Az amerikai igazságügyi minisztérium és a tőzsdefelügyelet (SEC) vizsgálatot indított, hogy kiderüljön, került-e korrupciós ügyekbe a Microsoft Magyarországon. A Wall Street Journal információi szerint az amerikai techóriás a szoftvereit beiktatott vállalkozások segítségével értékesítette magyar kormányintézeteknek, a profit egy komoly részét pedig ezek a vállalatok nyelték el.
A gyanús tranzakciók 2013 és 2014 között zajlottak, és az amerikai hatóságok vádja szerint öt másik országban is hasonlóan járhattak el a Microsoft képviselői.
Az amerikai lapnak a Microsoft egyik vezetője, David Howard elismerte, hogy tudnak arról, hogy szabálytalanságok történhettek, belső vizsgálatokat is folytattak már az ügyben, és jelenleg mindenben együttműködnek az amerikai hatóságokkal. A vállalat azt is megerősítette, hogy a vállalat már kirúgott négy embert Magyarországon, és menesztették a Microsoft Magyarország egykori vezetőjét, Papp Istvánt is.
2013-ban hasonló vádak merültek fel a Microsoft tevékenységével kapcsolatban Kínából, Romániából és Olaszországból, míg a gyanú szerint a vállalat orosz és pakisztáni partnerei kormánytisztviselőket is megkenhettek. Azt egyelőre nem tudni, hogy az amerikai hatóságok össze fogják-e kapcsolni ezeket az ügyeket a magyar nyomozással.
A Reuters szerint a magyarországi esettel kapcsolatban is vizsgálják a hatóságok, hogy a közvetítő vállalatok a profitból lefizettek-e kormánytisztviselőket.
A Népszava arról írt, hogy rendkívül kiterjedt amerikai nyomozás zajlik Magyarországon, ahol tíznél több kormányzati intézménynél és állami cégnél vizsgálódnak, és az adóhatóság, valamint a rendőrség mellett a honvédelmi tárcához tartozó HMEI Zrt., illetve az egészségügy beszerzéseiben érdekelt egykori GYEMSZI is célkeresztbe került.
A magyar lap információi szerint a vizsgált kormányzati megrendelők iszonyatosan drágán, helyenként a beszerzési árnál 200 százalékkal drágábban vásároltak Microsoft-szoftverlicenceket a viszonteladóktól.