• Az utóbbi években ugrásszerűen megnőtt azoknak az iskoláknak a száma, ahol többségében hátrányos helyzetű, illetve roma diákok tanulnak.
• Ez nem csoda, a kormány az elmúlt 8 évben több olyan intézkedést is hozott, amelyek közvetetten elősegítették az iskola szegregációt, sőt Balog Zoltán miniszter el is mondta, hogy szerinte szegregált környezetben is lehet felzárkóztatást végrehajtani.
• Megkezdődött egy fura játszma, amelyben az állam egyre inkább támogatja az egyházak iskolaalapítását, az egyházak pedig hol a tehetősebb gyerekek számára, hol a hátrányos helyzetű gyerekek számára nyitnak iskolákat.
• A szülők veszik a lapot, van olyan település, ahol rövid időn belül száz diák lépett le az új egyházi iskolába, az államiban pedig csak a cigányok maradtak.

Furcsa mozgolódás zajlott le az elmúlt évtizedben az ország egyik szegény, keleti járásának két kistelepülése között. Az egész azzal kezdődött, hogy a Szabolcs megyei Nagyecsed önkormányzata 2006 után elkezdte felszámolni az iskolában jelen lévő szegregációt.

Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy megpróbálták jobban vegyíteni a roma és nem roma tanulókat.

Kudarc lett a vége, a jobb módban élő helyiek ugyanis ahelyett, hogy részt vettek volna az integrált oktatás kialakításában, elkezdték a szomszédos település iskolájába járatni a gyerekeiket.

Erre az adott lehetőséget, hogy a szomszédos két település kapva kapott az alkalmon, társulási szerződést kötöttek, ezzel támogatásra lettek jogosultak, abból pedig buszoztatni kezdték a környező falvakból a diákokat. Ennek az lett a vége, hogy a Nagyecseddel szomszédos Tiborszállás iskolájába egy idő után már nagyrészt nagyecsedi nem roma diákok jártak.

A folyamat egy idő után öngerjesztő lett, az elvándorlás egyre jobban növelte a roma tanulók arányát a nagyecsedi iskolában, ez pedig további családokat ösztökélt arra, hogy a tiborszállási iskolát válasszák.

Az igazi játszma azonban csak ekkor kezdődött a két iskola, illetve az őket fenntartó önkormányzatok között.

Ahhoz, hogy működni tudjanak, mindkettőnek arra volt szüksége, hogy megnyerjék maguknak a környék nem roma családjait, hogy azok oda járassák a gyerekeiket. Végül 2012-ben, még mielőtt az állam államosította volna az iskoláikat, léptek. Tiborszállás teljesen átadta az iskoláját az adventista egyháznak, Nagyecsed pedig kiürítette az önkormányzati iskola egyik épületének felső szintjét, ott megalakult egy református általános iskola, és el is indították az első osztályt.

2016-ra a nagyecsedi nem roma szülők kijárták, hogy a református iskolában ne csak alsó-, hanem felsőtagozat is működjön, így azóta a településen működik egy állami általános iskola, és egy nyolcosztályos református általános iskola. A református iskola ráadásul felvételihez kötötte a beiskolázást, amelyen néhányan kivételtől eltekintve a roma gyerekek sorra elvéreztek.

Az eredmény: az állami iskola alsótagozatos osztályaiban 2016-ban már csak két-két párhuzamos osztályt tudtak indítani,

és ezekben az osztályokban csaknem kizárólag roma diákok tanulnak. Mindenki más a két környékbeli egyházi iskolába jár.

Emlékeztetőül, ez volt az település, amely jó tíz évvel azelőtt még azt tűzte ki célul maga elé, hogy felszámolja a helyi hátrányos helyzetű diákok iskolai szegregációját.

A fenti történet jól szemlélteti, miért beszélnek kutatók már évek óta arról, hogy a magyar közoktatás egyre jobban teret enged az iskolai szegregációnak. Ez egy többszereplős játszma, amelyben így vagy úgy, de részt vesz az állam, részt vesznek a szülők és részt vesznek az egyre több vidéki iskolát átvevő egyházak is.

A pedagógusokat tömörítő szegedi Motiváció Műhely májusban kiadott egy tanulmánykötetet, amely ezt a témát járja körül. Ebből szemezgetünk most, a fenti történet részletei például Zolnay János tanulmányából származnak.

