Fucsovics: Gyerekkorom óta arról álmodtam, hogy ATP-tornagyőztes leszek

"Magabiztosan kezdtem, és éreztem, hogy van esélyem, kézben tartom a meccset. Remekül bevált az a taktika, amelyet edzőmmel, Sávolt Attilával dolgoztunk ki," mondta a genfi ATP-tornán diadalmaskodó Fucsovics Márton az MTI-nek. A 26 teniszező elárulta, azt találták ki, hogy

"mivel az ellenfelem agresszívan, laposan üti a labdát, én próbáljam játékban tartani azt, és fokozatosan átvenni az irányítást." 

Nevetve reagált arra, mikor emlékeztették arra, hogy az áprilisi, budapesti versenyen azt mondta, hogy nem fekszik neki a salakborítás.

"Ezt a véleményemet most már nehéz lenne fenntartani. Ezzel együtt tény, hogy nem a kedvenc borításom, de az utóbbi időben valahogy mindig jól végződik a salakszezon. Tavaly júniusban győztem a vicenzai challenger-versenyen, idén pedig már ATP-tornát nyertem,"

mondta Fucsovics. Nagy ünneplést nem terveznek, vasárnap már a Roland Garros színhelyére utaznak, ahol 

életében először főtáblás lesz. 

Fotó: FABRICE COFFRINI/AFP

Az interjút azzal zárta, hogy

"mint megtudtam, az open-érában magyar részről csak Taróczy Balázs és én nyertünk férfitornát. Ez az érzés nagyon új nekem és alighanem az egész magyar teniszsportnak.  Gyerekkorom óta arról álmodtam, hogy ATP-tornagyőztes leszek."