14-ről 18 évre súlyosbította a Fővárosi Ítélőtábla a pedofil tanár büntetését

A Fővárosi Ítélőtábla 2018. június 13-án B.T. vádlott ellen szexuális erőszak bűntette és más bűncselekmények miatt indult büntetőügyben határozatot hirdetett, az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta - áll az Ítélőtábla közleményében.

B. T. vádlottat a Fővárosi Törvényszék 2017-ben 14 év fegyházra, a gyermeknevelői, felügyelői, gondozási, ápolási foglalkozástól végleges hatályú és mellékbüntetésül 10 év közügyektől eltiltásra ítélte, amiért 2005 októberétől 2014 februárjában történt elfogásáig több tucat, 12 évnél fiatalabb fiúval fajtalankodott. Ebben az időszakban nevelőként, illetve képesítés nélküli testnevelő tanárként és osztályfőnökként dolgozott különböző oktatási intézményekben, gyermekotthonokban. A vádlott a szociálisan hátrányos helyzetű, nevelésére és felügyeletére bízott, köztük 12. életévét be nem töltött fiúgyermekeket - akár akaratuk ellenére - éveken keresztül, rendszeresen fajtalanságra, illetve annak eltűrésére kényszerítette az oktatási intézményekben és gyermekotthonokban, a saját gépjárművében, a lakásán és a garázsában, illetőleg különböző szervezett kirándulások, táborozások alkalmával.


A Fővárosi Ítélőtábla, mint másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét akként változtatta meg, hogy a vádlott terhére megállapított nemi élet szabadsága és a nemi erkölcs elleni bűncselekmények minősítését pontosította.

A vádlottal szemben kiszabott szabadságvesztés tartamát 18 évre súlyosította.

Az ítélőtábla eljáró tanácsának álláspontja szerint a kiskorú sértettek kiemelkedően magas számára figyelemmel indokolt volt a kiszabott büntetés súlyosítása a büntetési célok elérése érdekében.

A másodfokú határozat jogerős és végrehajtható.

Vannak olyan időszakok, amikor kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan megbízható információkhoz juthasson. Mi a 444-nél minden nap ezen dolgozunk.

Amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni eligazodni ebben a gyorsan változó, bizonytalan helyzetben.

De ehhez nekünk is szükségünk van a ti segítségetekre. A lap már eddig is csak a ti támogatásotokkal tudott működni, és a most következő időszakban ez várhatóan még inkább így lesz. Ahogy lelassul a gazdaság és az élet, teljesen érthető módon kevesebb lesz a hirdetés is.

Nekünk viszont most kell a legjobban teljesítenünk, amikor a legnagyobb szükségetek lehet ránk. Hogy a legpontosabb információk birtokában tudjatok döntést hozni a saját életetekről, egészségetekről, biztonságotokról.

Ezért arra kérünk, hogy ha teheted, támogasd a munkánkat. Akár néhány száz forint is számít.

Koronavírus Hírek, háttér
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.