EAT DA POO POO: Végre akadt egy nemzetközi támogatója a gender szak bezárásának

A magyar kormány tervének, amely szerint bezáratnák a magyarországi gender szakokat, szinte csak ellenzői vannak. Még olyan, a genderüggyel nem különösebben szimpatizáló megszólalók, mint a Breitbart szélsőjobboldali hírportál vagy Bencsik Gábor is kifogásolták, hogy nálunk hatalmi szóval próbálják megmondani az egyetemeknek, hogy mit oktassanak.

Itthon persze voltak támogatói is a kormány ötletének, a vallási fanatikusoktól a cinikus politikusokon át egészen azokig az őrültekig, akik szerint a gender szakokon valójában egészséges magyar gyermekekből homo- és transzszexuálisokat nevelnek. Nemzetközi támogatók viszont nem nagyon akadtak egészen addig, amig Martin Ssempa fel nem karolta az ügyet.

Ssempa neve talán így elsőre nem mond semmit, pedig ő valódi legenda. Az ugandai-amerikai lelkipásztor 2010-ben lett világsztár amikor az egész internetet bejárta egy videó, ami két előadásából lett összevágva:

Ugandában a homofóbia szinte hivatalos álláspont, de Ssempa, aki a videó elején a Nemzeti Homoszexualitás-ellenes Akciócsoport vezetőjeként mutatkozik be, még ehhez képest is súlyos eset. Az első előadáson a média összegyűlt képviselőinek - köztük néhány szemmel láthatóan hüledező-nevetgélő fehér embernek -, valamint több vallás képviselőinek prezentálja, hogy internetes kutatásainak eredményeként mit tudott meg a homoszexuális férfiak szexuális szokásairól, majd képeket is mutogat a szerinte „beteg” és „undorító” aktusokról. A másodikon pedig híveinek mutatja be ugyanezt kivetítőn, majd felteszi a retorikai kérdést: 

„Mi, afrikaiak azt kérdezzük Barack Obamától, hogy ezt akarja elhozni Afrikába? Hogy emberi jog legyen kakit enni?”

Az utóbbihoz használt angol fordulat, az EAT DA POO POO tette legendává Ssempát, de annyira, hogy ha valaki beírja valaki a Wikipediába, hogy EAT DA POO POO, az az egyébként amerikai állampolgárságú, az ottani karizmatikus keresztény kisegyházak közül némelyikkel jó kapcsolatot ápoló Ssempa oldalára jut el automatikusan.

Már nem emlékszem, mikor és miért követtem be Martin Ssempa Twitterét, mindenesetre elég különös egyvelege a vidám afrikai családi mindennapoknak és annak a gyűlöletnek, ami még a Magyar Idők szerkesztőségében is felvonna néhány szemöldököt. Nos, Martin Ssempa az utóbbi napokban több olyan tweetet lájkolt és reblogolt elismerően, amelyek Ugandába is elvitték a magyar kormány tervének hírét:

Betiltották a genderoktatást… tudománytalan” írta:

Majd rebloggolt egy írást, aminek Semjén Zsolt a címlapképe, és azt emeli ki, hogy a gender fogalma és a „társadalmi nem” egyszerűen képtelenség:

Így hát igenis vannak nemzetközi hívei is a gender szakok betiltásának, hiába van ilyen minden valamire való egyetemen, Harvardtól és Oxfordtól Moszkváig és Pekingig.

Most pedig énekeljük együtt: