Arra kérjük a külügyminiszter urat, hogy a szokásos határozottsággal lépjen fel a kárpátaljai magyar cigányok védelmében is!
- áll abban a nyílt levélben, amelyet mintegy két tucat civil szervezet írt alá eddig, a Dikh TV-től a Romaversitasig. Felidézik, hogy „az elmúlt időszakban több rasszista támadás érte a kárpátaljai magyar roma közösség tagjait, az egyik attak során a 24 éves Papp Dávidot meggyilkolták, több másik magyar, köztük egy tíz éves kisfiú és édesanyja, pedig szúrt sebekkel került kórházba. Bár az ukrán hatóságok elfogtak néhány tizenéves gyanúsítottat, a helyi cigányok elmondása szerint a fenyegetettség nem szűnt meg és továbbra is félnek egy esetleges újabb támadástól.”
A Szijjártó Péternek címzett levélben kijelentik, hogy támogatják a miniszter törekvését, amellyel „a mintegy 150 ezer fős kárpátaljai magyar lakosság kisebbségi, nyelvhasználati és emberi jogait védi minden lehetséges fórumon.” Hozzáteszik ugyanakkor, hogy ahogy a cigányság a magyar társadalom szerves része, úgy a magyar anyanyelvű és identitású romák jelenléte is nagyon fontos a határon túli magyarság számára: „A magyar nyelvű iskolák tanulóiként, a magyar történelmi egyházak hívőiként, vagy éppen a magyar pártok hűséges szavazóiként ugyanis a felvidéki, az erdélyi, a vajdasági és a kárpátaljai magyar cigányok a határon túli magyar kultúra és kisebbségi jogok megőrzésének nélkülözhetetlen letéteményesei.”
A levél nyíltan nem mondja ki, de azért kiérezhető belőle a keserűség, hogy amikor nem roma magyarokat támadtak Kárpátalján, akkor a magyar kormány nem csak hogy mélyen elítélte ezt, hanem azonnal nekirontott az ukrán kormánynak (bár Kijev szerint a támadások egy részéért orosz provokátorok felelősek, le is csuktak néhányat).
„Magyarország Kormánya a lehető leghatározottabban álljon ki a megtámadott magyar roma közösségért, kövessen el mindent, hogy Magyarországon hasonló cselekedetek ne fordulhassanak elő, valamint a diplomácia eszközével érje el, hogy Ukrajna állítsa meg a kárpátaljai magyarokat is sújtó rasszista erőszakhullámot, a tettesek és felbujtóik pedig méltó büntetésben részesüljenek!” - írják Szijjártónak a levélben, amelynek aláírói csütörtökön délután négytől szolidaritási demonstrációt tartanak a kárpátaljai cigányokért.
Kommentek
Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.