Rogán Antal a baráti reklámcégekről: Ha lesz közbeszerzés, tessék indulni!!4

POLITIKA
2018 május 16., 19:40

Az RTL Klub Híradója elevenítette fel Rogán Antal hétfői miniszterjelölti meghallgatásán elhangzottakat azután, hogy kedden a K-monitor megírta:

az év első hónapjában Balásy Gyula cégei húzták be az állami reklámköltések 84 százalékát, mintegy 9,7 milliárd forint értékben.

A Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője arra a felvetésre, hogy miért mindig olyan emberek cégeinél landolnak az állami milliárdok, akik Szijjártó Péter barátai, vagy mondjuk az ő korábbi szomszédja, úgy reagált, hogy

ha lesznek ilyen közbeszerzések a jövőben, akkor tessék rajta indulni. 

Minden új jelentkezőnek örülnek. 

link Forrás

A milliárdokra pedig azt mondta Rogán, hogy

az ő tárcája gazdálkodik a minisztériumok közül a legkevesebb pénzzel.

Igaz, azt elfelejtette hozzátenni, hogy nincs a régióban még egy olyan ország, aminek

a Top10 reklámköltői közt szerepelne az állam, nemhogy egyenesen a második legtöbbet hirdető lenne, mint Magyarországon.

A CANnual Report szerint 2016-ban csak a Telekom hirdetett több pénzért Magyarországon, mint a magyar állam.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.