Summa Technologiae – igazságot Stanisław Lemnek!

Yuval Noah Harari izraeli történész az elmúlt évek egyik legsikeresebb tudományos szerzője lett az emberiség történetét összefoglaló Sapiens című könyvével és a folytatással, a Homo Deusszal, ami az előttünk álló lehetséges kihívásokat és utakat mutatja be. A két bestsellerben lépésről lépésre haladva, rengeteg konkrét példával érvelve végül nagyjából arra jut, hogy a technológia és a tudomány először drasztikusan megváltoztatja az emberi fajt, majd előbb vagy utóbb a mesterséges intelligencia veszi át az emberiség helyét a világon. A művei nemcsak olyan techvezéreket győzték meg, mint Bill Gates vagy Mark Zuckerberg, hanem pletykák szerint még Orbán Viktorra is nagy hatást gyakoroltak.

Nem sokkal az előtt, hogy én is elolvastam Harari könyveit, egy barátomtól megkaptam Stanisław Lem 1963-ban írt, majd 1966-ban kissé átdolgozott esszékötetét, aminek a lengyel sci-fi-író Aquinói Szent Tamás – Isten létezése mellett érvelő – Summa Theologiae-ját elferdítve a Summa Technologiae címet adta. A könyv valamiért mégis hónapokig a polcon hevert, és csak a Homo Deus után került a kezembe, ami hatalmas szerencse, hiszen így majdnem mind a 350 oldalt végigcsodálkozhattam, ugyanis a könyv a megjelenése óta eltelt több mint 50 év alatt szinte semmit sem öregedett.

Stanisław Lem 1966-ban.Fotó: Wikipedia

Pedig annak idején a szerzőt is elkeserítette, hogy a műve nem váltott ki különösebb visszhangot, hiába volt ő abban az időben a világ egyik legolvasottabb nem angol nyelven író sci-fi-szerzője. Bár az egyik orosz Nobel-díjasnak nagyon megtetszett, így néhány év múlva lefordították oroszra, majd Kelet- és Nyugat-Németországban, illetve 1972-ben Magyarországon is megjelent, kereskedelmileg nem volt sikeres, sőt egészen 2013-ig kellett várni arra, hogy angolul is megjelenjen.

Ez utóbbi talán jót is tett a könyvnek, hiszen azok a témák, amikről Lem az írógépén írt, az átlagos olvasónak Władysław Gomułka elszegényedett, kommunista diktatúrájában szinte felfoghatatlanul távoliak lehettek: a virtuális valóságok, a nanotechnológia, a mesterséges intelligencia, a technológiai szingularitás, az információtenyésztés vagy a földönkívüli civilizációk – statisztikai értelemben vett – lehetőségének vizsgálata gyakorlatilag csak a 20. század végén lett széles körben felkapott téma. (Az utóbbit egyébként alaposan körbejárva azt írja, hogy bár eddig sehogy sem tapasztaltuk, az lenne a csoda, ha a fejlett élet csak a Földön fordulna elő.)

Lem már a regényeiben sem csak bugyuta, lézerfegyveres kalandokról írt, hanem az emberi tudás, szervezet, tudat, felfogóképesség és kommunikációs lehetőségek határait vizsgálta. De ebben a könyvében – amiben meglepően sok kortárs amerikai, angol, német, szovjet és francia tudósra hivatkozik – még tágabb perspektívából vezet le olyan, egyszerűbb dolgokat is, mint hogy a technológiai evolúció fejlettebb, mint az élővilág evolúciója (hiszen egymással látszólag semmilyen kapcsolatban nem lévő tudományok is összeállhatnak, míg az egymástól túl távol álló fajok már nem), vagy akár olyan, bonyolultabbakat is, mint hogy mire számíthatunk, amikor a programozóknak egy olyan mesterséges intelligenciát sikerül megalkotniuk, amelyik képes hinni valamiben egy saját, általunk már fel sem fogható vallás alapján.