Egyre több a gettóiskola, és egyre rosszabbak a hátrányos helyzetű gyerekek eredményei

A szegregáció egy káros jelenség: akadályozza a hátrányos helyzetű tanulók boldogulását. A hátrányos helyzetű diákok nem feltétlen romák, de nagy az átfedés.

A szegregált iskolák jellemzően leromlott állagú, fel nem újított, helyszűke épületekben lévő, hiányos taneszközökkel rendelkező iskolák, ahol a pedagógusok nagyon leterheltek.

Ez nem csoda, rengeteg nehéz sorsú gyerekkel kell egyszerre foglalkozniuk, és mivel sokan vannak, a problémáik is hatványozottan jelentkeznek. Sokan ezt úgy kompenzálják, hogy alapból kevesebbet követelnek meg ezektől a fiataloktól, ezzel pedig hosszútávon épp nekik nem tesznek jót. A szegregált oktatás ráadásul erősíti a sztereotípiákat, a rasszizmust a kisebbségi csoportokkal szemben.

Az integrált oktatás lényege ezzel szemben éppen az lenne, hogy ezeket elkerüljék: ha a hátrányos helyzetű tanulók többet érintkeznek nem hátrányos helyzetű tanulókkal, a két csoport tagjai jobban el fogják egymást fogadni, a hátrányos helyzetű tanulók teljesítménye javul, a nehéz hátterű gyerekek problémái pedig nem nagy mennyiségben ömlenek rá a tanárokra, így ők nagyobb eséllyel képesek kezelni azokat.

A magyar közoktatásban azonban egyre nagyobb a szegregáció, mert egyre több a gettóiskola.

2008-ban az országos kompetenciaméréseken alapuló számítások szerint még csak az általános iskolák 10 százaléka volt olyan, ahol többségében hátrányos helyzetű, illetve roma diákok tanultak, ez a szám viszont 2016-ra 14 százalékra nőtt. Ez összesen több száz iskolát jelent.

A hátrányos helyzetű diákok eredményei pedig olyan rosszak, hogy azt a PISA-teszteket végző OECD, sőt idén a Magyar Tudományos Akadémia is megjegyezte. Óriási különbség van egy halmozottan hátrányos helyzetű, és egy nem halmozottan hátrányos helyzetű gyerek teljesítménye között. Akkora, hogy egy 10.-es HHH-s gyerek rosszabbul teljesít, mint egy 6.-os nem HHH-s gyerek - hívta fel rá a figyelmet az MTA.

Az elmúlt nyolc évben a kormány egy sor olyan intézkedést hozott, amelyek nemhogy csökkentették volna, hanem épphogy növelték ezeknek a gyerekeknek a lemaradását:

• Eltörölték a 18-ik életévig tartó iskolakötelezettséget.
• Szigorították a hátrányos helyzetű tanulóvá minősítés szabályait.
• Megszüntették az integrációs törekvéseket támogató iskolai fejlesztő programot.
• Teljesen átalakították a közoktatást, azóta kevesebbféle tankönyvből taníthatnak a tanárok, a tanterv pedig sokkal magolósabb lett.
• Forrásokat vontak ki az oktatásból, amelynek a vége nem egyszer az lett, hogy a szülők költségei emelkedtek.
• A pedagógusok feladatai is változtak, sokkal több adminisztrációs terhet kaptak a nyakukba.

Mindezekkel az intézkedésekkel a kormány célja nem a szegregáció erősítése volt, de közvetve mégiscsak ez történt – áll az egyik tanulmányban. Az egyházi iskoláknak pedig külön szerepe lett ebben.

2016-ban az Európai Bizottság kötelezettségi eljárást indított Magyarországgal szemben a roma gyerekek iskolai szegregációja miatt. Két dolgot kifogásoltak: a cigánygyerekek tömeges fogyatékossá nyilvánítását és azt, hogy a köznevelési törvény lehetőséget adott az egyházi iskoláknak arra, hogy adott esetben szegregált osztályokat is indíthassanak a felzárkoztatás jegyében.

Az eljárás éppen egy olyan ügy, a nyíregyházi Huszártelepen lévő görögkatolikus iskola ügye miatt indult, ahol a kormány amellett érvelt, hogy bizonyos esetekben nem zavarja az iskolai szegráció, például, ha egyházi keretek között, a felzárkózás jegyében zajlik.

