9 EU tagállam állapodik meg egy közös haderő felállításáról

külföld
2018 június 25., 09:31

Várhatóan hétfőn Luxemburgban írja alá 9 EU-tagállam képviselője azt a nyilatkozatot, amiben elhatározzák, hogy felállítanak egy közös katonai egységet. A kezdeményezés Emmanuel Macron francia elnöktől származott, és Franciaország mellett az EU vezető hatalmai, Németország, az Egyesült Királyság, Spanyolország, Portugália, Belgium, Hollandia, valamint Dánia és Észtország is jelezte, hogy belépnének egy ilyen együttműködésbe.

Mivel az együttműködés az EU szervezetén kívül működne, a britek a Brexit ellenére is tagok lehetnek.

Korábban egyébként Olaszország is érdeklődött, de a kormányváltás után visszatáncoltak, igaz, nem zárták ki, hogy belépnek majd.

A NATO-nál közben azon izgulnak, hogy az európai katonai együttműködés párhuzamos struktúrákat hoz majd létre, és eltávolíthatja ezeket az országokat az amerikaiaktól. Igaz, a NATO Trump-féle átértelmezése után több európai vezető is bejelentette, hogy a kontinens célja pont az kell legyen, hogy az amerikaiak nélkül is meg tudják védeni magukat. (Guardian)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.