Moszkvában szomorkodik a budapesti metrókocsi, amit elvileg márciusban hoztak vissza felújítva

Érdekes képet szúrt ki a Metróért Egyesület: a fotó a poszt szerint csütörtökön készült az orosz fővárosban. Az érdekesség az, hogy ennek a kocsinak, melyen látható a budapesti pályaszám, március 28-án, felújítva kellett volna visszaérkeznie Budapestre.

De akkor mit is vettünk 69 milliárdért? Tettük fel a kérdést több mint két évvel ezelőtt. A metrófelújítás legnagyobb kérdése továbbra is eldöntetlen: most ezek valóban a felújított pesti szerelvények, vagy esetleg raktáron lévő, ráncfelvarrott újak?

Azt ugyanis szemfüles metróbarátok már korábban kiszúrták, hogy az első transzporttal elküldött metrók ablakai között csak kettő fémborda van, míg a gyárban készült lesifotókon elkapott prototípusnál már három. A Metróért Egyesület már akkor arról írt Facebook-oldalán, hogy valójában nem egy teljes felújítás történt, hanem megvettünk a raktárból valami készet.

Kapcsolódó
Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.