Amíg Djokovicsot lehűtötte a jeges fürdő a 35 fokos hőségben, addig Fucsovicsot teljesen lefagyasztotta

sport
2018 augusztus 29., 05:25
comments 23

Büszkén és szomorúan nyilatkozott Fucsovics Márton, miután kedden 6:3, 3:6, 6:4, 6:0-ra kikapott a 13-szoros Grand Slam-győztes Novak Djokovictól az amerikai nyílt teniszbajnokság első fordulójában.

A világranglistán 41. magyar játékos a Facebook-oldalán fejtette ki, hogy kettős érzések kavarognak benne, mivel egyrészt büszke arra, hogy ilyen jó teljesítményt tudott nyújtani a világ legnagyobb teniszstadionjában a világ egyik legjobb játékosa ellen, másrészt viszont szomorú, mert 1-1-es szettállásnál 4:2-ről nem tudta megnyerni a harmadik játszmát, pedig akkor talán máshogy alakulhatott volna a mérkőzés.

link Forrás

„Nagyon meleg volt, mindketten szenvedtünk, a végjátékban ő volt jobb. Éreztem, hogy nem kell félnem tőle, meg akartam nyerni a pontokat anélkül, hogy az ő hibájára kelljen várnom, mert tudtam, hogy nem fog könnyű pontokat adni” – mondta a nyíregyházi teniszező. Fucsovics azt mondta, sok hosszú labdamenetet játszottak, és szédelegtek a 35 fokban, aztán az új szabály szerint a hőség miatt a harmadik szett után kaptak 10 perc pihenőt, ami neki nem sült el túl jól:

„Egymás mellett ültünk a jeges fürdőben, és mondtuk, hogy katasztrófa, ami kinn van. Valószínűleg Djoko már többször vett jeges fürdőt meccs közben, mindenesetre őt lehűtötte, engem viszont teljesen lefagyasztott.”

Ami a 3 órás találkozó tanulságait illeti, a 26 éves Fucsovics azt mondta, egy top 10-es rivális ellen csak tanulni lehet, és amikor legközelebb összecsap a szerb sztárral, akkor sem fog félni tőle.

Fucsovics gratulál a győztes Djokovicnak.
photo_camera Fucsovics gratulál a győztes Djokovicnak. Fotó: Matthew Stockman/AFP

„A meccs végén dicsérőleg azt mondta nekem, hogy mindig öröm ellenem játszani. Jó barátságban vagyunk, többször edzettünk már együtt, és sok sikert kívánok neki a folytatáshoz”

– mondta a magyar játékos, aki reméli, még jó pár évig főtáblás lesz a US Openen, és előbb-utóbb összejön neki egy győztes mérkőzés.

Fucsovics párosban az első fordulóban a francia Jonathan Eysseric oldalán a német Philipp Petzschner és Tim Pütz ellen kezdi a szereplését New Yorkban, magyar idő szerint 18:30 körül. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.