A huszeretelepi iskola története éppen olyan szemléletes, mint a nagyecsedi iskoláké. Huszártelep a város szélén helyezkedik el, és főleg szegény cigányok lakják. A telepen külön, szegregált általános iskola működött, amelyet egy jogvédő szervezet, az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) perének hatására 2007-ben bezártak, az ott tanuló 200 gyereket pedig hat belvárosi iskolában helyezték el. Az önkormányzat iskolabuszt indított azért, hogy nap mint nap be tudjanak jutni az iskolákba.

A 2010-ben hivatalba lépett új városvezetés viszont a gyerekek beilleszkedési nehézségeit, és a többségi szülők panaszait úgy kívánta orvosolni, hogy újranyitotta a szegregált iskolát – írta az egyik tanulmmányban Kegye Adél, a CFCF jogásza. A fenntartó azonban nem az önkormányzat, hanem a görögkatolikus egyház lett. Ők működési támogatást kaptak, és megkapták a korábbi iskola épületét is, hogy ott cigánypasztorációs tevékenyéget végezzenek.

Az egyház így a városban már több iskolát is működtet, egyet a belvárosban, egyet pedig a Huszártelepen,

utóbbiba pedig a korábbi iskolához hasonlóan újra elsősorban a szegény, roma telepi gyerekek kezdtek járni.

Kegye Adél szerint a szülőkkel folytatott öt perces beszélgetésből kiderül, miért választották újra a szegregált iskolát:

• közel van,
• azt ismerik, több esetben korábban maguk is oda jártak,
• a távolabbi, többségi iskolákról viszont rossz tapasztalatuk van: büdösnek, koszosnak mondják ott a cigányokat, lenézik őket,
• és egyébként is, ott magasabb az osztálypénz és a kirándulások költsége.

A roma gyerekeket a telepről a kijelölt belvárosi iskolába szállító ingyenes iskolabuszt pedg éppen akkor szüntette meg az önkormányzat, amikor beindult az egyházi iskola.

A CFCF ebben nem nyugodott bele, ismét pert indítottak, amelyet több forduló után 2015-ben elvesztettek. A Kúria ekkor mondta ki, hogy nem megállapítható az egyenlő bánásmód sérelme, a szülőknek ugyanis módjuk nyílt arra, hogy más iskolába járassák gyereküket, de nem tették. Az egyháznak pedig deklarált célja volt a roma pasztoráció, így logikus, hogy olyan térségben vette át az iskola működtetést, ahol jelentős arányban élnek romák. Ezek után fordult a jogvédő szervezet panasszal az Európai Bizottsághoz.

A per azért is fontos, mert annak egy tárgyalásán megjelent tanúként Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter is, és elmondta, hogy szerinte szegregált környezetben is lehet felzárkóztatást végrehajtani, és ő nagyon bízik az egyházak pasztorációs tevékenységében.

De miért és hogyan asszisztálnak a szülők az iskolai szegregáció kialakulásához, és mi köze mindehhez annak, hogy a kormány az utóbbi években önti a pénzt az egyházi iskolákba?

A szülők veszik lapot: az egyházakat jobban támogatják, így oda íratják a gyerekeket

Az egyházi iskolákat 2010 óta különleges helyzetbe hozta a kormány, egy sor speciális szabály vonatkozik rájuk, amelyek előnyösebb helyzetbe hozzák őket az állami fenntartású iskolákhoz képest.

• Nem rendelkeznek kötelező beiskolázási körzettel, ezért lényegében azt vesznek fel, akit akarnak.
• Akár pénzt is kérhetnek, vagy más feltételekhez köthetik a beiskolázást (például hitéleti feltételekhez).
• Az állami iskolákkal szemben maguk választhatják meg a tankönyveiket és a taneszközeiket.
• Jogosultak működési támogatásra is, igaz, ezesetben vállalniuk kell, hogy a tanuló létszám legalább 25 százalékát a környékbeli körzetből veszik fel.

Mindenekelőtt azonban az egyházi iskolák rengeteg pénzt kapnak az államtól, sőt, a tanulói létszám arányában jóval többet, mint az állami iskolák.

