A 2018-as világbajnokság régóta a legjobb nagy torna volt. Már úgy értve, hogy a legizgalmasabb, ahol egy-két csapattól eltekintve a legfeljebb az angol vagy a spanyol bajnokság középmezőnyének szintjén mozgó válogatottak vívtak egymással szórakoztató, de annyira azért nem magas színvonalú meccseket. Ilyen játékosoktól több nem is várható el. 2002, 2004, 2006, 2010, 2014 és 2016 után ismét itt a Köcsögválogatott.

David De Gea

Egy köcsögválogatott kapujába nem elég egyetlen nagy potya, ehhez komplett meccseken át kell elbizonytalanítani a csapattársakat lyukas kezekkel és ügyetlen lábakkal. Az argentin Caballero, a vébé egyetlen kapusa, akit menet közben rúgtak ki a kezdőcsapatból, majdnem megelőzte, de végül De Gea négy meccsen nyújtott, egyenletesen rossz teljesítményével nyert. Persze a spanyol előnyből is indult: akit a világ egyik legjobb kapusának tartanak, attól tényleg elfogadhatatlan, amit ő Oroszországban nyújtott. Az első csoportmérkőzésen előbb beszedett egy hatalmas potyát Cristiano Ronaldótól, majd mozdulatlanul nézte, ahogy szintén ő szabadrúgásból kiegyenlít a meccs végén. Irán ellen kapott egy köténygólt, amit szerencséjére a VAR visszaszívott. Marokkó ellen volt néhány jó védése és egy újabb köténygólja, Oroszország ellen pedig sok dolga ugyan nem akadt, viszont egyet sem tudott hárítani a meccsen ellene rúgott öt tizenegyesből. Bekapott büntetők miatt nem illik kapust hibáztatni, azért viszont igen, hogy az egyébként is ezer sebből vérző spanyol válogatottnak talán éppen az adta meg a kegyelemdöfést, hogy a portugál meccstől kezdve azon is ment a vita, hogy esetleg egy kevésbé indiszponált kapust kellene játszatni.

Jerome Boateng

Sokféle német válogatottat láttunk már: jót, rosszat, csúnya focival mindenkit megverőt, szép focival mindenkit megverőt, és még néha olyat is, ami kikapott. Enervált, fád, teszetosza német válogatottat viszont csak most, 2018-ban. Nyilván nem véletlen, hogy az elmúlt öt világbajnokból négy a következő vébén a csoportkört sem élte túl, de hogy egy német válogatott a három csoportmeccséből csak egyetlen egyet tudjon megnyerni, és azt is irtózatos mázlival, az azért tényleg hihetetlennek tűnt a foci előző 130 évében. Sok német játékosnak lenne helye a 2018-as köcsögválogatottban, de a legtöbbet mégis azon az egyetlen győztes meccsen, a svédek ellen főszerephez jutó Boateng tette a beválogatásért. Ő már az első csoportmeccsen is sétálva nézte, ahogy minden mexikói kontra gólhelyzettel végződött, itt viszont előbb összehozott egy érthetetlenül meg nem adott tizenegyest, majd a második félidő végén gyors egymásutánban két sárga lapot is összeszedett, amivel ő lett a világbajnokságon kiállított mindössze három négy játékos egyike. Tiszta szerencse: ha a pályán van, Dél-Korea négyet vág.

Michael Murillo

2014-ben Costa Rica már majdnem meggyőzte a világot, hogy van értelme a világbajnokságokra kiengedni közép-amerikai országokat, de szerencsére most jött Panama, hogy helyre tegye a dolgokat. El Salvadoron legalább lehetett röhögni 1982-ben, amikor kaptak egy tizest Nyilasiéktól, Panama három csoportmeccsén viszont csak azon lehetett izgulni, hogy nehogy eltörjenek egy értékes angol vagy belga lábat. Az elsőtől az utolsó percig aljas csapat – még a teljesen tét nélküli, Tunézia elleni utolsó meccsük utolsó másodperceiben is feleslegesen kakaskodtak – nagyon szépen bebizonyította, hogy nemhogy 48, de 32 csapat is sok a vébén. A hátvéd Murillo sajnos arról a tunéziai meccsről lemaradt, mivel a belgák és az angolok ellen is össeszedett egy-egy sárgát, de még csak 22 éves, és a FIFA tervezett bővítése pont a CONCACAF-fal bánt a legbőkezűbben, hogy az USA mindenképpen mindig kijusson a világbajnokságra, így jó eséllyel fogunk még vele találkozni. Hátha 2026-ban már sikerül neki valakit hónapokra megnyomorítania.

