A politikatudomány kevés olyan önsorsrontó, önmaga alatt éveken át fát vágó pártot ismer, mint a brit Konzervatívok. David Cameron, a párt miniszterelnöke 2016-ban népszavazást írt ki arról, hogy Nagy-Britannia az EU-ban maradjon-e, majd hiába kampányolt a maradás mellett, a kilépők nyertek, ő pedig kénytelen volt lemondani. Utódja, Theresa May egy évvel később egy ravasznak hitt politikai manőverrel előrehozott választásokon akarta megerősíteni a párt hatalmát, ám a csel olyan rosszul sült el, hogy a Konzervatívok elvesztették a parlamenti többségüket, és csak egy fundamentalista keresztény, kis észak-ír párt koalícós partnereként tudtak hatalmon maradni.

A 2017-es választás óta a Konzervatívok, és vezetésükkel Nagy-Britannia folyamatos politikai válságban bukdácsol. May széke és a párt hatalma is folyamatosan inog - általános vélemény, hogy Mayt csak azért nem buktatják meg elvtársai, mert senki más nem akar ilyen reménytelen helyzetben miniszterelnök lenni -, és Brexit-ügyben is egyre rosszabb az ország pozíciója. Az ember azt gondolná, hogy ennél egyszerűen nem lehet bénább egy párt, a józan ész pedig azt sugallja, hogy a politika kérlelhetetlen törvényei szerint a Konzervatívoknak záros határidőn belül meg kell bukniuk.

Hold my beer - mondta erre a brit Munkáspárt, feltűrték az ingujjat, és bemutatták, hogy igenis lehet még ennél is rosszabbul csinálni. Annyira rosszul, hogy a körberöhögött, folyamatos belharcokkal sújtott Konzervatívokat se sikerüljön kipaterolni a hatalomból. Ma ott tartunk, hogy miután a brit sajtó megírta, hogy a Munkáspárt egyik prominens képviselője közölte a párt vezetőjével, hogy az „fucking anti-semite and racist”, a képviselő annyit pontosított, hogy ő nem káromkodott, de a többi stimmel.

Ajvé

Mielőtt rátérnénk ezekre a jellegzetesen brit módon vicces és abszurd eseményekre, nézzünk vissza 2015-ig, a munkáspárti krízis eredetéig. Miután az abban az évben rendezett parlamenti választáson a Munkáspárt csúnyán kikapott a Konzervatívoktól, a párt centrista elnöke, Ed Miliband lemondott a posztjáról. A helyére többen pályáztak, többek közt az 1982 óta képviselő, de a szélesebb közvélemény számára szinte ismeretlen Jeremy Corbyn is.

Corbynt eleinte teljesen esélytelennek tartották, végül mégis elsöprő fölénnyel lett a Munkáspárt vezetője. Az eredmény akkor teljesen megdöbbentő volt, ma viszont már tudjuk, hogy tökéletesen illeszkedett egy globális folyamatba, a hagyományos jobbközép-balközép pártok térvesztésébe, és lényegesen radikálisabb újbaloldali-újjobboldali mozgalmak megerősödésébe. A balközép pártok különösen Európában buktak nagyot, Franciaországtól Németországig a teljes megsemmisülés és a lassú elmúlás között tengődve.

A brit választási rendszer jellegzetességeinek köszönhetően hatalomra esélyes új pártot gründolni szinte lehetetlen, így az ébredő újbaloldali erőknek muszáj volt a Munkáspártban átvenni a hatalmat. Ez Corbynnal fényesen sikerült is, ekkor született meg az öreges, enyhén áporodott kisugárzású politikus Magic Grandpa (Varázspapi) beceneve is. Az őt a párt élére repítő, lelkes fiatal aktivisták úgy gondolták, hogy végre megtalálták a baloldali mágust, aki elhozza a szocialista csodaországot.

Corbynnal nagyjából szinkronban emelkedett egy másik Varázspapi, az amerikai Bernie Sanders csillaga is. Ő végül a 2016-os amerikai elnökválasztás demokrata jelölőversenyében elbukott a később Donald Trumptól vereséget szenvedő Hillary Clintonnal szemben, de kampánya, üzenete, támogatói sok szempontból hasonlítottak Corbynéra. Volt azonban kettejük közt egy alapvető különbség: míg Sanders a modern szociáldemokrácia felé húzott, addig a szakszervezeti múltú Corbyn az a szélsőbaloldal felé kacsingatott, ami Nyugat-Európában már negyven éve meghaladottnak tűnt.