A Költségvetési Felelősségi Intézet 2017-ben kiszámolta az akkori tanévre vonatkozóan, mekkora a különbség az állami és az egyházi iskolák támogatása között. A személyi kiadásokat nézve semekkora, az ugyanis normatív alapon működik, a támogatás alapja pedig az állami iskolákban kifizetett alapbér. A dologi (vagy működési) támogatással viszont már más a helyzet.

Az egyházi iskolák 2017-ben tanulónként évi 160 ezer forint normatív támogatást kaptak, míg a tankerületek egy tanulóra jutó éves dologi kiadási kerete 2017-ben csak 57 651 forint volt.

Ez az egyházi iskoláknak járó normatív keret 36 százaléka. A különbség pedig 2018-ban még nőtt is.

Az iskolákba áramló pénz, az egyéb külsőségek, illetve az iskola híre döntő befolyással van arra, hogy a szülők az adott intézménybe vagy más iskolába akarják íratni a gyereküket.

Egy 2009-es felmérés szerint a szülők elsősorban a dologi kiadások alapján szelektálnak: mennyire modern egy iskola, hogyan néznek ki az osztálytermek? Fontosnak tartják még azt is, milyen tanulmányi eredményei vannak az iskolának, mennyire támogatják a tehetséges tanulókat? Azaz csupa olyan dolgot néznek, amely elsősorban a finanszírozáson múlnak, míg például a tanárok továbbképzései lehetőségeit mérlegelik utoljára.

Ja, és nagyon megnézik azt is, mennyi hátrányos helyzetű tanuló jár egy adott iskolába.

„A roma tanulók aránya olyan mutató, amely minden józan iskolaválasztási szempontot, idegen nyelvi kínálatot, tantárgyi specializációt, pedagógiai programot, számítógépes, infrastrukturális felszereltséget, eredményességi, továbbtanulási mutatót elsöpör. A romák aránya az egyik, ha nem a legfontosabb tényező, amely vonzóvá vagy taszítóvá tesz egy iskolát.” – idéz egy korábbi kutatást Ercse Kriszta tanulmánya.

Ezek mind abba az irányába tolják a szülőket, hogy az állami iskolák helyett az egyházi iskolákat válasszák.

A vallásos nevelés csak a sokadik a szempont, ezt támasztja alá, hogy azokban a megyékben a legsűrűbb az egyházi iskolahálózat alapfokon, ahol a magukat vallásosnak mondók és a vallásos nevelésben részesült fiatalok aránya a legalacsonyabb. Sok szülő azt látja, az állami iskoláknak eszközellátottsági problémái vannak, a pedagógusok lehangoltak, a gyerekek pedig leterheltek.

„Az állami iskolákhoz képest az egyházi iskolák érzékelhetően jobb anyagi lehetőségekkel bírnak, kevésbé érintik őket a jelenlegi oktatáspolitika káros hatásai. Bizonyos egyházi iskolák választása elkerülhetővé teszi az olyan iskolai közösségeket, ahol hátrányos helyzetű és roma gyerekek nagy arányban vannak jelen. Mindezek széles társadalmi csoportok számára teszik vonzóvá az egyházi iskolák választását attól függetlenül, hogy van-e vallásos elkötelezettségük” – áll a tanulmányban.

Az egyházi iskolák pedig úgy tűnik, hogy nagy átlagban le is fölözik a jobb családi háttérrel rendelkező tanulókat.

Rengeteg egyház végez oktatási tevékenységet, 2010 óta ráadásul 68 százalékkal emelkedett az általuk fenntartott iskolák száma. Ez annak is köszönhető, hogy a kormány korábban megkönnyítette az önkormányzatok számára, hogy egyházi fenntartásba adják az intézményeiket, ráadásul az egyházak sorra kapják a támogatásokat az iskoláik felújítására. A legtöbb esetben szegény, hátrányos helyzetű területeken történt a legnagyobb számban fenntartóváltás az egyházak javára, jellemzően kisvárosokban és falvakban. Budapesten és a megyei jogú városokban kevésbé.

Mégis, az egyházi fenntartók által működtetett iskolákba inkább jobb családi háttérrel rendelkező diákok járnak, míg az állami iskolákba a rosszabb családi háttérrel rendelkező tanulók. Ezeket az országos kompetenciamérések keretében felmért családháttér-index alapján lehet tudni. A fentebbi megállapítás a 2015-ös adatokból látszik, a 8. évfolyamos tanulók számai alapján.

