Az amerikai hatóságok arra figyelmeztetnek, hogy ne ugorojunk ki a mozgó autóból, csak hogy Drake új számára táncoljunk

külföld
2018 július 27., 19:57
comments 58

Az Egyesült Államokban egyre több ember ugrik ki az autójából, csak hogy videóra vehesse, ahogyan Drake egyik új számára, az In My Feelingsre táncol. Ennek oka, hogy az Istagramon terjedni kezdett egy kihívás, aminek lényege, hogy az emberek kezdjenek el táncolni, amikor meghallják ezt a dalt, bárhol is vannak. Ebből ilyen videók születtek:

link Forrás

Az amerikai hatóságok felhívták az emberek figyelmét, hogy - ha ez eddig nem esett volna le nekik - ez nagyon veszélyes, ráadásul törvényellenes is.

Persze ez teljesen érhetőnek tűnik, de emlékezzünk, néhány hónapja arról kellett figyelmeztetést kiadniuk ugyanezeknek a hatóságoknak, hogy ha az emberek megeszik a Tide mosószer-kapszuláit, abba akár bele is halhatnak. (Verge)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.