Egy besorozott kárpátaljai fiút kísér végig az ukrán fronton egy új magyar dokumentumfilm

FILM
2018 augusztus 08., 12:20
comments 26

Hét magyar film is versenyez a Balkán legfontosabb filmes seregszemléjén, a pénteken kezdődő szarajevói filmfesztiválon. A filmek között van Csuja László Kilenc hónap háború című magyar-katari koprodukcióban készült filmje egy 24 éves srác története, aki kárpátaljai magyarként kilenc hónapig harcol az orosz-ukrán háborúban. A film erejét az adja, hogy a stáb által forgatott profi anyagok mellé bekerültek fronton készített mobilos videók is, konkrét harci felvételek és olyan egyszerű, hétköznapi pillanatok, amiket eddig nem nagyon lehetett látni.

A magyar nemzetiségű Jani 24 éves, egy nyugat-ukrajnai kis városban lakik. Egyedüli és félárva gyerekként Janinak elege van a szülővárosa unalmas életből, és fulladozik anyja, Erzsike szeretetétől.

Amikor besorozzák az ukrán hadseregbe, elmenekülhetne az országból, hogy ne kelljen szolgálnia a katonaságban, ahogy barátai is tették, de ő inkább az 1500 km-re zajló háborút választja. 

A dokumentumfilm versenyben van még Bogdán Árpád Gettó Balboa című filmje is, aminek középpontjában a józsefvárosi gyerekeket felkaroló, börtönviselt, később megtért edző, Misi és a világbajnoki címre törő, tehetséges, de nehéz körülmények közül érkező fiatal bokszoló, Zoli élete, és kettőjük kapcsolata áll.

Zurbó Dorottya a Filmalap Inkubátor Program támogatásával készítette Könnyű leckék című első önálló rendezését. A napokban a locarnói filmfesztiválon bemutatott film egy fiatal szomáliai lány életét tárja a néző elé, aki a felnőtté válás határán minden szálat el kell, hogy szakítson, ami hazájához köti, hogy új életet kezdhessen Magyarországon. 

A játékfilmek versenyében indul Szilágyi Zsófia Cannes-ban már díjazott Egy nap című alkotása. Szilágyi Zsófia a Filmalap Inkubátor Programjában készítette el játékfilm rendezői bemutatkozását egy háromgyerekes anya percekre beosztott idejéről. (via MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.