2000 euróra bírságolták a török esküvői konvojt, ami driftelgetéssel bénította meg Belgium egyik legforgalmasabb autópályáját

külföld
2018 június 06., 21:15
comments 154

2017. február 11-én az internetet feldühödött belga autósok videói árasztották el. A videókon egy 30 autóból álló török esküvői konvoj szerepelt, és a videók azért készültek, mert a konvoj a lassú haladásával gyakorlatilag teljesen megbénította Európa egyik legforgalmasabb autópályáját, a belga E17-est.

A helyzetet súlyosbította, hogy az autók időről-időre teljesen megálltak, hogy az utasok török népzenére táncolhassanak egy kicsit az autópályán.

A török sofőrök természetesen több sávot is elfoglaltak, néha ugyanis driftelgettek is a konvojban haladva.

A helyzetet végül a belga rendőrök oldották meg, akik már a helyszínen több autót is lefoglaltak.

A tavaly indult eljárásnak most lett vége, és a belga hatóságok a konvoj 18 sofőrjét eltiltották a vezetéstől, 2000 euróra bírságolták a vőlegényt és elkoboztak hat autót. Az ügyben eljáró Peter D’Hondt bíró az ítélethirdetéskor külön kiemelte, hogy az ilyen felelőtlen tettek erősíthetik a rasszizmust a belga társadalomban, éppen ezért muszáj fellépni velük szemben.

Az egyik elítélt sofőr az ügyről beszámoló török médiának azt mondta, ő nem fél, a következő török esküvőn ugyanígy driftelget majd. A vőlegény azonban jobban sajnálta a dolgot, ő már bánja, hogy nem voltak tekintettel a belga törvényekre, még ha a konvojos felvonulást fontos tradíciónak is tartják, hiszen így el lett rontva az esküvője. (Hürriyet Daily News)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.