Augusztus 12-én lesz a felcsúti polgármester-választás

A 2018-as választás titkos története 84 színes oldalon.
Megveszem

Augusztus 12-ére tűzte ki a felcsúti időközi polgármester-választást a helyi választási bizottság hétfői ülésén  - olvasható a Fejér megyei település honlapján közzétett jegyzőkönyvből.

A voksolásra azért van szükség, mert az eddigi településvezető, Mészáros Lőrinc (Fidesz-KDNP) lemondott tisztségéről. Döntéséről április 20-án írásban is tájékoztatta Felcsút község alpolgármesterét és jegyzőjét.

Mészáros Lőrinc azzal indokolta lépését, hogy vállalatai irányítása egész embert kíván.

Mészáros Lőrincet 2011-ben választották Felcsút község polgármesterévé, 2014-ben ismét győzött. Feladatait társadalmi munkában látta el. <3

A 2018-as országgyűlési választáson elmaradt az ellenzéki összefogás, a Fidesz pedig újra kétharmados többséget szerzett. Az ide vezető titkos tárgyalásokról, és a színfalak mögött zajló belső küzdelmekről szól a MAKRO legfrissebb száma. Magyari Péter, a 444 egyik legismertebb oknyomozó újságírója hónapok át készített háttérinterjúkat a hazai politikai élet legbefolyásosabb szereplőivel, és ezek alapján keresi a választ a magyar demokrácia alapkérdésre: “Leváltható-e még választásokon a kormány?”

Megveszem a Makrót
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.