Ennek a nyugati szélsőbaloldali tradíciónak a legfontosabb alapelve nem a marxizmus, hanem hogy minden, amit az Amerikai Egyesült Államok, a kapitalista szuperhatalom csinál, az rossz. Ebből pedig egyenesen következik, hogy mindenki rossz, aki az amerikaiak barátja, és mindenki jó, aki ellenük van. Nem számít semmi más, se ideológia, se gonoszság, se népirtás, csak az, hogy az amerikaiak oldalán van, avagy sem.

Jeremy Corbyn, a globális újbaloldal Varázspapija ennek a szélsőbaloldali hagyománynak az elkötelezett apostola. Azokban az évtizedekben, amiket a Munkáspárt szinte ismeretlen parlamenti képviselőjeként töltött, rendszeresen állt ki minden „elnyomott” mellett, Kubától és Venezuelától kezdve a tömeggyilkos Asszad-rezsimen át a Hezbollah és a Hamasz terrorszervezetig. Éveken át volt saját műsora a Press TV nevű iráni állami csatornán is, amit egy olyan rezsim működtet, amely tagadja a holokausztot és Izrael elpusztítására törekszik.

Córesz

Corbyn minimum különös gondolatai 2015-ig nem sok vizet zavartak, voltak nála színesebb és prominensebb egyéniségek is a Munkáspártban. A párt vezetőjeként viszont már a közvélemény és a média figyelme is ráirányult, és így sokaknak hamar feltűnt, hogy Corbyn, aki a Chagos-szigetekiekig bezárólag mindenki mellé szívesen odaáll, ha szenvedést szimatol, valahogy pont az izraeliek és a zsidók bajai iránt teljesen érzéketlen.

Az európai szélsőbal Izrael-ellenessége részben az antiamerikainizmusból fakad. Az ország az amerikaiak legfontosabb közel-keleti szövetségese, tehát szükségszerűen rossznak kell lennie. Ráadásul Izrael állam léte valóban sok szenvedést okozott a területén élő palesztinoknak és muszlimoknak, így könnyű volt a szélsőbal szemében legmocskosabb bűnt, az imperializmust is rájuk húzni.

Ebből az Izrael-ellenességből és anticionizmusból még nem lett volna nagy botrány, a most már hivatalosan is az apartheid felé forduló államot nyilván joggal kritizálják sokan a világon, köztük nem kevés baloldali és liberális zsidó is. Corbyn alatt azonban egyre több jele mutatkozott annak, hogy a vállalható Izrael-ellenesség és a rasszista antiszemitizmus között egyébként is nehezen navigálható, szűk ösvényen a Munkáspárt egyre gyakrabban téved az utóbbi térfelére.

Corbyn és sok munkáspárti támogatója világában az olyan terrorszervezetek, mint a Hamasz és a Hezbollah áldozatok, Izrael pedig az elnyomó hatalom. Már ez is elég nehezen védhető álláspont, az utóbbi években Corbyn múltjából előkerült ügyek viszont még ennél is kellemetlenebbek. Még képviselőként több olyan eseményen is részt vett, amin nyíltan antiszemita és holokauszttagadó felszólalók is voltak, és az is kiderült, hogy személyes Facebook-fiókjával több olyan csoport tagja is volt, amelyben rendszeresen jelentek meg antiszemita tartalmak.

A legnagyobb botrány is a Facebooknak volt köszönhető. 2018 márciusában derült ki, hogy néhány évvel korábban Corbyn az interneten védelmébe vett egy londoni falfestményt, amit annak antiszemita jellege miatt eltávolítottak. A botrány kirobbanása után Corbyn azt mondta, hogy „nem nézte meg kellő alapossággal a valóban antiszemita festményt”. A képen egyébként az egyik legősibb antiszemita közhely volt ábrázolva, idős, jellegzetesen zsidó arcvonásokkal felruházott, bankárjellegű férfiak monopolyztak egy meztelen emberek által tartott asztalon.

Ez volt az a pillanat, amikor a különböző brit zsidó szervezeteknek, és a Munkáspárt sok zsidó és nem zsidó szimpatizánsának, tagjának is elege lett Corbyn és körei hozzáállásából. Volt egy nagy Corbyn-ellenes tüntetés, a brit zsidóság legnagyobb ernyőszervezete pedig leszögezte, hogy Corbyn „rendszeresen megfordul nyilvánvalóan antiszemita elveket valló emberek társaságában, de mindig azt állítja, hogy nem hallotta vagy olvasta ezeket. Corbyn újra és újra az antiszemiták, és nem a zsidók oldalán áll”.

Gezéresz

Május elején időközi választást tartottak Barnet-ben, abban az észak-londoni választókörzetben, ahol Nagy-Britanniában a legmagasabb a zsidó szavazók aránya. A Konzervatívok simán nyertek, pedig a Munkáspárt fogadkozott, hogy az övék lesz a választás. Utólag az elemzők, de még a helyi munkáspárti jelölt is azt mondták, hogy a vereségben fontos szerepe volt annak, hogy Barnet zsidó lakossága egyszerűen nem volt hajlandó olyan jelöltre szavazni, akinek pártjára az antiszemitizmus árnyéka vetült.

