Megkezdődött az előrehozott választás Szlovéniában

külföld
2018 június 03., 05:59
comments 72

Vasárnap reggel hét órakor kinyitottak Szlovéniában az előrehozott parlamenti választás szavazóhelyiségei, ahol közel 1,7 millió szavazásra jogosult szlovén állampolgár adhatja le voksát.

A szavazók a kétkamarás szlovén parlament 90 fős alsóházának leendő képviselőiről döntenek, egyéni jelöltre és pártlistára voksolva. A választáson 1631 jelölt és 25 pártlista szerepel.
Az előrehozott parlamenti választásokat azért kellett kiírni, mert Miro Cerar miniszterelnök lemondott posztjáról, miután a legfelsőbb bíróság megsemmisítette a kormány csaknem egymilliárd eurós kiemelt projektjéről, a Koper-Divaca vasútvonal egyik 27 kilométeres szakaszán tervezett második vágány építéséről tavaly szeptemberben rendezett népszavazás eredményét.
Az előrejelzések szerint jobboldali győzelem várható, de a szakértők szerint a baloldal sokkal nagyobb koalíciós potenciállal rendelkezik. Önállóan egyik párt sem tud majd kormányt alakítani.
A közvélemény-kutatások szerint a Janez Jansa volt miniszterelnök vezette ellenzéki jobboldali Szlovén Demokrata Párt (SDS) áll győzelemre, 26 százalékos támogatottsággal, a második hely a jelenlegi kormánykoalíció baloldali tagjáé, a Szociáldemokrata Párté (SD) 12 százalékkal. A harmadik helyen Marjan Sarecnek, Kamnik város polgármesterének nemrég alapított baloldali pártja, a Marjan Sarec Listája (LMS) áll 11 százalékkal. A pártok parlamentbe jutásának küszöbe 4 százalék.
A szavazóhelyek 19 óráig lesznek nyitva. A szlovén választási iroda honlapján folyamatosan beszámol a részvételi arányról. A szavazóhelyiségekből távozók megkérdezésén alapuló exit pollok eredményét közvetlenül az urnazárás után nyilvánosságra hozzák. Az első részeredmények 21 óra után várhatók.

A Vecer című szlovén lap keddi számában arról ír, hogy a szerkesztőségükhöz jutott dokumentumok alapján igen bőkezűen öntik a pénzt Orbán Viktor környezetéből a szlovén pártsajtóba. A lap szerint kimerítheti a tiltott pártfinanszírozást, hogy a magyar többségi tulajdonban lévő szlovén lapok az SDS hirdetéseit fizetik a Facebookon és az Instagramon, ahogy ez a mostani kampányban többször is megtörtént. A magyar miniszterelnök májusban még kampányolt is egyet az országban. Orbán 2017-ben is részt vett a szlovén konzervatív SDS kongesszusán, ahol saját magát a szerencsét hozó talizmánként emlegette.

(via MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.