Nem muszlim imádkozás, hanem az utas zavarodott viselkedése miatt ürítették ki a ferihegyi terminált

Nem kizárt ugyan, hogy igaz volt az Index rövidhíre - amit a 444 is átvett - miszerint muszlim imára utaló mozdulatokat is tett az az utas a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2/a terminálján, aki miatt az épületet hétfőn kiürítették, de a 444 tudomása szerint a biztonságiak fellépését nem imádkozás váltotta ki.

Mint azt Hardy Mihálytól, a Budapest Airport szóvivőjétől megtudtuk, a Bud Sec biztonsági emberei azért léptek akcióba a LOT check in pultjánál, mert egy, a sorban álló külföldi férfi - akiről utóbb kiderült, hogy nem is volt repülőjegye - zavartan kezdett viselkedni. Mivel nem volt világos, hogy mit akar, a biztonságiak az ilyenkor szokásos protokoll szerint közbeléptek, majd kihívták a rendőröket és a tűzszerészeket. Hardy elmondása szerint az egész akció a kiürítéssel együtt 20-25 percig tartott.

A férfi annyira furcsán viselkedett, hogy a kikérdezése és a hátizsákja átvizsgálása után előbbi a reptéri egészségügyi szolgálat vizsgálta meg, majd további kezelésre átadták a mentősöknek, akik elszállították. Hardy szerint úgy néz ki, hogy ez nem terorrizmusgyanúval összefüggő, hanem orvosi eset lehet.

update:

A rendőrség közben ezt a közelményt tette ki a weboldalára az esetről, közvetetten megerősítve, hogy nem imádkozás, hanem furcsa viselkedés miatt hívták ki őket:

Bejelentés érkezett a Repülőtéri Rendőr Igazgatóságra 2018. július 16-án 9 óra 50 perckor a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2A termináljából az egyik check-in pulttól, hogy egy külföldi utas hangoskodik, zavarja az utasokat. A férfi már a taxiból kiszállás után is zavartan viselkedett, berohant a terminálba, ahol letette a táskáját és eltávolodott tőle. A rendőrök a férfi gyanús viselkedése miatt a terminált kiürítették, a tűzszerészek a csomagot átvizsgálták, amelyben robbanóanyagot nem találtak. A zavartan viselkedő férfihez a rendőrök mentőt hívtak, akik kórházba szállították. A férfi adatainak ellenőrzése során megállapítást nyert, hogy ellene garázdaság és kábítószer birtoklás miatt körözés van érvényben.


Kapcsolódó
Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.