Amióta Corbyn hatalomra jutott, egyre több munkáspárti politikustól hangznak el az antiszemitizmust közelítő, vagy egyértelműen ebbe a kategóriába tartozó kijelentések. Ahogy az minden ilyen antiszemita ügyben lenni szokott, kvázi ugyanazok az emberek beszélnek arról, hogy a Munkáspártban nincs is antiszemitizmus, és csak „Trump-imádó zsidók gerjesztik az egészet”, majd morognak félnyilvános eseményeken arról, hogy a világot Izrael és a zsidók irányítják. Az interneten nagyon aktív Corbyn-rajongók pedig a névtelenség mögá bújva még ezeknél is jóval meredekebb dolgokat írnak. Ezek közül sok semmiben sem különbözik a mindenféle paranoiás, szélsőjobboldali összeesküvéselméletektől, ahogy a Guardian publicistája néhány napja egy viccesen gonosz cikkben szépen bizonyította.

Corbyn az egyre hangosabb tiltakozások ellenére sem változtatott semmin, így júliusban jött az újabb, minden eddiginél nagyobb botrány. A Munkáspárt, hogy kezelje a folyamatos antiszemita botrányokat, úgy döntött, először is pontosan definiálja, hogy mi is az az antiszemitizmus. A párt vezetői azonban úgy döntöttek, hogy nekik nem lesz jó a Nemzetközi Holokauszt-emlékbizottság 11 pontos definíciója, hanem módosítanak rajta a saját ízlésük szerint. Ezek a „pontosítások” többnyire azt próbálták elérni, hogy Izrael semmilyen gyalázása se minősüljön antiszemitizmusnak, még az sem, ha valaki Izrael állam létézését is puszta rasszizmusnak nevezi.

Ez volt a pillanat, amikor sokan, akik korábban elnézték Corbyn mismásolását, végképp kiborultak. Ekkor hangzott el a Munkáspárt zsidó származású képviselője, Margaret Hodge szájából a „racist and anti-semite”, ami előtt szerinte nem volt ott a „fucking”. És ekkor történt, hogy a három nagy-britanniai zsidó újság hasonló címlappal jelent meg, és közös szerkesztőségi állásfoglalásban szögezték le, hogy Corbyn a „létében fenyegeti” az ország zsidó közösségét.

Corbyn válaszként augusztus 3-án, a Guardianban publikált cikkében arról írt, hogy igenis van a Munkáspárton belül probléma az antiszemitizmussal, de ő minden erejével azon lesz, hogy kiirtsa azt. De valamiért ebben a cikkben is muszáj volt megemlítenie, hogy egyébként hány palesztin hal meg a Közel-Keleten, amivel ismét sikerült kiborítania azokat a brit zsidókat, akiknek nem sok közük van a Gázai övezet eseményeihez.

Hadova

Hogy Corbyn személyesen antiszemita avagy sem, nehezen eldönthető. Az mindenesetre biztos hogy doktriner szélsőbaloldaliságának köszönhetően egyszerűen képtelen megérteni, hogy mi a gond azzal, hogy a világon mindenkinek a fájdalmát át tudja érezni feltéve ha annak a fájdalomnak vélt vagy valós okozója a Nagy Amerikai Sátán. Ha antiszemita is, ez nem az az antiszemitizmus, amit sok Európában élő muszlim gyakorol, de mégis szorosan kapcsolódik hozzá. Például azzal is, hogy - és ezt is sokan felvetették - a Munkáspártnak politikailag nem jön rosszul ez a zsidóügyi maszatolás, ami sok muszlim szavazó szemében kifejezetten jó pont, a teljesen elvakult corbynistákat pedig úgysem lehet semmivel eltántorítani a Varázspapitól.

Így Corbyn és a Munkáspárt viselkedésére összesen három magyarázat van. Lehet, hogy tényeg meggyőződéses antiszemiták. Lehet, hogy olyan buták, hogy a szélsőbaloldali szemellenző mögül nem látják, mit csinálnak. És az is lehet, hogy cinikus módon szándékosan húzzák magukra az antiszemitizmus vádját, mert politikailag ez éri meg nekik a legjobban. Így már tényleg csak az marad kérdésként, hogy tudnak-e a Konzervatívok még egy lapáttal rátenni a saját alkalmatlanságukra, és így a világ legnagyobb múltú demokráciájában egy szélsőbaloldali és/vagy antiszemita pártot segíteni hatalomra.