„A valódi tudós számára az igazság fontosabb a politikusok kegyénél”

TUDOMÁNY
2018 június 22., 20:24
  • A kormány azt tervezi, hogy az MTA kutatási pénzei, tehát a költségvetésének a fele az akadémiától átkerülnek a Palkovics László vezette minisztérium fennhatósága alá
  • Pénteken este a Momentum szervezett demonstrációt a tudományos kutatás szabadságáért, az MTA függetlenségéért a Széchenyi téren. 
  • A tüntetésen, pár száz ember előtt beszédet mondott Gyetvai Viktor, a Független Diákparlament aktivistája, Berg Dániel a Momentum politikusa és Szűcs Zoltán Gábor, az MTA Politika Tudományok Intézete munkatársa.

Minden mai tudós Szókratész örököse, aki barátok és tanítványok adományaiból élt és kutatta a természet és az emberi lét titkait. A filozófus nem tisztelte a tudatlanságot, nem hízelgett kortársainak, nem kereste a kegyüket, inkább szembesítette őket az élet nagy kérdéseivel. Ez lett a veszte. Olyan korban élt, amikor népe válságot élt át, és bűnbakot keresett. Szókratészt az állam ellenségének bélyegezték és halálra ítélték. Félelem nélkül mondta bírái szemébe, hogy ártatlanul kell meghalnia.

Az ő példája intő lehet minden mai tudós számára, hogy a tudomány könnyen szálkává válhat a politikusok szemében. És abban is példa, hogy a valódi tudós számára az igazság fontosabb a politikusok kegyénél. 

Ezt mondta Szűcs Zoltán Gábor politológus, eszmetörténész, aki korábban könyvet írt Antal Józsefről és a politika és az erkölcs viszonyáról.

photo_camera Fotó: botost/444.hu

Az este fő szónoka azzal kezdte beszédét, hogy erősen gondolkodott azon, megszólaljon-e, mivel tudja, hogy ennek van kockázata. Ha a kormány ellenségnek tekinti, akkor lejárató médiájának célkeresztjébe kerülhet, és nem is ez a legrosszabb, ami történhet. 

De úgy érzi, hogy itt az ideje a személyes kiállásnak.

Elmondta, hogy a magyar történelemben eddig kétszer történt a tervekhez hasonló átalakítás, tehát hogy a hatalom bele akar szólni, hogy ki mit kutasson. Az egyik ilyen a szabadságharc leverése után történt, a másik  a kommunista hatalomátvétel után. 

photo_camera Fotó: botost/444.hu

Az erősebbnek nincs mindig igaza

Szűcs Zoltán Gábor szerint  is lehetne jobbítani az Akadémián, de nem mindegy, hogyan. Alapos indokok is kellenének az átalakításhoz, nem csak erő és hatalom. Lehet, hogy az alkalmazott kutatásokat akarják erősíteni mások kárára. Vagy egyszerű hatalmi kérdés az MTA autonómiájának erőből való megtörése. Vagy az értelmiséget akarják megfélemlíteni, esetleg ezeket mind együtt. Ezekkel szemben áll a tudomány szabadságának ezerszer kipróbált igazsága. A kormány mindent erőből át tud vinni a Parlamenten, ilyenkor kell észben tartani, és ki is mondani, hogy az erősebbnek nincs mindig igaza.

photo_camera Fotó: botost/444.hu

A Figyelő ominózus cikkében szintén nem indokol, csak megfélemlít. Ennek a célja, hogy a kutatók ne merjenek kiállni az igazukért. Hazug módon próbálták befeketíteni a kutatókat,  ráhúzni a kormány propaganda-jelszavait, a gendert és a migrációt az MTA ügyre. 

photo_camera Fotó: botost/444.hu

A kutató elmondta, hogy nincsenek illúziói, a kormány erőből át tudja alakítani az MTA-t, de attól még nem lesz igazuk. Sőt mivel nem indokolnak, nem is tudjuk meg, hogy igazuk van-e, ezért ez puszta erőszak.

„Az erőszakos túlerővel szemben az igazság mellett kiállni nem csak helyes, hanem kötelesség.”

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.