Lem az 1960-as évek közepén – Hararival ellentétben – érthető okokból nem tudott olyan látványos példákkal szolgálni arra, ahogy a technológia napról napra átveszi az irányítás újabb és újabb területeit az emberektől, mint például a mozgatható művégtagok használata vagy az internetre kötött életmód-applikációk megjelenése, bár már ő is említett olyan, házastársak kiválasztására programozott amerikai számítógépeket, amik a hagyományos, romantikusabb módszernél eredményesebben párosítottak házastársakat (és Lemnek is kérdés, hogy ez jó-e az emberiségnek). A technológiailag kezdetlegesebb környezetben született Summa Technologiae-ban mégis szinte minden visszaköszön (vagy inkább odaköszön) a Homo Deus témáiból.

Hararihoz hasonlóan Lem is spekulált arról, hogyan élhettek együtt az emberek a történelem hajnalán, és benne is felmerült, hogy az emberek idővel halhatatlanná válhatnak. Persze ahogy a valóságban a vízen járás sem olyan, mint a Bibliában, úgy ez sem úgy történik meg, ahogy most várnánk, mert Lem szerint a történelem mindegyik nagy áttörése egyszerre győzelemnek és vereségnek is tűnhet.

Mindkét könyvben hosszan olvashatunk arról, hogy pontosan mikor mondhatjuk, hogy egy gépnek van tudata, miközben máig sem tudjuk, hogy a tudat hogyan működik. Lem például többek között összehasonlít egy olyan gépet, amiben az áramkörök egy emberi agy felépítését idézik, illetve egy hipotetikus óriásgramofont, amibe minden elképzelhető variációt betáplálnak, és ezért a kérdező számára úgy is tűnhet, hogy értelmes – csakhogy az utóbbi lehetetlen, az előbbi viszont elképzelhető. Egyébként Lem sem tartja felsőbbrendűnek egy biológiai lény tudatát egy gépénél, sőt már Lem is arra jutott, hogy az ember alkothat olyan gépet, ami okosabb nála, és amit így sehogy sem tud majd ellenőrizni. (Ehhez mondjuk a jelentés fogalmával is tisztában kell lennünk – ha ezt elvárjuk a mesterséges intelligenciától is –, de ez még mindig nem egészen sikerült.)

Yuval Noah Harari izraeli történész a kínai Csöcsiangban 2017. július 9-én tartott előadásán éppen a tudat mibenlétéről beszél.Fotó: Shan he/Imaginechina

Ma talán még aktuálisabb a művészet és a technológia viszonyának elemzése, mint 1963-ban: Lem szerint a technika annyira átveszi az irányítást az emberiség felett, hogy akinek van józan belátása, az már szembe sem mehet a többségi társadalommal, így a művészet teljesen el fog sorvadni, pedig – mint írja – „ugyan mit is érne akár a legragyogóbb, diadalmas Technológia kora, ha a Művészet árván hagyná”.

Az pedig a Black Mirror-korszak virtuális horrorvilágait előrevetítő rész, amelyikben Lem már azon tanakodik, hogyan lehet az ember érzékszerveit mechanikusan stimulálva és a virtuális valóság törvényeit eleve olyan okosan meghatározva megakadályozni, hogy valaki a tudatára ébredjen annak, hogy egy álvalóság foglya. Egy másik fejezetben pedig már a virtuális világokon belüli világokról töpreng, hiszen a rendszer entrópiájának növekednie kell, így „előbb vagy utóbb meg kell szakadnia egy tevékenységnek, elvégre a 100 000-ik számú civilizáció tagjai mégsem ültethetik a fiaikat és leányaikat egy atom felszínére”.

A kézzelfogható gyakorlati példák hiánya ellenére Lem azért időről időre felemleget olyan érdekes, korabeli kísérleteket, mint a pókét, ami LSD hatása alatt tovább szövi a hálóját, viszont mértanilag tökéletesebb formát készít, mint egy normális pók. De ezeknél is érdekesebbek az olyan bemutatott elméletek, mint például a – ma már kevésbé vészjósló – túlnépesedés és a növekvő energiaszükségletek miatt felmerülő, a Nap köré felhúzott ún. Dyson-gömb, amin (ha nem lenne eleve fizikailag lehetetlen) elméletileg elférne több trilliárd ember is, de az emberiség még ezzel a pokoli opcióval is csak elodázná a népességkorlátozás szükségességét.

