Az olasz ügyészség + az illiberális belügyminiszter most jól megmutatták Magyarországnak, mi a különbség a demokrácia és az orbánizmus között

A 2018-as választás titkos története 84 színes oldalon.
Megveszem

Emlékeztek, milyen demokráciában élni, régivágású, európai értelemben vett demokráciában?

Ha nem, mert olyan régen működött nálunk olyan utoljára, az olasz ügyészek most fájdalmas erővel emlékeztetnek rá minket.

A 8 éve egészen máshoz szokott magyar közönségnek egyenesen sokkoló látnia, hogy mik történhetnek egy olyan EU-tagállamban, ahol nem nevetik ki a puhapöcsű jogállamiságot, léteznek független intézmények, és nem mindenről egy ember dönt. Az olasz ügyészség ugyanis simán bevállalta, hogy jogtalan fogvatartás és emberrablás miatt indítsanak nyomozást az ország miniszterelnök-helyettese és belügyminisztere, a kormányzó szélsőjobbos-populista kormánykoalíció egyik pártjának vezetője, Matteo Salvini egyik döntése miatt. A döntés ugye az volt, hogy egy politikai játszmázás miatt túszként tartott fogva 170 embert - menekülteket - egy hajó fedélzetén és nem engedte olasz földre lépni őket. Hiába voltak a fedélzeten gyerekek és súlyos betegek, hiába tiltakozott fél Európa és az egész olasz katolikus egyház, hiába tiltják az ilyesmit az európai jogszabályok, Salvini majdnem egy hétig nem engedett.

De aztán kénytelen volt. Hiába ő az ország egyik vezetője, hiába szavaztak sokan a pártjára, hiába ért egyet sok olasz a menekültellenes kirohanásaival, az ügyészek kíméletlen bátosággal figyelmeztették, hogy egy jogállamban nem lehet bármit megtenni csak azért, mert jó a kormánynak és sok kommentelő óriási lájkot nyom rá.

De az Olasz- és Magyarország demokráciáinak minősége közötti különbséget még az ügyészségi nyomozás tényénél is sokkal jobban demonstrálta Salvini reakciója. A belügyminiszter hiába idegengyűlölő, szélsőjobbos retorikájú, populista, illiberális, hiába népszerű és van hatalmi pozícióban, hiába akkora Facebook-politkus, hogy először oda írta ki, hogy "tessék, tartóztassatok le!", vagyis hiába néz ki bizonyos távolságból úgy, mintha a magyar kormány egyik erős embere lenne, végül is alávetette magát egy demokratikus ellensúlynak és ha fogcsikorgatva is, de engedett. Azzal együtt, hogy nem változtatott véleményt vagy retorikát. Ez nálunk sajnos még egy független intézmény léténél is nagyobb képtelenség volna.


Amikor az ország járványellenes intézkedésekre vár, a kormány saját hatalmának bebetonozását tartja a legfontosabbnak. Ezermilliárdos közvagyon ellopásának legalizálása, ideológiai hadviselés a szexuális kisebbségekkel szemben, a választási törvény sokadik megváltoztatása, az ellenzéki együttműködést megakadályozandó... és lesz itt még ötlet. Tavasszal a rendkívüli intézkedések bevezetésének napján megszállták az Indexet. Most mi következik? Addig támogasd a szabad sajtót, amíg lehet! Lépj be a Körbe, vagy támogasd bármekkora összeggel a 444 szerkesztőségét!

Kapcsolódó
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.