Mike Pompeo szerint az észak-koreai fegyverkezési program nem áll összhangban Kim Dzsongun ígéretével

külföld
2018 augusztus 03., 11:12
comments 62

A délkelet-ázsiai látogatáson tartózkodó amerikai külügyminiszter úton Szingapúr felé beszélt Észak-Koreáról újságíróknak arról, hogy az észak-koreai fegyverkezési program nincs összhangban a nukleáris leszerelésre vonatkozó, az ország vezetője által hangoztatott elkötelezettséggel.

Kim Dzsongun észak-koreai elnök elkötelezte magát az atomfegyver-mentesítés mellett. A nemzetközi közösség azt követelte, hogy Phenjan az ENSZ Biztonsági Tanácsának vonatkozó határozatainak megfelelően cselekedjen, de Észak-Korea megsérti a határozatokat, és látható, hogy még nagyon messze vagyunk a végső cél elérésétől – mondta az amerikai külügyminiszter.

Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsongun észak-koreai vezető éppen Szingapúrban tartotta június elején történelmi csúcstalálkozóját, amin utóbbi ígéretet tett arra, hogy a félsziget atommentesítésén fog dolgozni.

Mike Pompeo július végén azt mondta a szenátus külügyi bizottságában tartott meghallgatásán, hogy Észak-Korea – ígérete ellenére – változatlanul folytatja az atombombához szükséges hasadóanyagok előállítását.

Hétfőn a Washington Post arról írt, hogy az amerikai hírszerzés műhold-felvételeken rakétagyártásra utaló jeleket talált egy Phenjan külvárosában fekvő kutatóintézet területén. A lap értesülései szerint Észak-Korea egy vagy két új, folyadék-meghajtású interkontinentális ballisztikus rakétát épít abban az üzemben, ahol az USA területét fenyegető első ilyen fegyvert gyártották.

Kim Dzsongun fotelből néz egy rakétakilövést 2014 nyarán.
photo_camera Kim Dzsongun fotelből néz egy rakétakilövést 2014 nyarán. Fotó: AFP / KCNA via KNS

Ri Jong Ho észak-koreai külügyminiszter szintén Szingapúrban van, és szombaton részt vesz ugyanazon a regionális tanácskozáson, amire Pompeo is érkezett. Az amerikai külügyminisztérium arról nem tájékoztatott, hogy a két miniszter folytat-e megbeszélést. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.