Mindent bevetne a kormány, hogy feltöltse a szakközépiskolákat

Reggel 4 hírlevél
Amit tudni kell, minden reggel.

A jövőben nem közalkalmazotti bértábla alapján kapják majd a fizetésüket a szakközépiskolában tanító szaktanárok - mondta György László államtitkár Tusványoson, erről a 444.hu a helyszínen tartózkodó munkatársa tudósított. 

A terv szerint a szakmát tanító tanárok „a szektoroknak megfelelő pénzt fogják kapni”, csak hogy ne hagyják el a szakmát. A szakközépiskolákból nem csak a tanárok hiányoznak, hanem a tanulók is: szeptemberben csak 18 168 diák kezdi meg középfokú tanulmányait szakközépiskolákban – vagyis volt szakiskolákban –, pedig összesen 50 769 férőhelyet hirdettek meg az idei felvételin. Az Eduline azt írja, ez azt jelenti, hogy tíz szakközépiskolai férőhelyből hat üresen marad szeptembertől.

444 MAKRO a Kör tagjainak

A 2018‑as választások titkos tárgyalásainak története.

Megnézem
Kapcsolódó
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.