A színművészeti egyetemhez nem érkezett bejelentés arról, hogy Marton László visszaélt volna a pozíciójával

„A Színház- és Filmművészeti Egyetem etikai bizottsága a Marton Lászlót érintő, 2017. november 8-án megkezdett etikai vizsgálatát lezárta” – jelentette be közleményben M. Tóth Géza rektor és Vonderviszt Lajos kancellár.

Mint írják:

„A mai napig az egyetemre semmilyen bejelentés nem érkezett arról, hogy Marton László tanárként visszaélt volna a pozíciójával. A 3. évfolyamos színész osztály hallgatói arról adtak önkéntes nyilatkozatot, hogy tanulmányaik során soha nem tapasztaltak semmiféle zaklatást, hatalommal való visszaélést osztályfőnökük, Marton László részéről.”

Mivel Martonnak az egyetemmel kötött határozott idejű szerződése lejárt, és azt az egyetem nem hosszabbítja meg, az ügyben az egyetem részéről további tennivaló nem merül fel, így a SZFE vezetősége az eljárást lezárta – írják.

A magyar színház- és filmművészet kategóriában Prima Primissima-díjra jelölt Marton László Kossuth- és Jászai Mari-díjas rendező Budapesten, a Vígszínházban 2016. november 3-án.Fotó: Czimbal Gyula/MTI/MTVA

Tavaly a 444-nek hét nő is részletesen elmesélte, hogyan élt vissza az esetükben a pozíciójával Marton László, májusban foglaltuk össze a fejleményeket.