Eldőlt: a Digisport közvetíti az olasz bajnokságot

Péntek este a DIGI Csoport bejelentette, hogy megállapodtak a közvetítési jogokat értékesítő IMG Mediával és a következő három évben is a Digisporton és a Digisport 2-n lesznek láthatóak az olasz Serie A mérkőzései. 

Fotó: Roberto Finizio/NurPhoto

Azt írják, hogy „a DIGI ügyfelei már biztosan megtekinthetik – az ötszörös aranylabdás Cristiano Ronaldo csapata – a címvédő Juventus és a veronai Chievo találkozójával, szombaton elrajtoló bajnokság küzdelmeit.” 

A nyitány még nem biztos hogy látható lesz a képernyőn, de arról egyelőre nem adtak ki információt, hogy melyik lesz az első forduló, amit már közvetítenek. Update: a társaság honlapján az szerepel, hogy már szombaton közvetítenek meccseket.

Pénteken a 444-en is hosszasan foglakoztunk azzal a piaci viaskodással, ami kialakult a nemzetközi sportközvetítési jogok körül. 

Májusban a TV2 bejelentette, hogy az induló új sportcsatorna, a Spíler 2 sugározza majd az olasz meccseket, de időközben a nemzetközi licensz tulajdonjoga más kézbe került, és új tendert kellett kiírni, Ronaldo igazolásával a jogdíjak is emelkedtek, a második pályázaton pedig a Digi jött ki győztesen. 

A csatorna közleménye megjegyzi, hogy a Serie A-ban profiskodik Nagy Ádám is, aki a Bologna csapatát erősíti, és az edzőváltás után újra esélye nyílhat a csapatba kerülésre. 

Az Invitel 2017-es felvásárlása óta a DIGI a televíziós szolgáltatók piacának legnagyobb szereplője lett 30 százalékos részesedéssel. (Digisport.hu)

Kapcsolódó
Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.