Ezért nem lehet hónapok óta jegyet venni bizonyos MÁV-automatáknál

Tbg
közlekedés
2018 május 18., 06:32
comments 146

Pomi nevű olvasónk hónapok óta jelenti, hogy a ceglédi vasútállomáson lévő 3 jegyautomata egyikénél nem lehet bankkártyával fizetni, és a hibát még most sem javították ki.

Pomi azért idegeskedik, mert a reggeli rohanásban elég nehéz jegyhez jutni, a készpénzes fizetés lassú, torlódnak az emberek. Pomi érdeklődött a MÁV-nál is, de érdemi választ nem kapott.

A 444 utánajárt, hogy mi áll az ügy hátterében: a MÁV által korábban beszerzett jegyautomaták POS-terminálja, azaz az része, amelyik a bankkártyás fizetést kezeli, tulajdonképpen javíthatatlan: a POS-készüléket beszállító cég csődbe ment felvásárolták, felvásárolták, az eszközök gyártása leállt. Így hiba esetén, ha alkatrészpótlásra volna szükség, nem tudják ezeket megszerelni. Magukat az automatákat egyébként a magyar Aquis szállította a MÁV-nak, de a POS-terminálokat nem ők gyártották.

Update, 11:11 - Közben jelentkezett egy újabb forrás, aki azt állítja, a POS-terminálok javítására ma is lehetőség volna, ám úgy tudja, a MÁV és az automatákat szállító Aquis között a garanciális javítások miatt kialakult némi nézeteltérés, ezért maradnak hibásak az elromlott bankkártyás automaták. Igyekszünk utánakérdezni a MÁV-nál, hogy mi is az igazság.

Update 2, 12:51 - Végre a MÁV is elismerte, hogy valami nem stimmel a POS-terminálokkal, és hogy azok garanciája már 2016-ban lejárt. A következő választ kaptuk ma délután: „Az érintett összesen 58 db automata garanciája 2016-ban lejárt. A MÁV-START már megrendelte a jelenleg 8 db hibás POS javítását, előreláthatólag június végére újra teljes körűen működnek a berendezések.”

Erről az automata típusról van szó:

photo_camera Fotó: 444

Jelenleg a MÁV tájékoztatása szerint 128 jegyautomata üzemel országosan, ennek többsége régi típusú. Jönnek azonban az újak!

A vasúttársaság és a közbeszerzési értesítő tájékoztatása szerint is már kiírták a tendert az év elején 375 új automata beszerzésére, amelyből 275 készpénzt is tud fogadni, bankkártyát pedig mindegyik. Az eljárás még nem zárult le.

Tehát, kedves Pomi, és bankkártyával gyorsan, kényelmesen vasúti jegyet vásárolni kívánó honfitársak, már csak hónapok kérdése, és megoldódhat a helyzet.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.