Raskó György szerint az LMP-t a Fidesz pénzeli és irányítja

POLITIKA
2018 augusztus 08., 10:16
comments 319

A 24-nek adott interjút az ex-MDF-es Raskó György, az ország egyik legnagyobb földbirtokosa. Az interjúban rengeteg dologról volt szó, többek közt politikáról is, az üzletember határozottan az LMP-t tette felelőssé a Fidesz harmadik kétharmadáért.

„Már 2010-ben, amikor az Lehet Más először jutott az Országgyűlésbe, hallani lehetett, hogy Orbán körei finanszírozzák a pártot. Egy nagyvállalkozó mesélte, annak idején igen magas helyről kérték meg, hogy segítse az LMP-t a kopogtatócédula-gyűjtésben. Amit pedig a most tavaszi választási kampányban művelt ez a társaság, nyilvánvalóvá tette, kinek tartozik elszámolással.”

Raskó  szerint a kétharmad megakadályozásához elég lett volna, ha az LMP visszalép néhány fővárosi kerületben, ez azonban nem történt meg. A vállalkozó egyébként pénzzel is támogatta a Momentumot, és azt mondja, most is bennük bízik a legjobban, de már úgy látja, hiányzik belőlük az az erő és elszántság, ami Orbánban és társaiban a 80-as években megvolt.

Raskó arról is beszélt, hogy szerinte az ellenzéknek ki kellene vonulnia a parlamentből, mert a jelenlétüknek semmi értelme és haszna sincsen, ráadásul csak legitimálják a Fidesznek a jogállam lebontása érdekében tett intézkedésit. A kivonulásra legalább egy kicsit felkapnák a fejüket az emberek, leomlanának a demokrácia megmaradt díszletei, és valamikor évek múlva talán ebből a csöndből jelentkezik majd egy új ellenzéki erő, ami képes lesz egységbe tömöríteni maga mögött a választókat és legyőzni a Fideszt. Raskó szerint ebben a csoportban a nyilasokon és az ultraliberálisokon kívül mindenkinek helye lesz, és az oktatást, valamint a szegények megsegítését kell a politikájuk középpontjába állítani.

A Fidesz közben EU-s forrásokból működteti az országot, és bár valóban van gazdasági növekedés, a beáramló pénzen inkább a fideszes oligarchák híznak.

Ezen kívül a mezőgazdaság is szóba került, Raskónak még nagy falumentő elképzelése is van, aminek lényege, hogy az üresen álló falusi portákat egyesíteni kellene, és ahol most öt telek van, ott lehetne egy telek, amin már lenne lehetőség intenzív növénytermesztésre és/vagy állattartásra. (24.hu)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.