A különböző egyházi fenntartók számai persze nagyon különböznek egymástól, az azonban beszédes, hogy a három nagyegyház, a katolikus, a református, illetve az evangélikus

éppen a legrosszabb helyzetben lévő régiókban tanítja a legtöbb diákot, mégis jellemzően a jobb családi hátterű gyerekek közül kerülnek ki a tanulóik.

Ennek az ellenkezője sem jó irány: hiszen ha meg a rosszabb családi hátterű tanulók a jellemzőek, akkor az iskolákban a nehéz körülmények között élő gyermekek lesznek az átlagnál jóval többen. Ez Ercse Kriszta tanulmánya szerint inkább a Magyarországi Baptista Egyház, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség, a Magyar Iszlám Közösség és a Hetednapi Adventista Egyház esetében figyelhető meg, az ezekhez a felekezetekhez tartozó iskolák tanulóinak átlagos családiháttér-indexe jelentősen az évfolyamra jellemző, illetve a régiós átlag alatt van.

A két állapot között a különbség az, amit a nagyecsedi és a huszártelepi egyházi iskola között látni: előbbi esetében a helyi egyházi iskola a jobb módú szülők gyerekeinek jelentetett menekülőútvonalat a gettósódó állami iskolából, utóbbi esetében viszont az egyházi fenntartásban újranyitó telepi iskola épphogy az állami, illetve a belvárosi iskolákat tehermentesítette a hátrányos helyzetű tanulóktól.

Mindezek nem azt jelentik, hogy az egyházi iskolák nem kínálhatnak jó oktatást a diákjaik számára, mint ahogy az sem kizárt, hogy egyes helyeken épp az egyházi szerepvállalás növelheti a minőségi oktatáshoz való hozzájutás esélyeit a hátrányos helyzetű tanulók számára. Az azonban látszik, hogy az állam a saját iskoláihoz képest sokkal kedvezményesebb helyzetet alakított ki az egyházi iskolák számára, a szülők pedig sok helyen vették lapot: az egyházi iskolákba kezdték járatni a jobb módú gyerekeket, az állami iskolákban pedig jóval nagyobb arányban maradtak hátrányosabb helyzetű diákok.

A régi osztálytársak már nem is köszönnek egymásnak az utcán

A nagyecsedi állami általános iskolát 2016-ban teljesen megroppantotta az, hogy rövid időn belül közel 100 gyerek távozott a kisváros református iskolájába. „Ezzel a folyamattal a korábban erős pozícióban lévő, eredményeket elérő, jó iskolából rossz, cigány iskola lett” – áll Lannert Judit, Németh Szilvia és Szécsi Judit tanulmányában. Emiatt pedig alig találnak pedagógust, még az iskola újonnan kinevezett igazgatója sem hiszi, hogy motivált tanárok szívesen mennének oda dolgozni.

„Tehát mi, szerintem, azzal fogok küszködni az elkövetkezendő években, hogy nem lesz pedagógus, aki betegye ide a lábát” – mondta.

A kutatók szerint az egyházi iskolába történő felvételi eljárást a helyiek úgy élték meg, hogy „itt eldőlnek a sorsok”, és az eredmény kettéosztja a településen élő gyerekeket. „A régi iskola a megbélyegzett, az egyházi pedig a kiemelt, így a benne tanulók is hasonló megítélés alá esnek” – írják. Ez pedig bizonyos értelemben így is lett:

a régi iskolában maradt több gyerek és szüleik is beszámoltak arról, hogy a régi osztálytársak, akik most már a másik iskolába járnak, az utcán, a boltban összefutva sem köszönnek a korábbi osztálytársaiknak.

A cikk forrásául az Én vétkem, Helyzetkép az oktatási szegregációról című, a Motiváció Oktatási Egyesület által kiadott tanulmánykötet szolgált. Elsősorban a következő tanulmányok:

Fejes József Balázs és Szűcs Norbert: Az oktatási integráció ügye a 2010-es évek végén
Ercse Kriszta: Az állam által ösztönzött, egyházasszisztált szegregáció mechanizmusa
Zolnay János: Kasztosodó közoktatás, kasztosodó társadalom
Kegye Adél: Áldott szegregáció
Lannert Judit, Németh Szilvia és Szécsi Judit: Szegregáló deszegregáció?