Bátor Lázár: átírták a felhőkarcolókról szóló törvénytervezetét, erre csendben maradt és be sem ment szavazni

politika
2018 július 05., 06:40
comments 57

Bő egy héttel a választások előtt, utolsó dobásként nyújtotta be Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter azt a törvényjavaslatot, ami 

megtiltotta volna Magyarország területén 65 méternél magasabb épületet építeni. A tervek szerint a törvény június 30-án lépett volna hatályba. Aki addig nem nyit építési naplót, 65 méternél magasabb épületet nem építhet. 

A jogszabálytervezet kedden került az Országgyűlés elé, teljesen kifordítva. Lázár tiltásából engedélyezés lett, és a méterek is jócskán megugrottak, írja a Népszava. A csont nélkül megszavazott törvény szerint 

csak a kormány engedélyével lehet 90 méternél magasabb épületet építeni az ország területén. 

A 65 méternél nagyobbakhoz pedig tervtanácsi engedélyhez kötöttek. A szavazás előtt Tuzson Bence vezette elő a törvényt, egyszer sem indokolva, hogy miért írták felül a Lázár-féle eredetit. 

Az országos politikát messze kerülő bukott minisztert látványosan nem érdekelte, hogy mi lett végül az ötletéből. Egyetlen Facebook-posztban sem említette az ügyet, de a parlamenti jegyzőkönyvek szerint még a szavazáson sem vett részt.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.