Jó hír: már a szabadban is tud futni utánad a Boston Dynamics emberszabású robotja

Még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni az év végéig. Köszönjük, hogy összedobjátok. Akkor nem tartozunk majd senkinek, csak köszönettel - nektek.

Pár havonta a Boston Dynamics rendre közzétesz egy videót arról, hogy éppen mit tanult meg valamelyik robotjuk. Most is eljött ez a kör, az új videókból kiderült, hogy Atlas már simán tud kocogni természetes talajon:

A humanoid robot kifejezetten jól birkózik meg a kinti környezettel, ami főleg annak fényében durva teljesítmény, hogy Atlas pár évvel ezelőtt még az egyensúlyozás alapvető képességével ismerkedett. Tavaly viszont már a hátraszaltó is ment neki

A másik videón a kutyaszerű SpotMini látható, ami legutóbb ajtókat tudott kinyitni, most pedig az önálló közlekedési és navigálási képességeit mutatták be:

A videó leghangsúlyosabb része, hogy a SpotMini milyen ügyesen kerüli ki az akadályokat. Hogy ez mennyire önálló mozgás, illetve mennyire navigálják a távolból, az nem derül ki a BD anyagából, de így is impresszív a fejlődés. 

A robotfejlesztő vállalatot amúgy 2017-ben vette meg a japán SoftBank a Google anyavállalatától. Hogy mennyiért, azt nem hozták nyilvánosságra. (NewAtlas)

Még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni az év végig
Eddig összegyűlt: 8,5 millió Forint

Egész évben sokan támogattátok a szerkesztőséget, a ti segítségetek nélkül a 444 nem tudna stabilan működni. Most év végéig még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni, ezt a pénzt az újság bővítésére fordítanánk, például abban is segítene, hogy januártól két új riporterrel kezdjük az évet. Segíts, hogy a 444 bővülni tudjon!

Támogasd a 444 szerkesztőségét!
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.

Nélkületek nincs 444

Csak a 444 és a sajtószabadság ügye mellett elkötelezett olvasók támogatása teszi lehetővé, hogy alaposan tudjunk foglalkozni a legfontosabb témákkal.