Ingyenes lett a buszozás Észtország nagyobb részében

közlekedés
2018 július 27., 14:33
comments 110

Szinte egész Észtországban ingyenessé tették a buszközlekedést, hogy csökkentsék az üzemanyag-fogyasztást és a vidék elnéptelenedését. Ezzel Észtország az első az európai államok között.

„Vannak olyan európai városok és régiók, ahol ingyenes a tömegközlekedés, de eddig nem létezett ilyen országos szinten ingyenes megoldás” - mondta Kadri Simson gazdaságért és infrastruktúráért felelős miniszter.

A balti állam 15 megyéjéből 11-ben ingyenes a regionális buszközlekedés júliustól.

„Olyan megoldást kerestünk, amely felélénkíti a vidéki régiókat és megállítja az elvándorlást” - mondta Simson, aki kifejtette, hogy a program a központi kormányzat és a megyei önkormányzatok közötti párbeszéd eredményeként született.

A miniszter szerint a projekt célja az is, hogy Észtország segítse az Európai Uniót az üvegházhatású gázkibocsátást csökkentő célok elérésében. Ezért az észt parlament 2017-ben úgy határozott, hogy az ország fosszilisüzemanyag-kibocsátását 2030-ban is igyekszik a 2012-es szinten tartani. 

„Ez azt jelenti, hogy módot kellett találnunk arra, hogyan bátorítsuk az embereket a még környezetkímélőbb közlekedés, például a tömegközlekedés használatára.”

A buszok már 2013 óta ingyenesen használhatók az észt fővárosban, Tallinnban. Taavi Aas polgármester szerint a program nagy siker a városi autók számának állandó növekedése ellenére is. (MTI, AFP)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.