Sergio Ramos

Az idei BL-döntő után, a világbajnokság előtt kevés kérdés hozta jobban lázba a világ futballdrukkereit, mint hogy Sergio Ramos egy brutális vadállat, vagy egy brutális és alattomos vadállat. Nem mindegy! Azon viszont nem volt vita, hogy minden hibájával együtt is Ramos az utóbbi évtized meghatározó középhátvédje, aki Piquével az egész világbajnokság legmasszívabb, ugyanakkor a labdával a legjobban bánó, mindennek a tetejébe pedig fejjel rendkívül gólveszélyes párját fogja alkotni, a spanyol védelem tengelyében.

:-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

A portugálok ellen beszedett három gólt még lehetett másra kenni, Cristiano Ronaldo zsenialitására, De Geára, meg úgy egyszerűen csak a balszerencsére, a Marokkótól kapott kettőt és az oroszoktól beszedett egyet viszont már nem. Az utóbbihoz Piqué teljesen feleslegesen magasba emelt keze kellett, Sergio Ramos viszont a portugálok ellen is talán benne volt egy bekapott gólban, Marokkó ellen pedig mind a kettőben egészen biztosan, így végül neki lett itt helye.

Mohamed Ben Amor

Különleges képességű játékos kell ahhoz, hogy abban a 16 percben tönkre tudja tenni válogatottja világbajnokságát, amit kapott a szövetségi kapitányától, de Mohamed Ben Amor különleges játékos. Tunézia első csoportmeccsét Angliával játszotta, és a 74. percben még 1:1-re álltak. Ha sikerül megszerezni az 1 pontot, az észak-afrikai csapatnak még a továbbjutásra is reális esélye lett volna. Ekkor lépett pályára, nyilván a középpálya megerősítésének szándékával Ben Amor, aki a 91. percben a saját alapvonala közelében kapott labdát. Bármit csinálhatott volna vele, előre is vághatta vagy kipasszolhatta volna bedobásra, de nem, a labda már majdnem kicsorgott az oldalvonalon, amikor ő megmentette, majd a rátámadó angol játékosoktól megijedve, ügyetlenül összehozott egy szögletet. Amiből aztán Harry Kane megszerezte a győztes gólt. Tunéziában pedig talán megfogadták, hogy legközelebb nem 9, hanem 23 Franciaországban született, és a foci alapjait ott megtanult játékossal vágnak neki, mert az eddig csak Tunéziában és Szaúd-Arábiában focizó Ben Amorral és hasonlókkal ez a vége. De hogy ne legyünk ilyen negatívak: fasza a neved, haver!

Maximiliano Meza

Sokakat lehet hibáztatni az argentin válogatott csődjéért. A teljesen talajt vesztett Sampaolit. A maga alatt ötven szinttel játszó Messit. A nevetségesen korrupt és szétesett nemzeti labdarúgó-szövetséget. Akár még a mindenbe bezavaró Maradonát is. De ez teljesen igazságtalan lenne a totális bukás igazi felelőseivel, a Messit körülvevő nyomorékokkal szemben. Választhattunk volna mást is Faziótól Mercadóig, de Meza tényleg annyira emblematikusan haszontalan tagja volt a csapatnak, hogy végül ő öltheti magára a köcsögválogatott barna alapon barna foltos mezét. Meza mind a négy argentin meccsen szerephez jutott, ám 207 perce alatt az égvilágon semmit sem tett hozzá csapata játékához. Talán nem is meglepő annak fényében, hogy a 26 éves középpályás eddigi karrierjét teljes egészében hazájában töltötte, és ahogy azt minden épeszű ember tudja, az az argentin játékos, akit még ennyi idősen sem vittek el Európába, az nyilván alkalmatlan is arra, hogy akár csak egy közepesen tisztességes csapatban is focizzon. Ebben az argentin válogatottban persze nyugodtan.

