Megállt az élet a budapesti repülőtéren, mert egy muszlim imádkozni kezdett

Átvizsgálták a csomagját egy személynek, és egy időre minden utast kitereltek a budapesti Liszt Ferenc (ferihegyi) repülőtérről hétfőn, írja az Index.

A lap azt írja, a muszlim vallású utas imádkozni kezdett, ezért foganatosított komolyabb intézkedést a reptér biztonsági szolgálata: 

„Imádkozni kezdett egy muszlim utas a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2A termináljában, a beléptető pultnál, amire reagálva a hátizsákját levetették és vizsgálni kezdték, a többi embert pedig kiterelték a terminálból ezekben a percekben.”

A hírt a reptér szóvivője megerősítette, és hozzátette, a férfinél nem találtak semmit, a reptéri élet pedig visszatért a normális kerékvágásba. (Index)

Update: Úgy tűnik, hogy bár nem kizárt, hogy az utas valóban tett imádkozó mozdulatokat, a biztonságiak fellpését nem ez, hanem a zavart viselkedése váltotta ki. A férfit azóta a mentők vitték el, friss részletek ebben a cikkben olvashatók.