Amerikai zászlót vitt a tiltakozásra, antifasiszta tüntetőtársai ütötték le

külföld
2018 augusztus 21., 11:28
comments 111
link Forrás

Paul Welch önmagát progresszívnek való portlandi férfi, aki augusztus elején kiment tüntetni a Patriot Prayer nevű jobboldali csoport felvonulása ellen. A két tábor között összecsapások is voltak, Welch mégsem ezért került bajba. Hanem azért, mert amerikai zászlót is vitt magával.

Ez határozottan nem tetszett az ellentüntetők egy részének, a fekete ruhás antifáknak, akik fasiszta szimbólumnak nevezték a zászlót, és követelték, hogy tegye el. Miután nem tette, dulakodni kezdtek, egyik pedig hátulról fejbe verte egy husángszerű eszközzel. Welsh elterült a földön.

„Nem egy csoport tagjaként jöttem ki, egyszerűen csak tiltakozni akartam”, mondta az Oregonian című lapnak. Welsh regisztrált Demokrata-párti szavazó, 2016-ban az előválasztáson Bernie Sanderst, az országos választáson pedig Hillary Clintont támogatta. A 38 éves férfi rendszeresen vesz részt tüntetéseken, ott volt például a női meneten Donald Trump beiktatásakor. 

Azt mondta, azért is vitte magával a zászlót, hogy a jobboldali csoportok ne sajátíthassák ki a szimbólumot. Néhányan furcsán néztek rá, de komolyabb problémával eleinte nem találkozott, és mások kezében is volt zászló.

Aztán két fekete ruhás, eltakart arcú antifa lépett hozzá, és felszólították, hogy tegye el. Miközben vitatkoztak, egy másik maszkos férfi hátulról fejbe ütötte. Welch összeesett, és attól félt, hogy agyon fogják verni. Végül önkéntesek segítettek neki, és vitték kórházba. Négy öltéssel varrták össze a fején a sebet.

Az antifák megerősödéséről tavaly részletesen írtunk.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.