Mahmoud Ahmed Ibrahim Hassan

Nem mond semmit a név? Pedig ott volt a világbajnokságon, és három meccsen is játszott… Igaz, nem az volt írva a hátára, hogy Mahmoud, Ahmed, Ibrahim vagy Hassan, hanem az, hogy TREZIGUET. Az egyiptomi középpályásnak csak ezért a nevetséges névbitorlásért jó esélye lenne a köcsögválogatottságra, az Oroszországban nyújtott teljesítményével párosítva pedig nem is lehetett kérdéses a helye. A ghánai Abedi Pele legalább annak idején nem hozott olyan szégyent brazil keresztapjára, mint ez a bohóc a franciára. A csoportkör kisorsolásánál még reálisnak tűnt, hogy Egyiptom akár tovább is mehet a csoportjából, és még akkor sem tűnt teljesen reménytelennek a helyzet, amikor a dicsőséges köcsögválogatott oszlopos tagja, Sergio Ramos a BL-döntőben átrendezte Salah testrészeit. Aztán a vébén a lendület az első meccs végéig tartott, amikor az uruguayi Gimenez fejelt nekik egy gólt, és innentől kezdve Egyiptomnak annyira nem volt kedve az egészhez, hogy még a tényleg minősíthetetlen szaúdiaktól is kikaptak. Ja, és szemben a többi válogatottal, amelyek igyekeztek figyelni arra, hogy ne tűnjenek Putyin mocskos rendszere támogatójának, ők képesek voltak Csecsenföldön megszállni és Ramzan Kadirovval parádézni. Trezeguet nevével egyikőjük hátán.

Mesut Özil

És ha már a vébé körüli legbénább politikai húzásoknál tartunk, álljon itt a 2018-as köcsögválogatott egyik dísze, Németország, Törökország és egy lemúr közös gyermeke, Mesut Özil is. Lehet, hogy ez a német válogatott is jóval túljuthatott volna a csoportkörön, ha Özil és gastarbeiter kollégája, Ilkay Gündogan nem állnak le néhány héttel a vébé kezdete előtt fotózkodni Főköcsög Erdogannal. Innentől kezdve a német felkészülés nem edzésekről és barátságos meccsekről szólt, hanem politikáról, nemzeti identitásról, és hogy rosszabb-e töröknek lenni, mint AfD szimpatizánsnak. Tulajdonképpen még ez is belefért volna, ha ezek a fárasztó viták nem lettek volna hatással a csapat és főleg Özil játékára, de hát mindannyian láttuk az eredményt. A két vesztes meccsükön végig pályán volt, a svédek ellen tíz emberrel kiszenvedett egyetlen győzelmen viszont egy percet sem – kell ennél világosabb bizonyíték az alkalmatlanságára? A válogatottból eltakarodását követelő hangok így a kiesés után csak felerősödtek, és most már talán Erdogan sem akarna vele fotózkodni. Egy vesztessel minek? 2016-ban még szuperválogatott volt, szóval nála nagyobbat játékos nem zuhant az utóbbi két évben.

Muhannad Assiri

A 2018-as világbajnokság két legrosszabb csapata egyértelműen Panama és Szaúd-Arábia volt, ezen semmit sem változtat a tény, hogy az utóbbiak az utolsó csoportmeccsükön a 96. percben szerzett góllal megverték a teljesen szétesett egyiptomiakat. A szaúdiak nem először mutathatták be világbajnokságon, hogy milyen iszonyatosan gyengék és feleselegesek, mostani produkciójukkal pedig végérvényesen kétségbeejtettek mindenkit, akinek még jelentenek valamit ezek a négyévenkénti tornák. Mi lesz itt, ha a FIFA tényleg felduzzasztja 48 csapatosra a mezőnyt, és jönnek azok az ázsiai csapatok, amik eddig azért nem jutottak ki, mert a szaúdiak jobbak náluk? A 23 tehetségtelen férfiből álló keretnek az utolsó emberig itt lenne a helye, de Assirinak még ebből a mezőnyből is sikerült kiemelkednie. Ő volt az, aki az oroszok ellen 5:0-ra elvesztett csoportmeccsen a 94. percben annyira beleszart már az egészbe, hogy nem ugrott fel a sorfal szélén, és így pont felette süvíthetett el a kapu irányába Golovin szabadrúgása. Nyilván nagyon fáradt volt, hiszen ekkor már teljes 9 perce a pályán ténfergett.

