2021-re készülhet el az új ferihegyi terminál

2019 végén kezdődhetnek az új ferihegyi terminál építési munkái, mondta a Budapest Timesnak Jost Lammers, a repteret üzemeltető Budapest Airport vezérigazgatója. A cég tervei szerint az új terminált 2021-re át is adhatják.

A terminálra a korábbi tervekben 2C néven hivatkoztak, de most szakítanak az eddigi nomenklatúrával, így a ferihegyi reptér negyedik terminálját 3-as terminálnak nevezik majd, bár valójában egy egységet fog alkotni a 2A és 2B terminálokkal.

Lammers szerint a névválasztással azt kívánják jelezni, hogy az új terminál már a legmodernebb technológiával lesz felszerelve. (Via Index)

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.