar állam csatlakozzon az európai ügyészséghez. 

A pénteki döntést a rendőrségnek tudomásul kell vennie, és miközben ez nem érintette a Kossuth tér lezárását kimondó határozatot, ugyanakkor a rendőrségnek biztosítania kell, hogy a tüntetés zavartalanul lemehessen. 

link Forrás

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.