Robert Lewandowski

Az ezt megelőző 13 világbajnokság közül egyetlen egy volt (meglepő módon az 1990-es), amin egyetlen egy Bayern München-játékos sem tudott gólt szerezni. James Rodriguezt most nem bántanánk, ő amit tudott, hozzátett a kolumbiai csapat játékához, és nem kell szégyenkeznie, amiért a gól nem jött össze. Európa két legtúlértékeltebb csatárának, a Rot-Weiss Essent és az Alemannia Aachent rendre kitömő Thomas Müllernek és Lewandowskinak viszont egyaránt itt lehetne a helye. Mi mégis a lengyel mellett döntöttünk, mert neki csak annyi lett volna a feladata, hogy egy nem különösebben nehéz csoportban vezesse csapatát, ha már ilyen ünnepelt sztár. Ehhez képest a látványosan kizúgó lengyelek összesen két gólt tudtak összehozni, és azokhoz sem volt az égvilágon semmi köze Lewának, akinek egyetlen egy emlékezetes mozdulata sem volt a végigjátszott három meccse alatt. Nem volt még egy játékos ezen a vébén, aki ennyire nem bírta volna el a vállaira rakott terhet – hogy legyen szíves ügyetlenebb csapattársai helyett is focizni.

Neymar

Hányan voltak jobbak Neymarnál a saját csapatából? Négyen? Öten? Hatan? Coutinho, Marcelo, Casemiro és Thiago Silva mindenképpen, de talán Willian is, és még Douglas Costa is veszélyesebbnek tűnt abban a néhány percben, amit kapott Titétől. Már ha azt nem számítjuk, hogy ki mutatott be teljesen feleslegesen akrobatikus esernyőcseleket a 96. percben Costa Rica ellen... A 2018-as világbajnokságon senki nem rontott többet a renoméján, mint az a Neymar, akire a torna előtt mindenki a kifutóban lévő Messi-Cristiano Ronaldo páros utáni korszak legnagyobbjaként tekintett. A most mutatott játék alapján sokan már inkább a hét évvel fiatalabb Mbappéra tennének, és úgy tűnik, hogy még a futballtörténet legnagyobb üzlete is kútba eshet: júniusban kész ténynek tűnt, hogy Neymart megveszi a Real Madrid, most viszont már sem a klub vezetése, sem szurkolói nincsenek meggyőződve arról, hogy nekik a brazilra kellene elkölteniük 300 millió eurót, és nem pont francia klubtársára. Senki sem vitatja, hogy Neymar nagy játékos, a gond csak az, és ez most Oroszországban dőlt el véglegesen, hogy amit a pályán csinál, azt egyszerűen rossz nézni.

Szövetségi kapitány: Julen Lopetegui + Fernando Hierro

Az elmúlt 16 évben talán egyetlen egyszer sem volt ilyen komoly a köcsögkispad shortlistje. Joachim Löwnek sikerült úgy leégnie egy német válogatottal, ahogy korábban soha, senki. A partvonal mellett fel-alá masírozó és handabandázó Jorge Sampaoli pedig csak azért nem tett még borzalmasabb dolgokat Argentínával, mert a játékosok egyszerűen fellázadtak ellene. Ilyen mezőnyben valami különlegeset kellett nyújtani a szövetségi kapitányi posztért, de olyan különlegeset, hogy az még Raymond Domenech legendás 2010-es teljesítményét is felülmúlja. A spanyoloknak igazi csapatmunkával sikerült. Mellékszerepet kapott Florentino Perez, a Real Madrid elnöke, aki képes volt belenyúlni a válogatottba, és a gusztustalan játékosügynökök leggusztustalanabbika, Jorge Mendes, aki segített neki. És említést érdemel a spanyol szövetség friss elnöke, Luis Rubiales is, aki, miután kiderült, hogy Lopetegui aláírt a Madridhoz, a játékosok kifejezett kérésével szemben inkább a saját tekintélyét tartotta fontosnak, és kirúgta a csapatot a világbajnokságra veretlenül kivezető szövetségi kapitányt. De a főköcsögi cím egyik fele Lopeteguié, aki miközben a csapategységről papolt játékosainak, meg arról, hogy ne foglalkozzanak semmi mással az előttük álló feladaton kívül, a háttérben a saját pecsenyéjét sütögette. A másik fele pedig azé a Fernando Hierroé, aki a vészhelyzetben sportigazgatói pozíciójából átült a kispadra, ahelyett, hogy egy igazi edzőt engedtek volna oda. Hierro korábban csak a spanyol másodosztályban irányított csapatot, ami nyilvánvalóan nem tette alkalmassá arra, hogy a világbajnokság papíron talán legerősebb játékosanyagát vezesse. Már a csoportból is csak kis szerencsével jutottak tovább, az oroszok ellen pedig olyan reménytelen játékot mutattak, mint Camacho izzadt hónalja óta soha. A spanyol vicc szerint most tartanak a 913 617. passznál a Luzsnyiki gyepén.