Általánosságban elmondható, hogy Lem könyve csapongóbb, mint a Homo Deus, nem ad ki kerek történetet az emberi faj sorsáról, és az egyes témákat nem azonos mélységgel és részletességgel taglalja, de a legnagyobb hátránya az olvasmányosság szempontjából az, hogy mivel univerzálisan igyekszik fogalmazni, sokszor filozófiai igényességgel sűríti a szakzsargont. Emiatt Harari közérthető műveivel szemben Lem könyve nehéz, a téma iránti fokozott érdeklődést és koncentrálóképességet igényel, viszont cserébe nem kell mindig mindent megérteni ahhoz, hogy a következő fejezetben újra felvehessük a fonalat.

Fotó: botost/444.hu

Az is szembetűnő különbség, hogy Lem, aki előre megérezte több évtizeddel későbbi technológiák eljövetelét, sokszor úgy érezte, kénytelen szabadkozni az akkoriban még elképzelhetetlennek tűnő, de elkerülhetetlenül közeledő technológiák felvetéséért. És bár ő még fantomatikának nevezte el a virtuálisvilág-építést és intellektronikának a mesterségesintelligencia-kutatást, ez a lényegen nem változtat: az idő őt igazolta.

Méghozzá annyira, hogy a könyvben egyszer sem kerül szóba az akkor még vadul versenyző kapitalista demokrácia és a szocialista diktatúra közti különbség, sőt az egész olyan, mintha egy magabiztos amerikai írta volna. Lem egyébként az előszóban le is írta, hogy miközben a kortárs tudósok többsége azt jósolja, a szuperhatalmak közti fegyverkezési verseny az emberiség kiirtását okozó atomháborúhoz fog vezetni, ő inkább arra vállalkozott, hogy kikövetkeztesse, milyen kihívásokkal számolhatunk, ha feltételezzük, hogy nem öl meg minket a hidegháború. Ebben is igaza lett, ahogy még a hallgatásában is: Lem még csak nem is fáradt azzal, hogy külön emlegessen valamilyen, az internethez hasonló számítógép-hálózatot, a felvetései alapján végig érezni, hogy triviálisnak vette, hogy létrejön a világháló.

A könyv öregedéséről egy 1997-es magyar interjúban ezt mondta: „A Summa Technologiae-ben írtam arról is, hogy az eljövendő korszakban az emberiség minden olyan technológiát plagizálni fog, amelyeket a természet az életfolyamatok formájában létrehozott. Természetesen akkoriban, amikor ezt írtam, kinevettek. Méghozzá komolyan veendő filozófusok mondták értelmetlenségnek, olyan mesének, amelyben az utópikus elemek keverednek az új eredményekkel. Most azonban egyszer csak valamiképpen felfedeztek, mint mindezeknek a kérdéseknek az előfutárát. Persze ez képtelenség, én nem vagyok jós, nem tudhattam, hogy lesz egy Dolly nevezetű klónozott juh. De általában észleltem ezt az irányt, és arról is írtam, hogy óriási veszélyek leselkednek ezen a területen. Vagyis amennyiben az ember szert tesz az ún. demiurgoszi erőkre és jellemzőkre, akkor először is hatalmas felelősséget vesz szegény lelkére. Nagyon veszélyes az örökítőanyaggal manipulálni. A technológiai fejlődést éppoly kevéssé lehet irányítani, mint a biológiai evolúciót. Legalábbis ma még nem tudjuk irányítani. A géntechnológia révén azonban még sor kerülhet erre. Egy olyan korszak kezdetén vagyunk, amely némi borzadállyal tölt el.”

Akit az ilyesmi érdekel, és belefut egy antikváriumban a Summa Technologiae-ba, tegyen igazságot: vegye meg a 12 éve halott Stanisław Lem magyarul 46 évvel ezelőtt kiadott könyvét, és olvassa el, mit tartogat számunkra a jövő. Már csak nosztalgiából is megéri.

Stanisław Lem: Summa Technologiae. Kossuth Könyvkiadó, 1972. 368 oldal.