Rendőrfegyver golyója ölt meg egy másfél éves gyereket Nicaraguában

Legalább négy ember, köztük egy másfél éves kisgyerek halt meg a nicaraguai fővárosban, Managuában, miután tüntetőkre nyitottak tüzet az „egyesített kormányerők”. Az „egyesített kormányerőket” azért nevezik így, mert a kormányellenes tüntetések felszámolására nemcsak a rendőrség és a speciális műveleti erők törekednek, hanem félkatonai szervezetek és kormánypárti aktivisták is gyakran a segítségükre vannak.

A tüntetések azután kezdődtek, hogy Daniel Ortega kormánya két hónapja komoly megszorításokat jelentett be, és jelentősen visszavágták a nyugdíjakat és a szociális kiadásokat.

A két hónapja tartó tüntetéssorozatban eddig több mint kétszázan haltak meg.

Az utóbbi napokban különösen elharapódzott az erőszak, miután a válság megoldása érdekében összehívott, az Ortega-kormány és az ellenzék közti egyeztetések kudarcba fulladtak.

Kendős diáktüntetők a barikádok előttFotó: MARVIN RECINOS/AFP

A demonstrációk fontos központjai a főváros egyetemein felállított sátortáborok. Az egyik ilyen tábornál, a Nicaraguai Nemzeti Autonóm Egyetemnél lőttek most a tüntetőkre.

A másfél éves gyerek haláláért a kormányerők helyi bűnözőket tettek felelőssé, az Emberi Jogok Nicaraguai Központja nevű szervezet által összegyűjtött szemtanúi beszámolók szerint azonban a gyerekkel egy rendőrség által kilőtt, eltévedt golyó végzett. Anyja azt mondta, épp bébiszitterhez tartottak, amikor megtörtént a tragédia.

A megszorítások legtöbbjét egyébként a tüntetések kirobbanása óta már visszavonták, de mivel a kormányerők vérbe fojtottak több demonstrációt, a tüntetők már Ortega lemondását követelik. (BBC)

Vannak olyan időszakok, amikor kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan megbízható információkhoz juthasson. Mi a 444-nél minden nap ezen dolgozunk.

Amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni eligazodni ebben a gyorsan változó, bizonytalan helyzetben.

De ehhez nekünk is szükségünk van a ti segítségetekre. A lap már eddig is csak a ti támogatásotokkal tudott működni, és a most következő időszakban ez várhatóan még inkább így lesz. Ahogy lelassul a gazdaság és az élet, teljesen érthető módon kevesebb lesz a hirdetés is.

Nekünk viszont most kell a legjobban teljesítenünk, amikor a legnagyobb szükségetek lehet ránk. Hogy a legpontosabb információk birtokában tudjatok döntést hozni a saját életetekről, egészségetekről, biztonságotokról.

Ezért arra kérünk, hogy ha teheted, támogasd a munkánkat. Akár néhány száz forint is számít.

Koronavírus Hírek, háttér
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.