Kicsit szédítő, kéjes, tarkótáji zsibongást okozó érzés instant klasszikus műalkotással találkozni.
Ez az érzés foghatja el manapság az összes olyan Facebook-felhasználót, aki az utóbbi időben macskákkal kapcsolatos linkre kattintott,
ezért napi húszszor találkozik ezzel a reklámként is futtatott videós poszttal:
Mi ez a videó és mi okozza a frenetikus hatását?
Kezdjük az utóbbival. A popkultúra három fontos éltető forrása, illetve hatáskeltő eszköze
A Licki Brush reklámfilmje úgy váltja ki a nézőjéből az "uramisten, ehhez hasonló borzalmat/csodát sem láttam soha"-érzést, hogy közben kizárólag jól ismert, sőt klasszikus elemekből építkezik.
A reklámipar és a popkultúra folyamatos kölcsönhatásban állnak egymással, aminek az egyik leghíresebb példája a Mentos 1992-es amerikai tévés kampánya. A holland Van Melle édesipari cég 1971 óta volt jelen az Egyesült Államokban a Mentos nevű, 50 különféle ízben forgalmazott pasztilláival, a piac sokadrangú, a rengeteg hasonló termék közül kitűnni képtelen szereplőjeként. A kilencvenes évek elején aztán elhatározták, hogy itt az ideje az áttörésnek. Az 50 ízből kidobtak 48-at, csak a mentolost és a vegyes gyülölcsöst meghagyva, majd megbízták a hamburgi Pahnke & Partners reklámügynökséget, hogy csinálják meg a cég első olyan globális reklámkampányát, ami nem az édességkereskedőket és viszonteladókat, hanem közvetlenül a fogyasztókat célozza meg.
Az eredmény a reklám- és kultúrtörténet egyik legnagyobb sikere lett. A klipekben természetellenesen boldog és nyilvánvalóan gyengeelméjű szereplők kerültek életszerűtlen helyzetekbe, amiket mindeig egy Mentos bekapása oldott fel, miközben az azonnali klasszikussá váló, együgyű, furcsa, fordítógépes hangulatú angolsággal megfogalmazott dalocska szólt:
A drazsék amerikai eladásai az 1991-es 20 millió dollárhoz képest három év alatt megduplázódtak, öt év alatt pedig meghatszorozódtak. De nem ez volt a legfontosabb hatásuk. A reklámokat milliók nevették ki, tízmilliók fikázták, egyetemi dolgozatok, folyóiratelemzések és mindenféle paródiák születtek róluk, és közben észrevétlenül a mainstreambe emelték az idiótákat. Abban, hogy a korábban egyszerűen csak kinevetett Hülyék, Kretének, Suttyók és Barmok igazi hőssé válhattak a filmektől és a zenétől kezdve az irodalomig mindenhol, óriási szerepe volt a Mentosnak. A Mentos nélkül ugyanúgy nem lett volna Forrest Gump, Shop Stop-sorozat és Quentin Tarantino, mint ahogy a tévézést sem uralták volna el a prolik kiröhögésére + csodálatára épülő valóságsók. A Licki Brush-kampány ezen azzal tudhat túllépni, hogy ők már nem is vicces hülyéket, hanem simán csak hülye hülyéket emelnek a trónra.
A látványos segédeszközöket használó szexuális szubkultúrák mindig is izgatták az unalmas szexuális életet élő tömegek fantáziáját, de az csak az elmúlt évtizedek fejleménye, hogy ezek fogalom- és tárgykészlete a mainstream kultúra része lett. Egy szadomazós utalás ma már nemhogy nem számít provokatívnak, hanem lassan már egy kereszténydemokrata kongresszusi beszédnek is kötelező eleme. Szinte nem is számít mikrobloggernek az, aki nem posztolt még kikötözős fotót. A transzvesztiták nyilvánvalóbb részei a kulturális kánonnak, mint a regényírók vagy a kőszobrászok. A Licki Brush "cseppben a tenger" technikával közelít a témához: az általa választott perverz szubkultúrában egyesül a divatos, ma már klasszikus modernnek tekinthető szilikonszex az ókor óta a kiátkozás és az elfogadás határán ingadozó bestialitással, mindezt olyan szerepjátékos hangulattal nyakon öntve, ahol a szereplők ráadásul visszamaradott gyermeket játszanak. A Licki Brush-reklám igazi popkulturális tette éppen az lehet, ha sikerülne elfogadotta tennie az állatszexet és az igazán perverz kis szubkultúrákat.
A macskanyalogató eszköz reklámfilmje méltó emlékművet állít a kilencvenes-kétezres évek amatőrpornó-forradalmának is, amikor a régi, elitista, filmre forgatott pornót előbb elsöpörte az olcsó, bárki által elérhető videótechnika, majd a recskaforradalom logikus folytatásaként a felkent profik helyét átvették maguk a felhasználók.
Az értékesíteni kívánt termék felhasználói mindezeket felül éppen a macskák, az internet totemállatai és valódi működtetői.
A Licki Brush reklámja ezekből a fő hozzávalókból főz.
Itt ráadásul olyan termékről van szó, aminek már maga a fogantatása is a kortárs popkultúra egyik templomában, egy tévéstúdióban, egy reality-vetélkedő felvételén történt. A találmányt ugyanis az Amerikában a Shark Tank című műsorban ismerte meg az amerikai közönség. Ez az a műsor, ami nálunk Ecopoly címmel futott: a versenyzőknek egy valódi befektetőkből álló zsűrit kell meggyőzniük arról, hogy valamelyikük az ő találmányukba fektessen pénzt.
Ami most egy hasonló videókat futtató oldal fb-reklámjaként fut, az a találmány Kickstarter-kampányához készült reklámvideók összevágott változata. A Licki Brusht ugyanis végül így, közösségi adakozással sikerült megfinanszíroztatni. A tervet jócskán túlteljesítve, 50 ezer dollár fölött kaptak, így a cuccból tényleg termék lett, amit az ebayen most épp 20-25 dolláros áron lehet megvenni.
Kommentek
Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.